VÉGJÁTÉK: AZ ÁLLAMI FELSŐOKTATÁS UTOLSÓ ÉVE

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KENESEI ISTVÁN
2021.01.15.

A cím természetesen túlzás: állami felsőoktatásról továbbra is lehet majd beszélni, de biztos, hogy az már valami egészen más lesz. A tíz éve elkezdődött folyamat a tavalyi roham után idén újabb lendületet vesz, és az év végére csak néhány kivételezett vagy elfelejtett állami intézmény marad majd meg eredeti formájában.

A (szak)munka alapú társadalom terve

Tekintsük végig röviden, mi vezetett el idáig. A Széll Kálmán-terv nagy elvonásait követően 2011-ben elfogadott „Nemzeti” felsőoktatási törvény (Ftv.) már előrevetítette a felülről lefelé megvalósítandó szándékokat, akkor csak a rektorok kinevezésének megváltoztatása révén. A nagy felháborodást keltő és még a Magyar Rektori Konferencia rosszallását is kiváltó debreceni és kecskeméti kinevezések után a kormány visszakozott, és beleegyezett, hogy a szenátusok szavazati sorrendjét tiszteletben fogja tartani. De ez idő tájt már megvolt a recept, hogyan szólhat bele mégis a vezetők kiválasztásába. Először is, miután emlékezett az Alkotmánybíróságnak a Magyar Bálint minisztersége alatti vétójára, amellyel a gazdasági tanácsok létrehozását akadályozta meg az intézményekben, beleíratta a különbejáratú Alaptörvényébe, hogy az egyetemek pénzügyi és gazdasági ügyekben nem autonómak, majd miniszterelnöki rendelkezésekkel kinevezte a kancellárokat, ezzel bevezetve a „kettős hatalmat” minden intézményben: a rektor csak a szigorúan vett akadémiai ügyekért volt felelős, minden mást, beleértve a nem oktatók kinevezését, továbbá minden beszerzést a kancellárok kezébe adott.

A 2010 előtt bevezetett többtényezős finanszírozási normatívát egyetlenegy forrásra redukálták: a hallgatók száma szerint osztott támogatásra. Ugyanakkor kézben tartották a „kapacitások” korlátozását, vagyis azt, hogy adott intézménynek egyrészt mennyi államilag dotált hallgatót adományoznak, másrészt, hogy összesen hány (ösztöndíjas plusz költségtérítéses) hallgató oktatását engedélyezik a meghatározott szakokon, amiben sokszor nem is az illető egyetem realitásai számítottak. Mindezt kiegészítették a folyamatosan érkező EU-támogatások úgymond pályázati elosztásával, amikor is adott határidőre meghatározott paraméterek szerinti jelentkezési csomagokat kellett összeállítani, amelyekre válaszul aztán rapszodikus idő- és összegbeli felbontásban nemegyszer irreális határidőkre elköltendő pénzeket utaltak ki, az egyes periódusok közötti hiátusokkal, nehogy folyamatosan lehessen foglalkoztatni például a poszt- vagy predoktorokat.

Ezekkel a pénzügyi játékszabályokkal sikerült elérniük, hogy ugyan a rektorokat az egyetemek maguk választhatták, de gondosan megsúgták nekik, kiket látna a kormányzat szívesen a vezetői székben. Márpedig ha ilyen önkényesen változtatható játékszabályok között jót akartak maguknak, akkor meg kellett szavazniuk a felülről kinézett jelöltet. Nem egy esetben pedig mire újabb választásra kerülhetett sor, a rektor annyira átalakította a vezetői garnitúrát és vele a szenátus tagságát, hogy már nem kellett lázadástól tartania...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2021/2. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2021/2. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)