Szerző: DIPPOLD ÁDÁM
2021.02.22.
Sosem voltam jó viszonyban a bédekkerekkel: valahogy mindig az jut az eszembe róluk, ahogy tömegével tódulnak ki a turisták egy buszból, mindegyik kezében ugyanaz a kötet, és görcsösen igyekeznek három és fél óra alatt megnézni az összes felsorolt múzeumot, szökőkutat és épületet, mielőtt megrohamoznák azt a kedves, eldugott kis kávézót, amit az útikönyv szerint csak a helyiek ismernek.
Ilyenkor két lehetőség adódik: vagy büszkén nem nézek utána semminek, csak várom, hogy vajon mit találok (ehhez sok idő kell), vagy előre megpróbálom kitalálni, hogy hova menjek, de úgy, hogy ez lehetőleg ne egyezzen azzal, ahova mindenki más is megy. Így oldottam meg azt a bravúrt, hogy háromszor voltam Velencében, de a Szent Márk-székesegyházat csak kívülről láttam. Ezzel persze nem az volt a hiba, hogy nem találtam meg, mert nehéz eltéveszteni, csak mások már korábban és többen megtalálták. Van egy harmadik út is: az, ha az ember nem megy sehova...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.