GERŐ ERNŐ HÁROM ÉVRE SZEMET HUNYT A HÁLAPÉNZEZÉSNEK, HETVEN ÉV LETT BELŐLE

TELEX
Szerző: TÓTH-SZENESI ATTILA
2021.02.20.

A hálapénz intézménye megalázta a beteget, az orvost és ápolót, mégis hetven évig, jóval a rendszerváltás utánig a magyar mindennapok része volt ez a más országban ismeretlen intézmény. Megszüntetésének kísérlete a szemünk előtt zajlik. Kialakulása és fennmaradása szép példája annak, milyen következménye van a halogatásnak.

A betegek egymástól kérdezik a kórházi ágyon: a professzor úrnak mennyit illik adni a műtétért? Nem fog megharagudni, mert túl kevés van a borítékban? Mi van, ha jönni kell varratszedésre, és a doktor szóvá teszi? Vagy nem mond semmit, de estig várakoztat? Netán kiújul a betegségem, és majd emlékezni fog rám, hogy én voltam az a sóher.

Mindannyiunknak ismerős tépelődések, akik az elmúlt évtizedeinket Magyarországon töltöttük. De vajon mindig így volt ez? És ha nem, akkor mióta létezik a hálapénz, ami legalább olyan hungarikum, mint a gyulai pároskolbász vagy a Kassai-féle lovasíjász módszer.

Nézzük előbb, hogy a szó szoros értelmében mióta létezik az orvosi hálapénz. 1957-ben tartották az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének II. küldöttgyűlését. Az orvosoknak fizetett – akkor még így nevezték – borravalóról vagy ajándékról folyt a vita: legyen, ne legyen, legális, nem legális. Ekkor hangzott el először a hálapénz kifejezés. A gyűlésen feltették a kérdést: „Elfogadhat-e egészségügyi dolgozó honoráriumot egyébként díjazott munkáért, ha az valóban a beteg hálájának és megbecsülésének kifejeződése, és azt semmi etikátlan ténykedés meg nem előzte?”

ITT OLVASHATÓ

A LEGFRISSEBB HÍREK A TELEXEN