Szerző: PuPu
2021.02.26.
Daliás idők voltak, akkortájt még az embereknek voltak elveik, azokat védték, nem a lopott vagyont.
A kifejezést érdemes megtartani, hiszen katonás esztendőket élünk, vannak már príma harckocsijaink, repülőgépgyárunk, aknavető-gyártó manufaktúránk és majdnem minden harcjárműre akad egyfőnyi személyzet is, persze e tekintetben még van hova fejlődnünk, hiszen Voronyezsnél is többen voltunk kicsit.
Odafelé.
Csapataink harcban állnak, a kormány és a miniszterelnök egyelőre még nincs a helyén, de ne legyünk türelmetlenek - az úton végig kell menni, miként Marosán György mondotta volt hajdan.
Majd akkor kerül a helyére, ha leveleit a Karmelita kolostornak becézett színház helyett a fertőrákosi kőfejtőbe kell kézbesíteni, ahol az újraindított termelésben tölt be vezető pozíciót, egy csille vezetőjeként.
Hazai pályán lesz, emlékiratait valószínűleg "A kőbölcsőtől a kőgazdagságig" címmel fogják kiadni, nosztalgikusan emlékezve napjaink történéseire, harcostársai könnybelábadt szemekkel olvassák majd a sikertörténetet, a lapok szélén jelölve a szabadulásukig hátralevő hónapok számát.
Ma viszont még folyik a harc és bár fegyverek és eszközök tekintetében nyomasztó a kormányzati fölény, de tudja ő is és mi is tudjuk, hogy a fegyver esetében nem az a meghatározó, hogy hányat lehet lőni vele, hanem az, hogy merrefelé fordul a csöve.
Orbán hadseregének védelme nem egy hevenyészett védelem, hanem jól kiépített állásokból veheti fel a harcot a gaz libernyákokkal, akiknek egy része a tetejében még buznyák is, veszélyes népek, olyanok, mint a mindzsók, vagy a nindzsák, vagy hogy is híjják őket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.