2021. január 3., vasárnap

SIMLIS KERESKEDŐK, PORTYÁZÓK ÉS CSALÓK IS SOKAT PROFITÁLTAK A JÁRVÁNYBÓL

HVG
Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2021.01.03.


A gazdaságot megrengette a koronavírus, de a járvány mindkét hullámában akadtak olyanok, akik profitáltak belőle. Kezdetben a maszküzérek szakíthattak sokat és azok a kereskedők, akiknek korábban már kiépített kapcsolatai voltak Kínában, de viszonylag hamar meglovagolták a járványt a közönséges bűnözők, a csalók is. És persze voltak, akik úgy váltak a járvány pénzügyi nyerteseivé, hogy semmit sem kellett tenniük, csak azt, amit addig.

A koronavírus Kínából indult el világhódító útjára, és a járvány első nagy hullámában éppen azok a kínai vállalatok és kereskedelmi ügynökök váltak a járvány haszonélvezőivé, akik már korábban is kereskedtek nyugati partnerekkel. Miután bizonyos egészségügyi termékek (például maszkok, lélegeztetőgépek) a betegek növekvő száma miatt hiánycikké váltak szerte a világban, olyan kínai gyárak is átálltak ezek gyártására, amelyek korábban egyáltalán nem foglalkoztak vele.

Ezzel párhuzamosan az egészségügyi termékek ára az egekbe szökött, amit jó néhány kínai és a vele üzletelő nyugati kereskedő ki is használt. A koronavírus magyarországi megjelenésével márciusban tizenhatszorosára emelkedett a sebészi arcmaszkok ára, már ha egyáltalán lehetett kapni ezeket a boltokban. Míg egy maszkot a járvány előtt 50 forintért lehetett megvenni a patikákban, addig a Covid alatt már nettó 600 forintért szerezték be és 800 forintért adták. Miután egyre nagyobb lett a hiány, a nagykereskedők közül is többen kihasználták a helyzetet. Tavasszal akadt olyan kereskedő, aki egy száz darabos sebészi maszkcsomagot 45 ezer forintért akart eladni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.