Szerző: EDINA POTTYONDY
2020.12.03.
Orbán Viktor elhatárolódik testi-lelki jóbarátjától és harcostársától. Én viszont - ahogy mindig- törekszem az objektivitásra...
...Vasárnap délután a nagyinak annyira fájt a dereka, hogy nekiállt piskótát sütni. A sütő – mint betanított htb. segéderő, tudom – nem az együttműködési szándékáról híres; öntörvényű. Lágy marad a tészta alja, megkapja a tetejét és fordítva. Ráadásul a piskóta a nagyi maximális elvárásaihoz képest mindig lapos és laposabb. (Magunk között szólva – és jó, ha tudja, a tata szemmértéke szemüveg nélkül + – 0,2 mm árnyékban – a tata gyatra rövidtávú memóriája szerint ez a műalkotás 2,5 mm-el volt magasabb, mint a legutóbbi, merthogy a tata dolga a rétegezve kenhető állapotba hozás, a precíziós méretre vágás. Tehát naprakészen képben van, mint egyszerű bedolgozó.)
A nagyi – ahogy kell – kívül belül, nem csak vizuálisan érzékelhetően ellátta diókrémmel. Vacsora után ez volt a nasika. Szótlanul csipegettünk. Csak a nagyi morgott. Lapos. Legalább két kanál lisztet még elbírt volna, de már a liszt se egyforma stb. Mivel mindenki falt, mint a vett malac, előbb-utóbb megnyugodott. Közölte, ami marad, holnapra elég lesz evés után a két gyereknek, majd átment dicséret kezdeményezésbe: könnyű a tésztája. Semmi reakció. Elmondta vagy háromszor; könnyű. Mire a tata megszólalt: a maradékot érdemes lenne éjszakára lekötni, mert még el talál repülni.
És ebből a látomásból bontakozott ki a drámába fajult fejlemény. A bátyámmal – mikor mindenki betárazta magát alvásra – belavíroztuk a szobámba és éppen szárnyakat adtunk a maradéknak, amikor bejött az anyu, mert valami eszébe jutott, a piskóta meg ijedtében a paplanom alá bújt. Ez még nem lett volna tragédia, ha az anyu hétfőn nem délutános. Ezért délelőtt mosott. Volna. Ám közben jött a Juliska néni. Csak az elfogyott sütőpor miatt jött elmesélni, hogy ki halt meg, ki csalta meg az urát, mennyivel drágult a krumpli stb. Meg azt, hogy a magyar nyugdíjasoknak pénzt küld Amerika karácsonyra. Mármint az ő olvasatában. 3 millió vagy milliárd forintot. Bizony. Az Amerikai Kommunizmus Áldozatai Alapítvány. Ez ilyen hiánypótlásféle, amiért az előző diktatúrában a mostani humánummentes kastélylakók tandíjmentessége miatt nem tudtak az öregségükre spórolni. Akik most elárvereztetik a fedelet a fejük felől, ha már fűteni úgy se tudják. Persze csak véletlenül, mert rendeltetésszerűen a (most figyeljen, mit tudok én: „jövedelemszegény”) nyuggereknek krónikus betegként valamelyik kórház folyosóján állva kéne várni az Ukrajnából átszipkázott, lélegeztető gépeket kezelni tudó menyecskéket, akik viszont kettős állampolgárként töretlen lendülettel röppennek napnyugatra. Ezért az alapbetegségük miatt nem kell kilakoltatni a 65 év felettieket. A temetésük profitja meg mehet az államegyházi stadion fenntartására.
Az anyu taktikai okokból (hátha amíg a néni ízlelgeti a piskótát, be tudja indítani a mosógépet) megkínálta. Volna. Süti sehol. A mosógép előtt viszont ott púposkodik a diókrémes paplanhuzat. Szegény anyu. Sajna hangosan konstatálta az eseményt. Az csak gáz, amiért felzabáltuk, összekentük, sőt utána még fogat se mostunk. Az a tragédia, hogy a Juliska néni hírét viszi, hogy a Mikes gyerekek éjszaka, és csak lopva tudnak enni.
Pedig valójában enni még van mit. Fűtés nincs. Ezért nem írok kendnek. Ha itthon vagyunk, akkor a nagyi az ágyban, takaró alatt tárol bennünket, ha a konyhai sparheltben kialszik a tűz. Ez is „nemzeti keresztény” családbarát téli gyerektárolási módszer a Horthy-időkből.
Bütyökfalva, 2020. december 6.
A Kínai Kommunista Párt célzott kampányt folytat muszlim kisebbségi csoportok és keresztények ellen. 2017 óta meghaladta az egymilliót azon ujgurok, kazahok, hujok és egyéb muszlim etnikumhoz tartozók száma, akiket a kínai kormány letartóztatott és elzárt külön e célra épített vagy átalakított internálótáborokban Hszincsiang tartományban. Emellett érkeztek jelentések keresztény ujgurok táborokba zárásáról is. A Hszincsiangban elkövetett és dokumentált emberijog-sértések listáján többek között a következők szerepelnek:
Vallásszabadság terén a Kínai Kommunista Párt napjainkban is a legsúlyosabb jogsértők közé tartozik a világon, és fokozottan ellenségesen lép fel minden vallási csoporttal szemben, beleértve a keresztényeket, a muszlimokat, a tibeti buddhistákat vagy a Fálun Gong egyház tagjait. A kínai kormány anyagilag is ösztönzi az ország rendvédelmi szerveit a hívők letartóztatására és jutalmat kapnak azok az állampolgárok, akik feljelentik a „tiltott vallási tevékenységet gyakorlókat”. A kínai hivatalnokok bezáratják a keresztény, buddhista, zsidó, iszlám és más felekezethez tartozó vallási helyszíneket, illetve – további működésük engedélyezésének feltételeként – megfigyelőkamerákat telepítenek ezen közösségek templomaiban. A hatóságok lerombolják, eltüntetik a nyilvános helyeken elhelyezett vallási jelképeket. Ennek estek áldozatul a Honan tartományi Hsziaji megyében található utolsó fennmaradt keresztek, valamint a szintén Honan tartományban található, egykori kajfengi zsinagóga helyszínét jelölő zsidó jelképek. Ezzel párhuzamosan a kínai kormány az ország egész területén tiltja a 18 évnél fiatalabbak részvételét a legtöbb vallási eseményen. Mindezeken túl szintén állandósult az újságírók, a civil társadalom és egyéb emberi jogi aktivisták elnyomása is Kínában...
– Szerinted kikkel szemben a leghálátlanabb a jelenkor?
– Kornai Jánosról például sokkal kevesebb szó esik, mint akár a kétezres évek elején. Nemrég került a kezembe a Valóság folyóiratnak az az 1977‑es száma, amelyben Berend T. Iván elemezte szerzőtársaival a hetvenes évek publikációinak a lábjegyzeteit – ezekben vannak ugyanis a hivatkozások a forrásokra –, és kiderült, hogy Lukács György után Kornai volt a legtöbbet idézett szerző úgy, hogy a művei rendkívül korlátozott példányszámban jelentek meg. A hatása pedig folyamatos 1957-től egészen napjainkig. 2010‑ben ő írta le először, hogy Magyarországon autokrácia van kialakulóban, ami látnoki figyelmeztetésnek bizonyult. Később az autokrácia elméletét a tökélyre fejlesztette.
Ma már mégis alig beszélnek róla nyilvánosan, és úgy tudom, ez neki is nagyon fáj. Szakmai körökben persze rajongva említik, de ez kevés.
– Nem lehet, hogy csak arról van szó, az értelmiség végképp kiszorult a politikacsináló vagy legalábbis a politikát befolyásolni akaró auktor szerepéből?
– Kornai igazából nem is volt közszereplő: nagyon rossz véleménye volt ugyanis a sajtóról, újságírói kezekben nem érezte magát biztonságban, spontán módon soha nem is adott interjút. A Nobel-díjas Milton Friedmantól például meg lehetett kérdezni, mit gondol a szabad kábítószer-fogyasztásról és -forgalmazásról, és ő, mint a liberalizmus nagy híve, erre azt mondta, hogy támogatja, már csak azért is, mert ebből őrületes adóbevétele lenne a kormánynak. Kornainál elképzelhetetlen volt, hogy bárki bármilyen kérdéssel egyszerűen az orra alá dugja a mikrofont. A nyilvánosság ritka pillanatait maga választotta meg, de a hatása így is óriási volt. Nemrég a nyugati értelmiség Kínával kapcsolatos lelkiismeret-furdalásának ő adott a legmarkánsabban hangot, amikor arról beszélt, hogy hiba volt Peking gazdasági reformjait tanácsokkal támogatni abban a reményben, hogy azokból majd politikai reformok is következnek. Ahogy írta, s éppen az Élet és Irodalomban: egy Frankensteint keltettünk életre (Frankenstein erkölcsi felelőssége, 2019/29., nov. 19.). Ez a cikke körbejárta a világsajtót. Ma mégis csend van körülötte...
ÉLET ÉS IRODALOM 2020/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)
ÉLET ÉS IRODALOM 2020/49. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)