Szerző: Dr. KULKA JANINA
2021.02.26.
Akkoriban, 1982-ben, amikor elvégeztem az egyetemet, szakterületet és munkahelyet választottam, nem repkedtek olyan hangzatos szavak, mint „életpályamodell”, „centralizáció”, „egészségügyi szolgálati jogviszony” – közalkalmazottként egyetemi polgár lettem sok társammal együtt, immár a katedra másik oldalán. Akkoriban a levegőben más kihívásokat éreztünk: előttünk álltak a példaképek, akikhez egyszer majd fel kell nőnünk, éreztük, szinte felfoghatatlan mennyiségű tudást kell megszereznünk, hogy a példaképeinkhez méltóan tudjuk folytatni az általuk kijelölt utat. Mindemellett előttünk, akik egyetemi intézetben kezdtünk dolgozni, felcsillant a tudományos kutatás lehetősége is, és annak az ígérete, hogy ha kitartóan és eredményesen dolgozunk, külföldi kongresszusokra juthatunk el, és külföldi ösztöndíjat is kaphatunk. Ez volt az én generációm életpályamodellje, kimondatlanul. Egész jól elvoltunk vele mostanáig.
Olvasom az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szövegeket és szövegértelmezéseket. Nem tetszik. Az az érzésem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki felteszi a kérdést: hol van ebben a folyamatos önképzés inspirációja? Hol van az a biztosíték, hogy a nehéz, emberpróbáló szakmák – mint amilyen például az intenzív terápia, a sürgősségi ellátás, a traumatológia – nem fognak kiürülni utánpótlás híján? Hol van ebben az ambíció támogatása? Hol van ebben a tudományos fokozat értéke? Hol van ebben az átalakításban az évek óta emlegetett életpályamodell?
Őszintén szólva rosszabb pillanataimban úgy érzem, hogy kilóra megvesznek minket – csak mert mára ez sok területen bevált gyakorlat ebben az országban? Valakik azt hiszik, hogy elég sok pénzzel be lehet fogni az emberek száját, és valóban „szolgává”, „szolgálóvá” lehet minket, egészségügyi dolgozókat tenni szolgáltató helyett? Az, amit az egészségügyi szolgálati jogviszony ígér, valóban elég sok pénz. Csakhogy a pénz nem minden és nem boldogít, mint tudjuk. Sokunkban, akik egyetemi berkeken belül éltük le a szakmai életünket, és az utánunk jövő generációknak az ambíciót, a tanulás és a tanítás igényét, a tapasztalatok szintézisének igényét próbáltuk átadni, kétségek merülnek fel: hova lettek ezek az általunk annyira fontosnak tartott „sarokkövek” az új jogviszony sarokkövei közül?
Az új jogviszony érdekes abból a szempontból is, hogy jogokat főleg a munkáltatónak ad, kötelezettségeket szinte kizárólag a munkavállalónak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.