KAMPEC DOLORES CIX. – KIVIRÍT A KIKELET

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.02.20.

Nézte Béla, ahogyan a légy megy bele a fénybe, és tudta, viszont nem látja soha már, pedig ez volt az a légy, akit öt perc alatt szeretett meg, mert önmagát szerette meg vele, meg az embereket is talán, a körötte bóklászó organizmusokat, a bánatos szeműeket, az olajos hajúakat, a duplagyűrűsöket és mind az összeset. A légy viszont odahagyta őt, ment bele a csalfa napba, s ahogyan Béla tárulkozott ki, most akként csomagolta be magát újra a magányba, s mondom, mindezt egy légy miatt, pláne kölök, akivel még a világ folyását sem lehetett jóízűen megdiskurálni, göcögni vicceken és siratni mindenek ostobaságát, hanem csupán az ápolás kötelme volt az a kapocs, ami egymáshoz fűzte őket arra a rövid időre, amíg a légy részegen Béla karján horkolt a cigipapír takaró alatt szétvetve mind az összes lábait. És úgy, hogy a szeme is nyitva volt pedig.

Ahogyan elhagyta őt a légy a korai és hamis tavaszban, másnap betört a hideg a faluba. A közmunkások szoborrá dermedtek, jégcsap lógott a füleikről, s ha mozdulni akartak vagy mozdultak is, úgy nyikorogtak, mint a zsírozatlan kocsikerék, a harang hangja megfagyott a levegőben és ott maradt félúton a templom tornya és a kocsma között. Soha nem lehetett volna gondolni, hogy a harang hangja egy sötétlila paca, mintha visszér volna akármelyik protkós lábán. A sikítás citromsárga villámként zuhant le az anyaföldre keveredve a tejfehér gőzökkel, ami vele együtt a szájakból kitódult. Egyáltalán, minden gőzölgött és pipált, a kémények, a kutyák szőre és a macskák sóhaja, a budi derítője, mindenből szállt ki az élet, hogy a fagyos levegőben merevedjen meg, hogy ilyet még soha nem is látott a falu, csak hallott hasonlóról régi és távoli időkből a világ végiről.

Amikor második napja tartott az iszonytató fagy, a pirkadattal föltűnt a falu határában az első pingvin, aztán rozmárok, jegesmedvék, és tódult be a faluba a sarkvidék faunája és flórája, zuzmók és mohák, szánhúzó kutyák és néhány eszkimó is. Csupa-csupa migráncsok, pogány kutyák, jöttek fölzabálni a keresztényi kultúrát. A bádogbános is, aki soha még ilyen menettel nem találkozott, ördögűzési varázsszereket vetett be, fokhagymát ilyeneket és úgy lóbálta a feszületet, mint valami szekercét, de hatástalanul. Trappoltak ezek a sarkiak be a faluba, a szüzek menekültek, a kutyák vonyítottak, s hogy, hogynem, a duplagyűrűsök meg pomádézták magukat, mert soha nem lehet tudni, milyen szerencse mosolyog rájuk, miféle friss és jeges szerelem költözik az ágyukba az uruk amúgy is rég kihűlt helyére...

ITT OLVASHATÓ