Szerző: SZÉKY JÁNOS
2021.01.15.
Ehhez képest mi a helyzet Magyarországon? Az alkotmányos intézményrendszerből már 2010-re módszeresen kiiktattak minden valódi – választással legitimált – féket és ellensúlyt. A parlament egykamarás, és az az egy kamara pedig csak a kormány transzmissziós szíja. Ez a hajtószíj – tehát a kormány, illetve annak feje – „választja meg”, azaz nevezi ki a köztársasági elnököt, mert abból rettentő nagy baj lenne, ha az elnöknek saját jogon volna legitimitása, harminckét évvel ezelőtt is milyen nagy baj lett volna a néhai Pozsgay Imréből, úgyhogy távozz, Sátán! Regionális önkormányzatok ténylegesen nincsenek, a települési önkormányzatok akkor kezdtek rájönni, hogy a központi államháztartás függvényei, amikor utolsó – mellesleg nem a választóik adójából származó – komolyabb bevételüket is elvenné a kormány. Vannak választások, de lényegében egyetlen választáson dől el minden, ami még eldőlhet a kétharmados körülmények között. Ez nevében országgyűlési, valójában miniszterelnök-választás, formálisan szabad, de dokumentáltan nem tisztességes (kit érdekel?), ahol a kormányzó erő óriási fölénnyel indul, és ha nincs minden egyes bizottságban legalább egy ellenzéki delegált, a tisztességtelen technikai lebonyolításban sem hátráltatja senki és semmi.
A kormánynak óriási szerencséje van, ugyanis nemcsak a hétéves uniós költségvetésből ömlik be a pénz, hanem a helyreállítási alapból is, összesen másfélszer annyi, mint az előző ciklusban. Így nemcsak a lopás és a vállalkozások – balszerencséjére – sikeres kisebbségének lerablása folytatódhat zavartalanul, hanem a választások előtti – tankönyvekből unásig ismert – kiköltekezést is be tudják indítani közérzetjavító beruházásokkal, szociális jótéteménynek álcázott szavazatvásárlással. Ezzel szemben az ellenzék csak ígérni tud. Mit is? Miből is?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.