Szerző: ÉS
2021.01.15.
György Péter: Tabula rasa
Monokróm leletek
(Tabula rasa, Godot Kortárs Művészeti Intézet)
Végső Zoltán: Megérint
(Az Ötödik Évszak, a Cimbaliband és a Dalinda új lemezei – Fonó, 2020)
„Contemporary Folk Acapella” – áll a Dalinda Átjárók című albumának borítóján. Hallgatóként szerencsére nem fogjuk ennyire tudományosan méregetni, mit is hallunk; a lényeg, hogy a magyar zenében a három énekes, Nádasdy Fanni, Paár Julianna, Tímár Sára által képviselt, pontosabban kitalált stílusnak aligha van előzménye. Mondhatnánk, hogy valamelyest a finn vagy éppen a balkáni acapellában, a játékos többszólamú éneklésben gyökerezik a produkció, de nem mondjuk, mert annyira magyar, ötletesen játékos a nyelv kezelése, a dallamok, a ritmusok bontása egymásba és egymással szembe fordítása, hogy az újdonság ereje tényleg nagyon nagy...
Kőrösi Boglárka: Vidéki múzeumok 1.
(A jászberényi Jász Múzeum)
Báron György: Gyászmunka
(Pieces of a Woman. Amerikai–kanadai–magyar film. Rendező: Mundruczó Kornél, forgatókönyvíró: Wéber Kata. A Netflix bemutatója.)
Nem vitás, Mundruczó Kornél és Wéber Kata profi stábbal kisujjból is kiráz egy nézhető, épkézláb hollywoodi sikerfilmet (ez sem kis dolog), ám az első másfél órával magasra, sokkal magasabbra tették a mércét...
Králl Csaba: Párhuzamos létezés
A színpad felől nézve hátrány, hogy nincs jelen idejűség, és nincs nézőkkel való interakció, amit sem a helyszínválasztás, sem a kameramozgás, sem a vágástechnika, sem semmilyen más speciális műfaji vagy rendezői bravúr nem pótol. A jó táncfilm mégsem a hiányról, hanem az új mediális közeg által hozzáadott értékről szól, ami viszont a színpad számára utolérhetetlen.
Herczog Noémi: Tönkretétettek
(Tizenhárom almafa, Wass Albert regénye alapján, r.: Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház)
Verebes Ernő dramaturgiája mostanáig cikázott az időben a negyvenes évekből a húszas évekbe és vissza, de csak azért jutott el végül a jelenig, hogy onnan visszatekintve szócsövén, egy „József” nevű színészen keresztül megfogalmazza Trianon egységes olvasatát. Amely elfed és elmos minden egyet nem értést, drámát és vitát. Egyetlen ideológiát közvetít. Pontosabban: nincs igazam. Mert Vidnyánszky már megint jobb rendezőnek bizonyult, mint szerette volna, nem véletlenül zarándokoltunk annyian Apponyi-nézőbe a Nemzetibe. Hiszen ezzel a beszéddel egyszerre rendezett propagandadarabot saját maga mellett és saját maga ellen...
Fáy Miklós: A prófétanő
(Renée Fleming-hét a Metropoltan Opera közvetítéseiben)
Az egész most azért érdekes, mert Flemingnek végül is igaza volt, a Metropolitan bezárt, és ha valamikor kinyit, már nem valószínű, hogy ő lesz a nyitó előadás sztárja. Másfelől meg most is a Metropolitan sztárja, a színház videoközvetítése most épp Fleming-hetet tart, minden este egy másik főszereplése nézhető ingyenesen a metropolitan.org oldalon. Az 1998-as Figaro házasságával kezdtek, ami nagyon-nagyon közel volt (van) a tökéletes szereposztáshoz...
Siba Antal: Csak józanul!
(Lengyel Tamás és Rainer-Micsinyei Nóra paródiája, Dumaszínház)
Aztán néhány nappal később mégiscsak történt valami: Lengyel Tamás szerepelt a Dumaszínház újévi programjában, Áder Jánost parodizálta, amint az köszöntőt mond, jeltolmáccsal (Rainer-Micsinyei Nóra). Ők ketten alighanem mindent pótoltak, amit a csatornák elmulasztottak, valóban revelatív volt...
Károlyi Csaba: Könyvpercek
(Könyvpercek. Az InfoRádió könyvajánlója minden kedden, csütörtökön és szombaton reggel.)
Ebből a műsorból azt tudjuk meg, hogy léteznek különféle könyvek. Hogy mennyire jók vagy nem jók, azt nemigen. Hiszen itt mindig a szerző, a szerkesztő, a fordító, a kiadó beszél a könyvről, tehát csakis dicséri. Ez így nem kritikai, hanem ajánlóműsor. Mindig az a legfontosabb könyv, amelyet épp reklámoznak. A médiából nagyon hiányzik az a fajta beszélgetés, amikor független kritikusok elemeznek és értékelnek egy könyvet. A Könyvpercekből is sok mindent megtudunk persze egyes kiadványokról, de áttekintésünk ez alapján nem lehet...
Zelei Dávid: A fenséges kupleráj
Soltész Béla: Eldorádótól az Antillákig. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2020, 346 oldal, 3990 Ft
Az idén negyvenesztendős Soltész Béla társadalomtudós, latinamerikanista, író és utazó – ez a négy identitása pedig remekül egészíti ki egymást. Társadalomtudósként elsősorban a migráció és a fejlődés érdekli (például az, mi lesz az USA-ban boldogulni próbáló latin-amerikai vendégmunkások hazaküldött pénzéből), latin-amerikanistaként az, hogy alakul a térség gazdasági-politikai pályája a XXI. században, íróként pedig az, mihez kezd nemzedéke, a Kacsamesék-generáció a jelen valóságával.
Publikációi ennek megfelelően több síkon futnak: különböző nyelveken írt szaktanulmányai (merthogy szerzőnk ijesztően poliglott: spanyolul, angolul és portugálul is demoralizálóan rétegzetten, folyékonyan ír és beszél) jól megférnek regényével (Rabszolgasors) és novelláskötetével (Inbox), emellé pedig szűk évtized alatt (2012-2020) megfestette a maga latin-amerikai triptichonját is – a Clandestino és a Hátizsákkal Brazíliában után immár az Eldorádótól az Antillákig is olvasható...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Fűzfa Balázs: Ex libris
Markó Béla: Egy mondat a szabadságról
Szlukovényi Katalin: álomkonyha
Kálmán Gábor: A világ legvidámabb embere
Csordás László: Bezárkózás vagy határátlépés?
Forgách Kinga: Játsszunk bagatellt!
Ali Smith: Ősz. Fordította Mesterházi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 232 oldal, 3699 Ft
Az Ősz két nagyon különleges ember barátságáról szól. A regény nyitányakor a 101 éves Daniel Gluck egy idősotthonban fekszik, élet és halál között lebeg. Nem szenved, csak alszik, hosszú és kusza álmokba merülve, amelyekben az életének szereplői, eseményei keverednek a túlvilág konstrukciójának képeivel. Régi barátja, a fiatal Elisabeth gyakran meglátogatja őt, ül az ágya mellett és olvas. Olyan könyvekkel érkezik, mint a Szép új világ vagy A vihar, de aztán emléktöredékek kúsznak be a megismerkedésükről, a beszélgetéseikről, a közösen kitalált történeteikről. A háttérben közben zajlik a hangos, frusztrációval teli jelen a Brexittel és az annak nyomán kibontakozó társadalmi kataklizmával, amely megszünteti a párbeszéd lehetőségét...
Gajdó Tamás Végleg itthon
Cs. Szabó László: Hősök és antihősök. Színházi esszék és kritikák. Válogatta, szerkesztette és az utószót írta Szakolczay Lajos. MMA Kiadó, Budapest, 2020, 499 oldal, 4200 Ft
Kevés magyar kritikus tudta ilyen pontosan megragadni az alakítás lényegét, s még kevesebbnek sikerült szavakkal visszaadni a színpadi történéseket. Abban reménykedhetünk, hogy Cs. Szabó László színházi látásmódja hatással lesz a jövendő írónemzedékre. Akkor elmondhatjuk végre, hogy hazaérkezett. Bízunk benne, hogy köztünk is marad...
Czifrik Lilla: Kinek hazudnak a felnőttek?
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete. Fordította Király Kinga Júlia. Park Könyvkiadó, Budapest, 2020, 342 oldal, 3990 Ft
A főhős egyes szám első személyben meséli el 12 és 16 éves kora között lezajló felnőtté válásának történetét. Nem egyértelmű, hogy az elbeszélő valóban Giovanna, vagy pedig a barátnője, Ida, aki író szeretne lenni. Az elbeszélő felnőttként tekint vissza a múltra. Mondatai tudatosságról árulkodnak, ám mégis, sőt talán éppen emiatt olyan elsöprő erejű az a nyers őszinteség, ami kikényszeríti a szembesülést a valósággal. Az elbeszélő nyíltan vállalja fel a sebeit, ki meri mondani azt, ami fáj. Nem menekül az igazságtól. A cím alapján azt feltételezhetjük, hogy a könyv középpontjában a felnőttek hazugságai lesznek, pedig éppen ellenkezőleg. A hazugságok teszik lehetővé, hogy a mű a valóságról szóljon...
Az irodalom öntörvényűsége
Válogatás Bán Zsófia Lehet lélegezni! című kötetének német nyelvű recenzióiból
Weiter atmen. Fordította Terézia Mora. Suhrkamp, 2020, 176 oldal, 22 euró
Éppen az ilyen, hirtelen átcsapni képes pillanatok iránti érdeklődés van beleírva a gyűjtemény szövegeibe, a hagyományosan elbeszéltekbe éppúgy, mint a kísérletező jellegűekbe. Mert amíg sok más elbeszéléskötet nagyon hasonló szövegeket sorjáz egymás után, a Lehet lélegezni! minden egyes alkalommal másképpen fog hozzá: kezdi a sötét Bőrlégzéssel és annak a bezsírozással eltömített békabőr és az ember éppúgy az elhalásig gátolt történelmi tudata közötti analógiájával, folytatja a játékos és hirtelen nagyon komolyra forduló irodalmi fúgával Esterházy Péter nyomán, és lezárja egy magyar filológusnő menekülési vágyának tükröztetésével az általa kutatott Arthur Rimbaud életrajzában. [...] Az ember belefeledkezik a történetek olvasásába, a szerző úgy nyújtja ki a kezét az olvasó felé, hogy magabiztosan mindjárt vissza is húzza, nos, ebben rejlik ennek a gyűjteménynek a kiválósága. Miért is pont az olvasó ne billeghessen? (Tilman Spreckelsen: Akinek van szappanja, az nem hullik ki az időből. Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2020. november 7.)
I R O D A L O M
Nádasdy Ádám: A tudós költőhöz
Nádasdy Ádám: Annak idején
Nyerges Gábor Ádám: Az elátkozott tartomány
Benedek Szabolcs: Aranykor után
Valaki mondta, de az is lehet, hogy olvastam valahol, hogy a halálunkról sosem álmodunk. Álmunkban is tabusítva van, avagy pont, hogy jótékony módon elrejti előlünk a Teremtő, ne feszengjünk jó előre azon, hogy milyen lesz, nem is maga a pillanat, hanem azután. Az emberi tudat három dimenzióra van kalibrálva, beleborzongunk a sokszor használt szavak valódi jelentésébe: végtelen, semmi, örökké. Számtalanszor álmodtam arról, hogy meg fogok halni, ám az álombeli halálom pillanata előtt rendre fölriadtam. Persze miért is álmodnánk meg azt, amit a tudattalanunk se ismer? Vagy talán az álom is egyfajta utazás az ismeretlen, távoli vidékek felé, csak éppen egy adott helyről, adott szóra visszafordulunk?
A legtöbbször zuhanásos halál közeledtét álmodtam. A valóságban soha nem jártam még igazi felhőkarcolón, álmomban már igen. És az álom végén mindig lezuhantam, ám abban a minutumban, hogy leszédültem, elrugaszkodtam, egyre megy, fölriadtam, és se a zuhanás érzését, se a becsapódást nem álmodtam meg. Mondják, utóbbit amúgy se éli át az ember, az érzékszervek és az idegrendszer kikapcsol, mielőtt bekövetkezne a borzalom. Olyat is álmodtam, hogy repülőgéppel zuhanok. Nem csoda, a repülés eleve az egyik legnagyobb parám. Volt idő, amikor azért mondtam le utazásokról, hogy ne kelljen beleülnöm abba a csillogó fémhengerbe, amely úgy röpít a fellegek fölé, hogy se szavam, se akaratom nem lehet odafönt ellene. Pedig technikai értelemben semmilyen rossz élményem nem volt a repüléssel, leszámítva néhány erősebb turbulenciát, vagy amikor jobban megdobták a járgányt a szelek. Nem törölték járatomat, poggyászom se veszett el, késés se volt számottevő...
Abafáy-Deák Csillag: Az író mindig dolgozik
Másik álma megvalósításához is nekikezdett. Ahogy hazaért, azonnal odaült az íróasztalához, amire napközben gondolt, abból próbált összehozni szöveget, az eddig olvasottak stílusában. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjön, ebben a lakásban képtelen írni. Minden zaj áthallatszott a szomszédból, a vécétartály zúgása, a zuhanyozás, a gyerekek trappolása és az egyéb, folyamatosan hallható zaj. Sok időbe telt, míg adódott lehetőség, hogy kis ráfizetéssel beköltözzön egy belvárosi bérházba, egy polgári lakásba, ahogy az ingatlanos mondta. Ez a polgári szó tetszett Elemérnek, szégyellte, hogy proli családból származik, ha szülei foglalkozását kérdezték, mindig füllentett valamit...
Kiss László: Az időutazás hülyeség, és különben se lehetséges
Egy este, amikor mind a nappaliban ültünk, és a Vissza a jövőbe ment a tévében, elárultam nekik, mennyire irigylem a főszereplőt. Vajon mi lenne, ha én is visszautazhatnék a szüleim fiatalkorába? Meglesni aput, ahogy anyunak udvarol, táncolnak, majd hazakíséri. Kopognak a léptek a sötét kisvárosi utcákon. Boldizsár együttérzőn fölemelte a fejét, aztán visszatemetkezett a könyvébe. Cece vigyorogva megveregette a vállam, hogy az időutazás hülyeség, különben se lehetséges, viszont bármikor jól beszívhat az ember, ha akar. Értetlenkedésem látva legyintett, hogy ugyan, a fű nem kábítószer, és hogy tudom-e, mi különbözteti meg a Kalmopyrintől. Nem tudtam. Semmi, mondta...
Benedek Szabolcs: Aranykor után
Valaki mondta, de az is lehet, hogy olvastam valahol, hogy a halálunkról sosem álmodunk. Álmunkban is tabusítva van, avagy pont, hogy jótékony módon elrejti előlünk a Teremtő, ne feszengjünk jó előre azon, hogy milyen lesz, nem is maga a pillanat, hanem azután. Az emberi tudat három dimenzióra van kalibrálva, beleborzongunk a sokszor használt szavak valódi jelentésébe: végtelen, semmi, örökké. Számtalanszor álmodtam arról, hogy meg fogok halni, ám az álombeli halálom pillanata előtt rendre fölriadtam. Persze miért is álmodnánk meg azt, amit a tudattalanunk se ismer? Vagy talán az álom is egyfajta utazás az ismeretlen, távoli vidékek felé, csak éppen egy adott helyről, adott szóra visszafordulunk?
A legtöbbször zuhanásos halál közeledtét álmodtam. A valóságban soha nem jártam még igazi felhőkarcolón, álmomban már igen. És az álom végén mindig lezuhantam, ám abban a minutumban, hogy leszédültem, elrugaszkodtam, egyre megy, fölriadtam, és se a zuhanás érzését, se a becsapódást nem álmodtam meg. Mondják, utóbbit amúgy se éli át az ember, az érzékszervek és az idegrendszer kikapcsol, mielőtt bekövetkezne a borzalom. Olyat is álmodtam, hogy repülőgéppel zuhanok. Nem csoda, a repülés eleve az egyik legnagyobb parám. Volt idő, amikor azért mondtam le utazásokról, hogy ne kelljen beleülnöm abba a csillogó fémhengerbe, amely úgy röpít a fellegek fölé, hogy se szavam, se akaratom nem lehet odafönt ellene. Pedig technikai értelemben semmilyen rossz élményem nem volt a repüléssel, leszámítva néhány erősebb turbulenciát, vagy amikor jobban megdobták a járgányt a szelek. Nem törölték járatomat, poggyászom se veszett el, késés se volt számottevő...
Abafáy-Deák Csillag: Az író mindig dolgozik
Másik álma megvalósításához is nekikezdett. Ahogy hazaért, azonnal odaült az íróasztalához, amire napközben gondolt, abból próbált összehozni szöveget, az eddig olvasottak stílusában. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjön, ebben a lakásban képtelen írni. Minden zaj áthallatszott a szomszédból, a vécétartály zúgása, a zuhanyozás, a gyerekek trappolása és az egyéb, folyamatosan hallható zaj. Sok időbe telt, míg adódott lehetőség, hogy kis ráfizetéssel beköltözzön egy belvárosi bérházba, egy polgári lakásba, ahogy az ingatlanos mondta. Ez a polgári szó tetszett Elemérnek, szégyellte, hogy proli családból származik, ha szülei foglalkozását kérdezték, mindig füllentett valamit...
Kiss László: Az időutazás hülyeség, és különben se lehetséges
Egy este, amikor mind a nappaliban ültünk, és a Vissza a jövőbe ment a tévében, elárultam nekik, mennyire irigylem a főszereplőt. Vajon mi lenne, ha én is visszautazhatnék a szüleim fiatalkorába? Meglesni aput, ahogy anyunak udvarol, táncolnak, majd hazakíséri. Kopognak a léptek a sötét kisvárosi utcákon. Boldizsár együttérzőn fölemelte a fejét, aztán visszatemetkezett a könyvébe. Cece vigyorogva megveregette a vállam, hogy az időutazás hülyeség, különben se lehetséges, viszont bármikor jól beszívhat az ember, ha akar. Értetlenkedésem látva legyintett, hogy ugyan, a fű nem kábítószer, és hogy tudom-e, mi különbözteti meg a Kalmopyrintől. Nem tudtam. Semmi, mondta...
Magyar Csaba: Gyerekek
– Hát, te tényleg nem érted, mi forog kockán? Győzőkéből világsztár lehet, ha nem omolsz össze a gyengeségtől. Nekem talán olyan könnyű elviselni, hogy a fiam egy műanyag dobozba zárva ül naphosszat, míg a többiek vidáman játszanak odalent? Azt is nagyon jól tudom, hogy bádogembernek csúfolják az iskolában. De figyeld meg, ugyanazok fognak majd a legkisebb árnyékába szegődni, akik most gúnyolódnak rajta. Egyesegyedül Győzőkének lesz esélye átköltözni a telepről a szemközti hegyoldalra. Bár az én apám lett volna ilyen előrelátó! Ahelyett, hogy egy 175 centis átlagembert nevel, akiből másik négymilliárd van a világon. Tizenöt éves korom óta próbálok kitűnni valamivel, valami különlegeset létrehozni, szembeszállni a statisztikai törvényekkel. De képességek, kitartás és lehetőségek hiányában ez szinte lehetetlen. Ha nem akadok véletlenül arra a rövidhírre a lábfejek zsugorításáról, sohasem születik meg életem talán egyetlen eredeti ötlete. És nézd meg, Győzőke maga a testet öltött gondolat, itt ül spéci kezeslábasában a tévé előtt, közel a világhírnévhez. Ugye, Győzőke?
Ódor János Gábor: A cseresznye íze
Anyám ingatja a fejét, nem szokás, hogy rokonokon, barátokon kívül bárkitől is szívességet fogadjunk el. Azt sem igen engedi meg, hogy elmulasszak akár egyetlen misét. Mindig büszkén húzza ki magát, ha nekem jut a feladat, hogy felolvassak a Szentírásból.
– Nem örülök, hogy kimarad a templomból. Mit szólnak hozzá a nagyszülei? Aztán közeleg az elsőáldozás is.
– Nem lesz semmi baj. Bent amúgy is azzal piszkálnak, hogy papot nevelek az egyetlen fiamból. Ebédre hazaérünk...
– Hát, te tényleg nem érted, mi forog kockán? Győzőkéből világsztár lehet, ha nem omolsz össze a gyengeségtől. Nekem talán olyan könnyű elviselni, hogy a fiam egy műanyag dobozba zárva ül naphosszat, míg a többiek vidáman játszanak odalent? Azt is nagyon jól tudom, hogy bádogembernek csúfolják az iskolában. De figyeld meg, ugyanazok fognak majd a legkisebb árnyékába szegődni, akik most gúnyolódnak rajta. Egyesegyedül Győzőkének lesz esélye átköltözni a telepről a szemközti hegyoldalra. Bár az én apám lett volna ilyen előrelátó! Ahelyett, hogy egy 175 centis átlagembert nevel, akiből másik négymilliárd van a világon. Tizenöt éves korom óta próbálok kitűnni valamivel, valami különlegeset létrehozni, szembeszállni a statisztikai törvényekkel. De képességek, kitartás és lehetőségek hiányában ez szinte lehetetlen. Ha nem akadok véletlenül arra a rövidhírre a lábfejek zsugorításáról, sohasem születik meg életem talán egyetlen eredeti ötlete. És nézd meg, Győzőke maga a testet öltött gondolat, itt ül spéci kezeslábasában a tévé előtt, közel a világhírnévhez. Ugye, Győzőke?
Ódor János Gábor: A cseresznye íze
Anyám ingatja a fejét, nem szokás, hogy rokonokon, barátokon kívül bárkitől is szívességet fogadjunk el. Azt sem igen engedi meg, hogy elmulasszak akár egyetlen misét. Mindig büszkén húzza ki magát, ha nekem jut a feladat, hogy felolvassak a Szentírásból.
– Nem örülök, hogy kimarad a templomból. Mit szólnak hozzá a nagyszülei? Aztán közeleg az elsőáldozás is.
– Nem lesz semmi baj. Bent amúgy is azzal piszkálnak, hogy papot nevelek az egyetlen fiamból. Ebédre hazaérünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.