Szerzők: NAGY NIKOLETTA, KERNER ZSOLT
2021.02.20.
„Levontuk a tanulságot: ezek a vadnyugati módszerek nem fognak működni a vakcináknál, az egész Európai Unió az összeomlás szélére kerülhet, ha nem találunk ki valami jobbat” – mondta egy online beszélgetésben Marofka Ferenc, az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatóságának tisztviselője, utalva a tavaly márciusi helyzetre, amikor szabadjára engedték a védőfelszerelések piacát, és „aki kapja, marja” alapon mindenki elkezdte beszerezni a számára szükséges eszközöket, pontosabban még annál is többet. A módszer káoszt eredményezett, volt ország, amelyik csillagászati áron jutott hozzá a legalapvetőbb felszerelésekhez, még a legegyszerűbb gyógyszerekből is hiány alakult ki.
Ekkor még nem lehetett tudni, belátható időn belül lesz-e valami a koronavírus elleni védőoltásból: nem volt rá semmiféle garancia, hiszen a HIV-re és a maláriára például a mai napig nincs vakcina, az ebola elleni szer kifejlesztése is öt évig tartott, a mostani pandémiát okozó SARS-CoV-2-ről pedig ekkor még nem tudtunk szinte semmit. „A koronavírusra eddig nem volt oltóanyagunk, az átlagos vakcinafejlesztési idő pedig tíz év” – mondta Marofka Ferenc.
„A folyamat ráadásul gyakran veszteséges, ezért sok nagy cég ki is vonult a vakcinapiacról, a kis cégeknek pedig gyakran nincs elég klinikai tapasztalata vagy gyártási kapacitása az ekkora igények kielégítésére.” Ekkor még az sem volt biztos ráadásul, hogy a koronavírus nem tűnik el magától, mire már beleöltek dollár- és eurómilliókat, sőt -milliárdokat a vakcinafejlesztésbe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.