Szerző: RÁCZ JOHANNA
2021.01.01.
Klímaapokalipszis után harc botokkal és kövekkel a civilizáció romjain, vagy poszthumán evolúció, ahol a saját döntésünk, hogy meg akarunk-e maradni 100 százalékig embernek? 2021-ben mindkét jövőkép és az átmeneteik is elképzelhetők. De hogy melyikhez közelít majd a valóság az évszázad második felében, leginkább azon múlik, a következő tíz évben le tudja-e győzni az emberiség saját evolúciós programját, amely a rövid távú sikerre optimalizálta, és képes-e a társadalom úgy-ahogy alkalmazkodni a vágtató technológiai fejlődéshez. Konkrétabban: eltűnnek-e a színről a politikai haszonlesők, sikerül-e csökkenteni az egyenlőtlenségeket, és végrehajtani azokat a strukturális változtatásokat a gazdaság irányításában, az intézményrendszerekben, amelyek biztosíthatják a civilizáció túlélését.
Az ENSZ két hete kiadott jelentése szerint a ma élő emberek az elsők a Homo sapiens történetében, akikre saját maguk jelentik a legnagyobb fenyegetést. 2020 nem volt átlagos év, de vajon tekinthető-e korszakhatárnak? Lehetséges, hogy az utókor valaminek a kezdeteként tartja majd számon? Négy olyan embert kérdeztünk erről, aki a maga szakterületén keresztül a nagy képet is jól látja: Szathmáry Eörs evolúciós biológust, Chikán Attila közgazdászt, Pintér Róbert információstársadalom-kutatót és Nyiri Gábor agykutatót. Vegyesen optimista és pesszimista, de inkább borúlátó válaszokat kaptunk. Míg az orvoslás és a technológia fejlődése optimizmusra ad okot, addig az ember és a társadalmak működésébe a bukás van kódolva. Legtöbb megszólalónk egyetértett abban, hogy akár paradigmaváltást hoz 2020, akár nem, az biztos, hogy a következő évtized nem fog hasonlítani az előzőre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.