Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.11.08.
Nyilván összefügg ez a mobilitás képességével, meg a munkalehetőségekkel, no meg a társadalmi státusszal is, jellemzően a jobb anyagi helyzetben élők gyerekei döntenek úgy, hogy a képzettségükhöz mért állásokat keresik. Máshol.
Mert ők tudnak jobb képzettséget szerezni, olyat, ami munkaerőpiaci szempontból is értékes, náluk van ehhez megfelelő családi háttér, feltételekkel és motivációval is, és van kapcsolati tőke is. Ők viszont a lehetőséget nem a szülői ház körül találják meg, és élethelyzettől függően vagy egyedül, vagy már családostól az ország vagy Európa kedvezőbb életstratégiát biztosító helyein próbálkoznak.
A leszakadó falvak lakosságmegtartó képessége kicsi, legalábbis a jobb társadalmi státuszúakra nézve, az összetétel pedig folyamatosan csúszik át a társadalom perifériáján élők irányába. Az önkormányzatok nem sokat tehetnek, közmunkából, szociális szövetkezetből nem lehet nagy karrierlehetőséget felmutatni a tanult fiataloknak. A cégek, vállalkozások pedig nem nyitnak a kis falvak felé a gazdasági telepítő tényezők hiányában (szakképzettség, infrastruktúra, közlekedés, piac, stb…).
A lakosság megtartására irányuló küzdelmet jó ideje folytatják a települések, ez az egyik oka annak is, hogy az önkormányzatok is támogatják az oktatási szegregációt, hogy legyen külön iskola a jobb társadalmi státuszúaknak, őket szeretnék ugyanis megtartani a településen. Mivel a választási ciklusokban való gondolkodás sokkal erősebb, mint a települési jövőkép, arra már nem gondolnak, hogy csak időben csúszik el a döntés, mert az iskola befejezése után nem marad, vagy nem tér vissza a településre a következő generáció. Viszont az oktatási szegregációval teret nyitnak egy olyan folyamatnak, amely belátható időn belül a település teljes leszakadásához vezet. Ahol már nem az egyik iskola lesz szegregált, hanem maga a település.
De ez van, tudomásul kell vennünk, hogy a stratégiai gondolkodást felülírja a hatalom pillanatnyi birtoklása feletti vágy, az egyéni érdek van minden mögött, még akkor is, ha látszólag közérdekbe van csomagolva. Sokszor az az érzésem, ez lett az egyik legfontosabb ismérve a rendszerváltás utáni Magyarországnak.
Szóval, maradnak a falvakban azok, akik vagy az intézményrendszer dolgozói (bár sok helyen már ez is “kijárós” szakemberekkel lefedett, akik a nagyobb településekről járnak ki), marad egy-két mezőgazdasági vállalkozó, akik jó időben jutottak földhöz, és nem túl nagyok ahhoz, hogy szemet szúrjanak azoknak, akik később látták meg ebben a lehetőséget. Marad egy-két boltos, kocsmáros, bár vannak falvak, ahol már ez sincs, maradnak a közmunkások, és az egyre gyarapodó feketezónában túlélési stratégiát megtaláló lakosok...
