MIÉRT BESZÉLÜNK 2021-BEN A HOLOKAUSZT FELELŐSEIRŐL?

MÉRCE
Szerzők: LACZÓ FERENC, PAPP GÁSPÁR
2021.01.27.

Ma egyetlen emléktábla van a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson[1] található kúrián, ahol a magyar Belügyminisztérium vezető tisztségviselői, így Endre László és a német Birodalmi Biztonsági Főhivatalt képviselő Adolf Eichmann közti, 1944 tavaszi egyeztetések során elhatározták több százezer magyar zsidó Auschwitz-Birkenauba és más táborokba deportálását. E tábla sem az 1944-es döntésnek és e döntés áldozatainak, hanem a magyar holokauszt legradikálisabb, egyúttal leghatékonyabb elkövetője, Endre László családjának állít emléket.

Erre a tényre Vági Zoltán és Kádár Gábor közösen írott, A végső döntés című könyvének záró fejezete hívja fel a figyelmünket, A népirtástól a népbíróságig című sorozatunkat első fokon e megdöbbentő tény motiválta.

Az auschwitzi megsemmisítő tábor felszabadulásának 76. évfordulóján nem nehéz belátni, hogy nem pusztán e konkrét petőfiszállási-szentkúti történelmi helyszín jelentősége merült feledésbe, hanem a holokauszt magyar főbűnöseinek cselekedetei is, olyannyira, hogy Endre Lászlónak még a neve sem közismert.

Hogyan lehetséges mindez, 75 évvel azután, hogy a Zeneakadémián sor került a magyar holokauszt főbűnöseinek felelősségre vonására, az Endre–Baky–Jaross-perre, és annak ellenére, hogy a témát immár évtizedek óta nagy érdeklődés övezi?

Miért vesznek a múlt homályába a holokauszt történetének magyar kulcsfigurái, a tetteiket lehetővé tevő intézményekkel és folyamatokkal együtt? Méghozzá annak ellenére, hogy a magyar állam hivatalosan a „soha többé” jegyében fogalmazza meg a népirtáshoz fűződő viszonyát?

És miként lehetne ezen változtatni, hogy a holokauszt ne moralizáló-elidegenítő tanmeseként rögzüljön, hanem intézmények és személyek konkrét felelősségét felvető történelmi folyamatként lehessen róla gondolkodni, és az így nyert történelmi tudásunk a jelennek is kritikus tükröt állíthasson?

Sorozatunkat e kérdések és célok inspirálták...

ITT OLVASHATÓ