Szerző: NÉMETH RÓBERT
2020.10.12.
hvg.hu: Azt mondja egy interjúban, hogy „a magyar paraszti kultúra meghalt, kivégezték”, egy másikban pedig azt, hogy nem egészséges dolog egy halott mellett élni. Mégis itt beszélgetünk Szajlán, a háza kertjében. Miért él itt mégis?
Oraveczi Imre: Borzasztóan egyszerű a dolog: itt tudtam építkezni.
hvg.hu: A könyveiben Szajla már-már mitologikus táj. Ahhoz képes mi van itt most? Milyen most Szajla?
O. I.: Azok az emberek már nem élnek, akik ezt a kultúrát működtették. Nagyon kevesen vagyunk, az emberek zöme igen idős, a fiatalok meg elmentek, ráadásul ez már a hatvanas években, a nagy téeszesítés idején elkezdődött. Az, aki a téeszben csak traktort vezetett, nem fog önállóan földet művelni. A parasztember ugyanis nem szeretett parasztember lenni, hiszen ez volt a legnehezebb, legkockázatosabb foglalkozás. Ki volt szolgáltatva az időjárásnak, a piacnak, mindennek. Ezen felül nem volt segély, nyugdíj vagy betegbiztosítás – semmi nem volt. Aztán mire eljött a rendszerváltozás, az egykori gazdák többsége már meghalt, mire jött a kárpótlás nevű humbug, jóformán már nem volt, aki földet műveljen. Nem arról van szó tehát, hogy az emberek otthon ülnek és restek. Közben maga a földművelés is megváltozott, nem az, ami volt. A gépesítés révén ipar lett, más a technológiája, más az eszközparkja. Aztán az is baj, hogy a rendszerváltozás újrateremtette a nagybirtokrendszert. Azt, amit már a 30-as, 40-es években szerettek volna megszüntetni, mert megfojtotta a kisbirtokot, meg azokat, akiknek semmijük sem volt.
Most azt a szót használják a nagybirtokosokra, hogy: gazdák. Ez viccnek is rossz.
Ezek az emberek nem gazdák, hanem tőkések, ülnek valahol egy távoli városban, és befektetnek. Úgy gazdák, ahogy korábban a főnemesség, az arisztokrácia volt. Sehogy...