2021. február 23., kedd

TATÁRSZENTGYÖRGY ÜZENETEI A MÁNAK

MÉRCE
Szerző: HORVÁTH ALADÁR
2021.02.23.


A memória, a társadalmi emlékezet az, amit először sajátít ki a regnáló hatalom. Hiszen a 2008-2009. évi sorozatgyilkosságok emlékének állandóan világítania kellene a kollektív tudat egén. Az államnak példát kellene mutatnia együttérzésből, gondviselésből, hogy folyamatosan megfogja az árván maradt gyermekek és unokák kezét.

Ehelyett jelentéktelen és álszent formalitás temeti maga alá a szolidaritást. A megemlékezések retorikájában a tényleges felelősségről való figyelemelterelés legcinikusabb módja, amikor a cigányok által elkövetett erőszakcselekményeket is „faji indítékú” bűncselekményeknek próbálják beállítani.

A tény az, hogy a politikai indítékú rasszista sorozatgyilkosságok ügyében csak magánszemélyek lettek elmarasztalva, miközben a magyar állam és annak erőszakszervei emberi életek kioltásáért felelősek. Mert ha a titkosszolgálatok és Nemzeti Nyomozó Iroda – ahogy erre a parlamenti vizsgálóbizottság is rámutatott – szakszerűen összedolgozik, korábban elfogták volna a tetteseket, és így több ember élete megmenthető lett volna!

A magyar hatalmi elit legfeljebb kényszerből áll a cigány emberek mellé. Akkor, ha a jogállamiság megmaradt romjain erre rákényszerítjük.

Akik magányosak, azokat senki nem szokta képviselni. A cigány embereknek nem csak kisebbségi magány jutott, hanem állampolgári árvaság is, ami a vágyott köz-társaság hiányából fakad.

A magyarság asszimilált kisebbségeként létezni a legnagyobb magány. Ez a magány, a cigány áldozatok szempontjából, végzetes volt. A roma polgárjogi mozgalmak több évtizedes emberfeletti küzdelme ellenére a magyar cigány családok nem váltak olyan erős közösséggé, hogy megvédhessük magunkat a gyilkos támadásoktól...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.