2020. október 5., hétfő

RÁADÁS: MÁCSAI PÁL - ROXINPAD KONCERT (1990)

JÁTÉKSZÍN
Szerzők: BORNAI TIBOR, MÁCSAI PÁL
1990.



Játékszín, 1990.11.23. A dalokat Bornai Tibor és Mácsai Pál írta, közreműködött Bornai Tibor és Gerendás Péter.

MÁCSAI PÁL: ELDŐLT, KI NYERI AZ SZFE-ÉRT FOLYTATOTT CSATÁT

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS 
/ REGGELI SZEMÉLY
Szerző: SZÉNÁSI SÁNDOR
2020.10.05.



Vidnyánszky Attila tudatának drámai változásáról és a Fidesz átalakulásának tanulságairól is beszélt Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója a Klubrádiónak adott hosszabb interjúban, amelyben elmondta, szerinte mi lesz az SZFE-s tiltakozás vége.


Nyilván el fog bukni valahogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemért folytatott csata – talán mert bemegy az új vezetés az intézménybe, elfárad az egyetemi autonómiáért folytatott tiltakozás, vagy megnyílik egy másik egyetem, és valahogy kényszerítik a hallgatókat, hogy ők is menjenek oda – véli Mácsai Pál, aki a legkevesebb esélyt annak adja, hogy az SZFE fölé helyezett alapítvány kuratóriuma visszavonul, belátja, hogy elszámította magát, és hajlandó újratárgyalni az intézmény működési modelljét.

Valahogy tehát vége lesz a mostani akciónak, de akárhogy is következzék ez be, a tiltakozók számára ez már egy megnyert csata. Úgy fog bevonulni a színházi és az általános társadalmi emlékezetbe is, hogy azoknak az embereknek, akik ezt végigcsinálták, akik nem féltek és beleálltak, igazuk volt. Nem tud másképpen bevonulni az emlékezetbe, már eldőlt a mostani események utóélete, helye.

Igaz, az is biztos, hogy nem csak egyfajta emlékezet lesz, mint ahogy – bár nem mérné ezekhez a mostani eseményeket – a '48-as vagy '56-os forradalomról is többféle hitek léteznek egymás mellett. A kánon szerint ugyan ezek fényes, kétségbevonhatatlan jelentőségű, hasznos és mintaadó történések voltak, de máig vannak ellenkező nézetek, amelyeket nyilván kiröhögünk és megvetünk – fogalmazott az Örkény Színház igazgatója. Az, aki valóban azt gondolja, hogy a Színművészeti hallgatói nyugati vagy sorosista befolyás alatt álló ügynökök, akiket lágerekben képeztek ki az ellenállás rafinált módozataira, az megérdemli, hogy ezt gondolja – tette hozzá.

Mácsai szerint nagyon érdekes, már színpadi, drámai kérdés, hogy Vidnyánszky Attila rendező, a kuratórium elnöke mit gondol, illetve, hogy miként változnak meg tudatok, hogyan kényszerül valaki arra, hogy olyasmit gondoljon, ami nem áll meg. Ezért különösen mintaadó az, hogy az SZFE-t őrző hallgatók igazat mondanak, és aszerint is cselekszenek.

A színházigazgató megjegyezte, pont akkora a távolság az SZFE-s hallgatók mentalitása, gondolkodása és a jelenbéli általános magyar működés között, mint volt több mint harminc éve a magyarországi hivatalosság és az akkori Fidesz között. A tiszta arcú, tiszta gondolkodású bátor fiatalokra 1988/89-ben nem volt érvényes a fennálló rend, egyszerűen azért, mert igazat mondtak. Lám-lám, mit csinál az idő – létező feladat tehát, hogy akik most tiltakoznak, ne váljanak egyszer ugyanolyanokká, mint azok, akik ellenében most igazuk van – tette hozzá.

HELSINKI: A RENDŐRSÉG PASSZIVITÁSÁT HASZNÁLTÁK KI BUDAHÁZYÉK, HOGY MEGAKADÁLYOZZÁK A MESEORSZÁG-FELOLVASÁST

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2020.10.05.


A gyülekezési joggal visszaélve, a rendőrség passzivitását kihasználva akadályozhatták meg a Budaházy testvérek és társaik a vasárnapra szervezett Meseország Mindenkié-felolvasást – áll a Magyar Helsinki Bizottság értékelésében.


Ahogy azt mi is megírtuk: a vasárnapi nyilvános felolvasást a szervezők végül azért fújták le, mert a rendőrség engedélyezte Budaházyéknak, hogy az eredeti rendezvény helyszínének szomszédságában tüntessenek, ez pedig okot adott arra, hogy a biztonságosabb módszerhez, az online közvetítéshez folyamodjanak.

Ezzel kapcsolatban úgy fogalmaztak:

a rendőrségnek mérlegelnie kellett volna, hogy erre a rendezvényre várhatóan érkeznek majd gyerekek, akiket megrémíthet az, ahogyan viselkednek, öltözködnek a tudhatóan és alaposan dokumentáltan ordas eszméket valló szélsőségesek – akikről már több, korábbi alkalom miatt azt is elég jól tudjuk, hogy milyen módon gyülekeznek. Nyilván megrémítené a gyerekeket az is, hogy belekötnek a szüleikbe, agresszívek, és kirekesztő üzeneteket hirdető ruházatban, transzparensekkel érkeznek (vélhetően).

Budaházyék végül így is megpróbálták megzavarni a rendezvényt, ez azonban nem sikerült nekik.

A Helsinki értékelése szerint összességében a rendőrség több szempontból is jogellenesen kezelte a helyzetet...

AMERIKA 8 ÉV UTÁN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Niki
2020.10.05.


Hosszú hallgatás után új poszttal jelentkezett az Egyesült Államokból Niki, ráadásul mint írásából kiderül, nem csak az eddig eltelt évek, hanem a jövő is kifejezetten izgalmas fordulatokat tartogat.


„Három évvel ezelőtti újévi fogadalmam az volt, hogy megírom az azelőtti két évet dióhéjban összefoglalva. Most nem fogadtam meg semmit, viszont azt ígérem, betartom! Gondoltam leírom a jelen pillanatot, s azt, ahogy azt megéljük mi négyen.

Mi még mindig itt lakunk Richmondban, idestova 8 éve. (Ezt lehet, hogy azért írtam így, mert gondolatban már réges régen leköltöztünk melegebb éghajlatokra...)

Szóval jelen pillanatban rendelkezünk egy „angyali” (jah nem) három és fél évessel és egy „komoly” (jah ez sem…) kilenc és fél évessel.

Környékváltás

Mint már említettem, még mindig Richmondban lakunk, azonban egy másik házban. Tavaly nyáron úgy döntöttünk, hogy környéket (lakópark) váltunk. Ahol eddig laktunk, azzal sem volt semmi gond, azon túl, hogy kb. halott volt... csupa idős házaspár lakta, gyerek egy szál se és nem volt semmilyen közösségi sport vagy egyéb létesítmény.

Ahol most lakunk, sok a fiatal és vannak közösségi medencék, klubház (ahol bulikat rendezhetsz), fitneszterem, tenisz-, kosár-, foci-, strandröpi-, stb. pályák. Előbb említett helyeket természetesen korlátlanul térítésmentesen használhatja minden itt lakó.

Nyáron egy potom összegért profi szuper intenzív (edzés minden nap) úszótanfolyamon (un. swimteam) vehetnek részt az itteni gyerekek. Szóval mindent összevetve jó döntést hoztunk.

Egyszerűbb hétköznapok

Most egy kicsit arról, hogyan is érezzük magunkat így 8 év elteltével itt az USA-ban. Az igazság az, hogy egyre jobban. Kicsit bővebben...

Vannak dolgok (nem rosszak), amiket az ember elég hamar meg tud szokni, sőt tovább megyek, rövidke idő leforgása alatt természetesnek vesz és mondjuk ki: elvár.

Nos ezek a dolgok baromira tudnak hiányozni, amikor hazalátogatunk. Ami ijesztő számomra, hogy egyre több dolog s egyre jobban hiányzik, amikor otthon vagyunk, pedig isztibizi imádunk hazamenni és meg is tesszük minden nyáron! Nem életbevágó dolgokról beszélek, csak amolyan minden napos kisebb gesztusokról.

Például minap vettem pár csomag spárgát a helyi tecsóban. Hazavittem majd tudományosan lepattintottam róluk egyesével a nem kívánatos szárrészt röpke sok perc alatt, majd mohón, kizárólag a család érdekeit szem előtt tartva (biztos friss-e a termék?! /Hú, de gáz zárójel a zárójelben… szal imádom nyersen amúgy/) leharaptam az egyik zöld ág felét. Ekkor végignyilalt bennem a ráeszmélés... EZ KESERŰ BAZDMEG! Úgy köptem ki, mint ahogy a gyerek SOHA a csokit.

És most jön A Dolog. Azon kaptam magam, hogy a megcsonkított társakat szépen egy csomóba kötöttem és visszahelyeztem a hűtőbe... eszem ágában nem volt kidobni, nyilván visszaviszem, hisz fogyasztásra nem alkalmas...

Jó háziasszonyhoz híven persze pár napig pihentettem és persze a számlát is már rég kidobtam, mikor eszembe jutott, hogy vissza kéne már vinni.

A fiatalember az ügyfélszolgálatos pult mögött mosolyogva és rengeteg „elnézést kérés” közepette mindenféle számla hiányában természetesen azonnal visszaadta a pénzt! Mindeközben én egy cseppet sem éreztem magam kellemetlenül. Azt gondolom, itthon csak simán kivágom a szemetesbe.

Tudom ez csak egy apróság, de az ember mindennapjait sok-sok ilyen kis apróság teheti szebbé vagy kevésbé szebbé. Egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy a mindennapi élet egyszerűbb itt, mint otthon. Természetesen ez csak az én szubjektív véleményem. És mindezzel együtt minden évben alig várjuk a nyarat, amikor hazalátogathatunk!!
...

„Ó IDŐK, Ó ERKÖLCSÖK!”

NÉPSZAVA / SZÉP SZÓ
Szerző: FORGÁCS IMRE
2020.10.04.


A Szép Szó egyik szeptemberi számában már írtunk Marcus Tullius Cicero híres szónoklatáról („Meddig élsz vissza a türelmünkkel, Catilina?”, 2020. szeptember 6.), amellyel leleplezte a Catilina-féle összeesküvést. Mindez időszámításunk előtt 63-ban történt. A címben idézett felkiáltás is a nevezetes beszédből való: Cicero amiatt háborog, hogy az összeesküvők vezére semmibe veszi a jogot és arcátlanul viselkedik a törvényességet képviselő szenátorokkal szemben. Ilyesmire azóta is számos példa volt már a történelemben. Az egyik legújabb a brit parlament elé terjesztett belső piaci törvényjavaslat. Boris Johnson miniszterelnököt láthatóan nem zavarja, hogy az Európai Unióval 2019-ben aláírt kilépési megállapodás egy – a britek által már ratifikált – nemzetközi szerződés. Ennek talán legfontosabb eleme az észak-ír határprobléma: ő viszont úgy gondolja, hogy ezt a szerződést az alsóház egyszerű törvénymódosítással felülírhatja.

Úgy tűnik, 2020 nemcsak a koronavírus-járvány, hanem a jog semmibevételének éve is lesz. Donald Trump szerint Joe Biden csak csalással veheti el tőle az elnökséget. Az pedig szinte már nevetséges, ahogy Európa – a német soros elnökséggel az élen – hátrál a jogállam ügyében. A Bizottság, mint a szerződések őre még küzd Orbán és a többi korrupt politikus ellen. A új jelentés a jogállamiság helyzetéről fontos lépés, ami jó kiindulópont lehet a vitákhoz az Európai Parlamentben.

Az idei költségvetési szavazás talán a legfontosabb lesz az integráció történetében. Az állam- és kormányfők aktuális kampányszempontjai ugyanis eddig felülírták az európai polgárok érdekeit. A koronavírus-válság azonban e téren új helyzetet teremtett. A jogállamról és az EU ún. saját forrásairól zajló vita az Unió jövőjét meghatározó ügy lett. Így a költségvetési rendelet elfogadásának is egyre nagyobb a politikai tétje. Heteken belül eldől: az Európai Parlament valódi „társ-jogalkotóként” lép fel, vagy továbbra is csak az állam- és kormányfők alkudoznak arról, hogy kié legyen az uniós adófizetők pénze?
...

A FELZÁRKÓZTATÓ PROGRAMOK NEM ARRÓL SZÓLNAK, HOGY A ROMÁK PLUSZBAN KAPNAK VALAMIT

ÁTLÁTSZÓ / SZOCIÓ BLOG
Szerző: KATUS ESZTER
2020.10.05.


A romák integrációja kapcsán gyakran hallani költséges projektekről, illetve arról, hogy a társadalomnak kötelessége lehetőséget biztosítani a hátránnyal induló tagjainak. Megéri-e azonban az integráció a befektetést, időt, pénzt, törődést a társadalom eltérő csoportjai számára? Erről az érzékeny kérdésről beszélgetett a napokban Scharle Ágota, a Budapest Intézet munkatársa, Isztin Péter, a Corvinus Egyetem oktatója, és Messing Vera a Közép-európai Egyetem kutatója. Az eseményre az Autonómia Alapítvány 30. születésnapjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében került sor
.

Az online beszélgetés azzal indult, hogy a résztvevők kimondták: az elmúlt években sokat romlott az esélye a társadalmi integrációnak. Ehhez azonban fontos tisztázni azt is, mit értünk integráció alatt...

A TECHNOLÓGIAI HÁBORÚ ÚJ CSATATEREI (I. RÉSZ)

VÁLASZ ONLINE
Szerző: FEHÉR GYULA
2020.10.04.


Európának mihamarabb lépni kell, ha nem akar Kína és Amerika közé szorulva elvérezni a fokozódó technológiai és kereskedelmi háborúban – figyelmeztet esszéjében Fehér Gyula. A ma már IBM Budapest Labként működő Ustream és az Oktogon Ventures befektetőcég társalapítója szerint az elfajult harcban semlegesnek maradni egyre nehezebb, és éppen a mi régiónk mutatja meg, milyen az, amikor kis országok a nagyok kereszttüzében kénytelenek lavírozni. Mik a szemben álló felek céljai? Mekkora a tét? Mire figyeljen Magyarország? A technológiai háború új csataterei, első rész...

IGAZUK VAN-E AZ SZFE-T BÍRÁLÓ SZÍNHÁZIGAZGATÓKNAK?

24.HU
Szerző: SCHULTZ ANTAL
2020.10.05.


Számos olyan, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet bíráló nyilatkozat jelent meg az elmúlt hetekben, melyek a képzés vélt hiányosságait róják fel: például azt, hogy nem elég hazafias, nemzeti, keresztény, hogy a hallgatók nem szerződnek vidékre, miután végeztek, valamint azt is, hogy a fiatalok nem tanulják meg, miként kell „hagyományos színházat" csinálni. Megpróbáltuk feltérképezni ezeknek az állításoknak a valóságtartalmát. Nem úgy, ahogy azt az SZFE már megtette (statisztikai adatokkal cáfolva a kijelentéseket), hanem a kérdést megfordítva: mennyiben teljesítik a budapesti intézményt kritizálók színházai ezeket a feltételeket? A válasz nem is olyan egyértelmű...

ITT A NAGY LEHETŐSÉG VISSZAVENNI A LÁTSZATKORMÁNYZÁSBÓL, A TÖRVÉNYESÍTETT KORRUPCIÓBÓL, A FELELŐTLEN KÖZPÉNZÉGETÉSBŐL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.10.05.


...nem igazán tett csodát az, hogy péntek reggelről vasárnap reggelre pakolták át a heti soros, ámazonban valamiért exkluzívnak csúfolt miniszterelnöki igehirdetést, amelyet volt szerencsétlenségem valós időben végighallgatni. Most valahogy még szégyenkezni sincs kedvem amiatt, hogy a magyarországi meleg közösségről konkrétan úgy beszélt, mintha nem is magyarok lennének. Az, hogy egy büdös szóval nem ítélte el, és nem határolódott el Dúró nevű eszmetársa barbár könyvdarálásától, az pontosan jelzi, hogy a kormánypárti médiában miért tartanak már ott, hogy fajvédő tartalommal nyomulnak. Ahol a miniszterelnök hangosan és érthetően arról pofázik, hogy vannak a türelmes, toleráns mimagyarok (Budaházy&Co., szevasztok) és vannak a provokátor buzik, ott ez van. Sötétség, bűz és rothadás.

Különben fogalmam nincs, miért nevezik exkluzívnak ezeket a megjelenéseit a pártállami média különböző bugyraiban, az exkluzív az lenne, ha a függönyharcos egyszer bemerészkedne egy olyan szerkesztőségbe/stúdióba, ahol VALÓDI, előre le nem zsírozott kérdéseket tesznek fel őkelmének. Na, az igen, az exkluzív volna, és sőt: lehetősége is lenne megvillantani 30 éve töretlen szellemi, intellektuális magasabbrendűségét, amihez képest az Európai Unió politikusai a kanyarban nincsenek.

Nem csak szégyenkezni nem tudok, de még felidegesíteni sem bírt a doktorminiszterelnök, ellenben sokatmondóan tragikomikusnak találom, hogy most, amikor tíz év kétharmados kormányzás után, egy világjárvány okán kénytelen volt meglátni a kórházakat a stadionok és templomok árnyékában, kisebb sokk érte. Tudom, hogy tíz év után is simán képes úgy tenni (és pont úgy is tett), mintha az elmúlt tíz évben ő itt sem lett volna, de az akkor is több mint önleleplező, ahogy elméltatlankodta a mikrofonállvány néninek, hogy micsoda káosz van az orvosok szerződései körül (apropó orvosok béremelése), hogy képzelje már el, 8-10 féle különböző jogviszonyban állnak orvosok, tarthatatlan, hogy nincs egységes szabályrendszer az egészségügyben.

Tíz év telt el stadionépítéssel, az egyházak felvásárlásával, a látszatkormányzással, szakadatlan választási kampánnyal, plakátokról üzengetésekkel és Mészáros Lőrinc megmilliárdosításával, és most egy világjárvány kellett ahhoz, hogy kiderüljön az országvezetés számára, mennyire átláthatatlanok és kaotikusak az orvosi jogviszonyok. Hát kinek kellett volna belenyúlni a rendszerbe, egyáltalán felmérni, hogy mi a szar van? Mert most persze be lehet ígérni az orvosi fizetések megduplázását, de hogy ki fog a 16 ezer kórházi ágy mellett állni a következő hónapokban, ha az egyébként páratlan napokon lehurrogott szakértők jóslatai bejönnek, erre az állítólag 3 év alatt kivitelezendő, több lépcsős béremelés nem fog választ adni. És az se szerintem, hogy a miniszterelnök minden adandó exkluzív alkalommal elóbégatja, hogy most éppen miért nem időszerű és aktuális a jogállamiságról pofázni a szellemileg árvízkárosult brüsszelitáknak. Amikor nem volt járvány, akkor azért nem volt időszerű jogállamisági vitákat generálni, most járvány van, most meg ezért félhülye mindenki, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzén ne kelet-közép-európai politikusok (és strómanjaik) hízzanak. Akik ráadásul minden demokratikus alapvetést meghágnak, és szuverenitási kérdést csinálnak a törvényesített lopásból és a hatalmi önkényből...

ORVOSI BÉRRENDEZÉS, VAGY EGY ÚJABB SZEKTOR LESZALÁMIZÁSA?

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2020.10.05.


Nagyszerű hír, hogy a kormány (Orbán Viktor) úgy döntött, megkétszerezik – valójában különböző mértékben, de radikálisan növelik – az orvosok bérét, régi adósságot törlesztve ezzel a szakmában dolgozók felé, ami, ahogy a miniszterelnök vasárnap reggel a rádióban is elmondta, jelen koronavírusos helyzetben különösen időszerű.

Persze amellett, hogy örülhetünk – és örüljünk is – az orvosok várva várt nagyívű béremelésének és a hálapénz felszámolására tett kísérletnek, arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy az egészségügyben nem csupán ők dolgoznak, ez pedig, ahogy arra a szakszervezetek is felhívták a figyelmet, feszültségeket szülhet.

A Magyar Orvosok Szakszervezete szintén örömmel fogadta a kormányzati döntést, ugyanakkor mint közleményükben írták,

„Természetesen a gyógyítás csapatmunka, ezért támogatjuk, hogy mihamarabb valódi béremelést kapjanak az egészségügyi- és egészségügyben dolgozók is, valamint a szociális szféra dolgozói is.”

De a Független Egészségügyi Szakszervezet is hasonló aggályokat vetett fel, némiképp nyíltabban felhívva a figyelmet az ágazaton belüli feszültség veszélyeire. Mint írják,

„A Független Egészségügyi Szakszervezet üdvözli az orvosok és az egészségügyi dolgozók munkáját elismerő szavakat, és az orvosokat érintő béremelési intézkedéseket. A meghirdetett orvosbéremelés azonban – ha az nem jár együtt a többi egészségügyi dolgozó bérrendezésével – komoly bérfeszültséget generál, mert sokan csak jóval mérsékeltebb, vagy semmilyen béremelést nem kaptak, illetve fognak kapni, ha kapnak, és továbbra is rendkívül alacsony bérekért végzik- még a beígért béremeléseket is figyelembe véve- megfeszítő munkájukat.

Vagyis amit most láthatunk, az nem más, mint a kormány már eddig is megszokott stratégiája: fog egy rosszul fizetett, kizsákmányolt, ugyanakkor nagyon fontos munkát végző szektort, amiben kiválaszt egy adott szegmenst, és úgy jutalmazza, hogy a többinek közben kevesebbet ad, vagy teljesen hoppon maradnak...

EGY GALAXIS VÁLASZTJA EL A HOMOFÓBIÁVAL HÁZALÓ MINISZTERELNÖKÖT A JOGOS ELSZÁMOLTATÁST KÖVETELŐ UTCAI POLGÁRTÓL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.10.05.


Rendben, ez egy kurvára beteg ország. Aki akar, most kezdjen el bátran jajveszékelni azért, mert csúnya szót használok – szoktam és szinte biztosra állítom, hogy fogok a jövőben is ilyen kifejezéseket használni -, mert szépen is lehet. Jelzem: nem, egyáltalán nem lehet szépen. Ahogy egy tömeggyilkosra sem mondjuk azt, hogy haszontalan, egy pedofilra sem, hogy huncut. Mert a szavaknak ereje van, de gyengesége is, ha a bűnt tompítjuk velük.

Szóval ez egy kurvára beteg ország. Az egy dolog – nem mellékes távolról sem -, hogy mi bírt kicsúszni a csúti száján akkor, amikor mikrofont toltak elé, és pontosan tudta, hogy nem a libaszaros árokparton cseverészik a félhülye haverjával, hanem egy országhoz beszél. Akár azt is gondolhatnám – ha annyira szelíd lelkű és jóindulatú lennék, amilyen pedig nem vagyok -, hogy véletlen baleset csupán, kiszaladt, mint az akaratlan fing. De nem, erről szó sincs. Mutatom:...

SINKÓ OTTÓ: EGYSZERRE VAN MUNKAERŐHIÁNY ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG A KORONAVÍRUS MIATT

PORTFOLIO
Szerző: HORNYÁK JÓZSEF
2020.10.05.


A feldolgozóipari megrendelések emelkedtek az elmúlt hónapban, ez az év végéig kitart, ami közel sem jelenti azt, hogy a a jövő év is erős lesz. Most inkább a készletek feltöltése zajlik – mondta a Portfolionak Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója. Jelenleg vegyes a munkaerő-piaci helyzet, amíg a vendéglátásban, idegenforgalomban felesleg, addig a feldolgozóiparban újra munkaerőhiány van, amit a mobilitást növelő kormányzati lépésekkel, átképzéssel lehetne orvosolni. Sinkó szerint nagy probléma, hogy Magyarországon ilyen magas az esetszám, hiszen mostanra oda jutottunk, hogy a magyarok üzleti utazásait korlátozza a többi ország. A megbetegedések számának gyors emelkedése a termelésre nézve is komoly kockázatot jelenthet...

AHOGY DURVUL A JÁRVÁNYHELYZET, EGYRE TÖBBEN KÖTNEK JÖVEDELEMBIZTOSÍTÁST

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: L. J.
2020.10.05.


Magas a kereslet a hitelfedezeti biztosításokra, a koronavírus-járvány hatására pedig jelentősen megugrott az érdeklődés a hiteltől függetlenül köthető jövedelembiztosítások iránt is, ami keresőképtelenség vagy munkanélküliség esetén fizet. Utóbbit főleg a negyvenes korosztály keresi a Budapest Banknál, míg az életbiztosításokat inkább a fiatalabbak kötik
.

A koronavírus-járvány ráébresztette az embereket arra, hogy bármelyik pillanatban anyagilag kiszolgáltatottá válhatnak, amire érdemes időben felkészülni. A hitelek mellé köthető hitelfedezeti biztosításokra változatlanul magas a kereslet, a személyi kölcsönt felvevők többsége ilyen biztosítással veszi fel a kölcsönt, és a jelzáloghitelek mellé is jelentős arányban választják az ilyen védelmet – mondta Pósfai Tamás, a Budapest Bank lakossági számlákért, betéti bankkártyákért és biztosításokért felelős vezetője az Azénpénzem.hu kérdésére.

Miben segít?
...

KENYÉRTÖRÉS AZ SZFE-N, NAGYVONAL AZ ORVOSOKNAK

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2020.10.05.


Kellemes hétfő reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevele. A hétvégén melegrekordok dőltek meg, ma hasonlóan jó idő lesz, és a hét maradékában sem sokkal rosszabb...

LEVÉL A MINISZTERHEZ

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KENESEI ISTVÁN
2020.10.02.


Tisztelt Miniszter Úr!

Mindenekelőtt biztosítom, hogy ez esetben nem lesz szükséges indokokat keresnie, hogy elutasítsa a meghívásomat, mint azt a Freund elnök úrnak írt múltkori válaszában tette, mert nem is merném Önt ebédre invitálni. Megelégednék azzal is, ha válaszolna levelemre, de attól tartok, erre is hiába fogok várni.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjeként az itt említendő mindkét tárgykörben Ön az illetékes, mivel a Színház- és Filmművészeti Egyetemről és az OTKA-pályázatokról lesz szó. Tisztában vagyok vele, hogy az ITM szerteágazó portfóliójában ezek elenyésznek fontosságukban az Ön tekintete előtt, de mit tegyek, ha engem a felsőoktatás és a tudomány ügye jobban foglalkoztat, mint például a Takarítás Világnapja,1 amelyet egyébként éppen az a Boros Anita államtitkár konferált fel, aki emellett nemcsak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, de a BME, a Testnevelési Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem doktori témavezetője is,2 és épp ez utóbbi intézmény számára nyert el a mostani OTKA-értékelések révén egy 35,6 MFt összköltségű pályázatot,3 amely az Ön egy másik államtitkára szerint a „külső körön” került a díjazottak közé.4

Az ITM lassan olyanná válik – egy ideillő anekdotát felidézve –, mint a sokak jó emlékezetében megőrzött hajdani színiakadémiai professzor Hegedűs Géza, akit a Nagykörúton egyik barátja üdvözlésképpen megkérdezett: „Gézám, mit írsz mostanában?” „Mit nem íhok, mit nem íhok?” – válaszolta a raccsoló polihisztor. A legendás irodalomtörténészhez és íróhoz hasonlóan Ön is igen sok vasat tart a tűzben, szinte Battonyától Nemesmedvesig, vagyis aktualizálva: a hajdúnánási MotoGP pályától, valamint a Debreceni Egyetemtől, ahol a rektor mellett kapott kormánybiztosi irodát, a belgrádi vasútvonal kormánybiztosságán át egészen a ZalaZone Orbán Viktor szerint is Önnek köszönhető 45 milliárdos zalaegerszegi tesztpályájáig.5

De hadd kezdjem a nyugvópontra nem jutó egyetemi afférral...

ITT OLVASHATÓ


AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB - DE A PULISZKA SOSEM ROBBAN

168 ÓRA
Szerző: BUJÁK ATTILA
2020.10.04.


A 2008-as válságnál gyorsabban kibontakozó gazdasági kataklizma mélyebb és félelmetesebb, mint az elődje 2008-ban. Míg az akkori válság a feltörekvő, fizetőképes rétegeket vámolta meg, a koronavírus nem kíméli a legszegényebbeket. Vajon ők-e az első számú vesztesek? Veszíthetnek-e még valamit a világtól elszigetelten, relatív vírusbiztonságban élő hazai szegények? Vagy a helyzetük járvány nélkül is reménytelen?


Csaknem félmilliárd embert taszíthat nyomorba a COVID-válság. Az ENSZ vezető testületei szerint vírus nélkül is nagy a baj. A megelőző tíz esztendőben sikerült haladást elérni a nyomor több rétegének felszámolásában. Az élenjáró ország Kína és India, jó úton járt néhány afrikai ország, például Sierra Leone is. Ennek azonban vége. Tíz év munkájának gyümölcse mehet pocsékba pár hónap alatt. De van-e ilyen gondja Magyarországnak?

– Ha arra gondol, hogy a válság magyarországi variánsa legjobban a legszegényebbeket sújtja, csalódást kell okoznom – mondja Krémer Balázs szociológus. – A járvánnyal az úgynevezett gazdagok sem jártak jól. Bár, ha megnézzük a kitörése óta ütemezett állami fejlesztéseket, bizonyos rétegek most is gyarapodtak. Nyilván most kell a turizmusba pénzt öntögetni, amikor a szállodák üresen konganak.

Maga a vírus nem a hazai szegényeket találta telibe. Az első sokkoló esetek között az idejüket síparadicsomokban múlató topvállalkozók, orvosprofesszorok, konferenciaturisták szerepeltek. (Az egyik első botrány a pozitív diagnózisa ellenére zavartalanul operáló szegedi doktor ügye volt.)

A maga módján a járvány hazai betörése történelmi ritkaság. A társadalmakat sokkoló járványok először a szegénynegyedeket, a külvárosok népét tizedelik meg. A fekete halál megkímélte a magát fáklyatűzzel övező pápát, a királyi udvarokat, Anglia nemes urai a vidéki házaikba húzódtak. A legelőször megtámadott szicíliai kereskedővárosokban a lakossági mortalitás az ötven-hetven százalékot is meghaladta. A spanyolnátha azokat mészárolta le, akik a frontról hazatértek. A COVID-ból a nagy tapasztalat, hogy Magyarországon a vírus a népesebb centrumoktól (Budapest, Pest megyei agglomeráció) messzebb nem jutott. Természetesen eltalálta a turizmusban, vendéglátásban, egészségügyben dolgozókat. A leginkább megkímélt terület Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt.

Azoknál a rétegeknél, amelyek a járvány első forgalmazói voltak, nem hallottunk nagy drámákról. Megvették a fertőtlenítőszereket, felkötötték a maszkokat, otthoni munkára rendezkedtek be. Most derült ki, mennyire periféria Magyarország. A globalizációnak jobban kitett országokban, ahol az elit mellett a szegényebb rétegeknek a tömeges külországi munkavállalás, vándorlás révén vannak nemzetközi kapcsolataik (USA, Brazília, Mexikó, Pakisztán), a járvány a külvárosok népét is megtizedeli...

A TELEX LEGFRISSEBB HÍREI

TELEX.HU
Szerző: telex.hu
2020.10.05.


Belföld
Még mindig tart a belvárosi ingatlantrükközés

Nagyjából másfél évtizede zajlik a belvárosban egy játék. A lokális bérlők magas kedvezménnyel vehetnek meg az önkormányzattól ingatlanokat, erre a lehetőségre aztán mindenféle trükkel lecsapnak a vagyonos és baráti üzletemberek. A nyáron új lendületet kapott ez a biznisz.


Belföld
80-100 km/h-s szél is lehet az ország keleti részében

Jégesőre is figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Külföld
Trump kocsikázni ment a kórházból, hogy integethessen a tömegnek

Rövid időre elhagyta a Walter Reed Gyógyászati Központot az ott koronavírussal kezelt Donald Trump, hogy egy autóból integetve üdvözölhesse a kórház előtt miatta összegyűlt tömeget.

Kult
Belehalt a koronavírusba Kenzo Takada, világhírű divattervező

A leghíresebb japán-francia divatdiktátor - az első japán szabász, aki nevet szerzett Párizsban - vasárnap halt meg 81 évesen Párizs egyik elővárosában, egy Neuilly-sur-Seine-i kórházban.

Sport
A Napoli nem állt ki a Juventus ellen, 3-0-ra bukták a rangadót

45 percig, az első félidő végéig várták Torinóban, a Juventus stadionjában az ellenfél Napolit, majd amikor a vendégcsapat nem jelent meg, a játékvezető lefújta a Serie A harmadik fordulójának rangadóját, amít így szinte biztosan 3-0-ra, játék nélkül a Juventus nyert meg.

Sport
Bódis Tamás és Maráz Zsuzsanna kerülte meg leggyorsabban futva a Balatont

A férfiaknál Bódis Tamás, a nőknél Maráz Zsuzsanna nyerte a 221,9 kilométeres Ultrabalatont.

Külföld
Gyalogsági ásóval támadtak egy zsidó diákra egy hamburgi zsinagóga előtt

Gyalogsági ásóval rátámadt egy katonai ruhát viselő férfi egy zsidó diákra vasárnap délután egy hamburgi zsinagóga előtt. A támadót a zsinagóga közösségének biztonsági szolgálata elfogta, az áldozatot súlyos fejsérüléssel szállították kórházba.

Külföld
Ferenc pápa szerint a járvány rámutatott a kapitalizmus hiányosságaira

A piacgazdaság újragondolását, valamint az ENSZ reformját is szorgalmazza Ferenc pápa harmadik, Mindannyian testvérek című enciklikájában, amelyet vasárnap hoztak nyilvánosságra.

Belföld
Bogdán László testvére, Bogdán Gyula lett Cserdi polgármestere

Bogdán Gyula, a két és fél hónapja meghalt Bogdán László testvére lett a Baranya megyei Cserdi új polgármester az időközi választás eredménye alapján.

Belföld
A ZTE kapusa bevédett egy szabadrúgást, de a bíró nem adta meg a gólt

A Ferencváros hátrányból fordítva verte 2-1-re a Felcsútot, míg a Budapest Honvéd 4-2-re győzte le idegeben a Zalaegerszeget az NB I. hatodik fordulójában. Az Újpest súlyos vereséget szenvedett, 5-1-re kapott ki a Fehérvártól.

Sport
A ManUnited 6-1-es, a Liverpool 7-2-es verést kapott

Súlyos vereségbe szaladt bele a Premier League 2020-21-es szezonjának negyedik fordulójában a címvédő Liverpool, illetve a Manchester United is. Előbbi idegenben kapott ki 7-2-re az Aston Villától, utóbbi otthon szenvedett 6-1-es vereséget a Tottenham ellen.

Sport
Babos a legjobb 8 között párosban a Roland Garroson

A címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős a harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel negyeddöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon.

Gazdaság
Bezár Amerika második, Anglia legnagyobb mozihálózata

Több mint 500 angliai és amerikai moziját zárja be bizonytalan időre a Cineworld/Regal hálózat, amely Angliában a legnagyobb, az Egyesült Államokban a második legnagyobb mozihálózatnak számít, és emellett a magyar Cinema City hálózat tulajdonosa is.

Belföld
Bérfejlesztés, egyeztetés, büntetlenség a blokádot szervezőknek – az SZFE új vezetőségének ajánlata

Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.

Koronavírus
Trumpot hétfőn kiengedhetik a kórházból

Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét szteroiddal kezelik koronavírusos megbetegedése miatt, és korábban oxigént is kapott. Erről számoltak be az őt kezelő orvosok.

Sport
Az utolsó centimétereken kapott ki a magát korán ünneplő világbajnok

A múlt héten világbajnoki címet szerző Julian Alaphilippe amatőr hibával veszítettel el a győzelmet a Liége–Bastogne–Liége kerékpárversenyen. Győzelme tudatában már ünnepelte magát, amikor Primoz Roglic megelőzte közvetlenül a célvonal előtt.

Sport
Roland Garros: az első kiemelt Halepet kiejtette egy lengyel tinédzser

A Roland Garros női versenyében az első számú kiemelt Simona Halep még a nyolcaddöntőn sem jutott túl, mert a 19 éves Iga Swiatek nagyon sima meccsen győzte le.

Külföld
Tízezrek tüntettek Minszkben, vízágyúval oszlatták őket

Ismét több tízezer ember vonult utcára vasárnap Minszkben Alekszandr Lukasenko belarusz elnök lemondását, új, tiszta és szabad választások kiírását és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelve.

Sport
Giro: Valter Attila 49 helyet lépett előre

Diego Ullisi nyerte a Giro d'Italia második szakaszát. Az UAE olasz bringása hajrázott legjobban az agrigentói emelkedőn. Valter Attila a rózsaszín trikós Filippo Ganna csoportjával érkezett célba.

A TEHETSÉGES RENDEZŐ, AKI KISAJÁTÍTOTTA A MAGYAR SZÍNHÁZI SZAKMÁT

TELEX
Szerző: PRESINSZKY JUDIT
2020.10.05.


A Színház- és Filmművészeti Egyetem sietős átalakítása valószínűleg kitörölhetetlenül összeolvadt a nevével. Szakmailag évekig mellőzve érezte magát Magyarországon, kárpátaljai származása miatt pedig idegennek, aztán jött a kormányváltás. Legalább egy évtizede a hatalom választott színházi embere, hatalmas befolyással pozíciót pozícióra halmoz. Bár nézeteivel és megnyilvánulásaival pályatársai gyakran nem értenek egyet, szakmai tudását nem kérdőjelezik meg. Portré Vidnyánszky Attiláról.


Nyár óta az egyik legforróbb téma Magyarországon a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása, aminek fenntartója a kormány helyett egy erre a célra létrehozott alapítvány lett. A kuratórium kinevezése után hatalmas ellenállás és tüntetéshullám kezdődött, a diákok elfoglalták saját egyetemüket.

Az alapítványi kuratórium élére pedig Vidnyánszky Attila került. Nem túl meglepő döntés, a színigazgató ugyanis évek óta a magyar színházi élet legbefolyásosabb alakja. Szakmai élete igazi sikersztori lehetne, mégis tele van ellentmondásokkal.

A portré elkészítéséhez Vidnyánszky Attilát is megkerestük. A Nemzeti Színház sajtósa levelünkre annyit válaszolt: a megkeresést köszönik, de „nem szeretnénk most élni a lehetőséggel”. Így a cikk a Vidnyánszkyról nyilvánosan elérhető információkból és ismerősei megszólalásai alapján készült...

KATARINA BARLEY: FIGYELNI KELL ORBÁN ENYVES KEZÉRE - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZILAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁSZKY JUDIT
2020.10.05.


Nem szeretné, ha Orbán Viktor magyar miniszterelnök megint túl tudna járni az Európai Unió eszén, és továbbra is úgy jutna nagy pénzekhez, hogy nem törődik a jogállamisággal, korrupt módon használja fel a támogatásokat – erről beszélt a Der Spiegel szerint az Európai Parlament alelnöke, Katarina Barley.. A külföldi sajtóban előkerült Orbán homofób nyilatkozata is. Nemzetközi lapszemle a Klubrádióban.


Az „enyves kezű” Orbán Viktort figyelmezteti az Európai Parlament alelnöke, Katarina Barley volt német igazságügyi miniszter, SPD-s politikus – harsogja cikkének címében ezekkel a szavakkal a Der Spiegel. Nincs több uniós pénz azoknak, akik nem tartják magukat az uniós „alkotmányhoz”. Brüsszel most igyekszik éppen kitalálni annak a módját, hogyan lehet rábírni kötelezettségeik teljesítésére a jogállamiság ellen vétő kormányokat, s szerinte ha Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezúttal is túljár az Unió eszén, akkor ismét nem lesz következménye az elfogadhatatlan gyakorlatnak.

Márpedig a CDU-ban és a CSU-ban, illetve az Európai Néppártban tétlenül nézték, ahogy az elmúlt tíz évben darabonként szedte szét a magyar jogállamot. Megcsonkította a sajtószabadságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét, elhallgattatja a vele szemben kritikus parlamenti képviselőket, a kultúrában dolgozókat, vagy például az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre életművét kivetette a tankönyvekből, s helyére háborús bűnös nacionalistát rakatott be. (Első körben a NAT-ból valóban kimaradt Kertész, de aztán az idén februárban bemutatott kerettantervbe bekerült Soeórstalanság című regényével – a szerk.)

Katarina Barley szerint roppant fontos lenne most kidogozni egy olyan mechanizmust, amely valóban hatékonyan képes leépíteni az ilyen rendszert, merthogy „az uniós állampolgárok nem akarják többé adópénzeiket Orbán korrupt zsebébe tenni”, az uniós felzárkóztatási támogatásoknak oda kell jutniuk, ahol valóban szükség van rájuk.

A korrupt esetek közül kiemelte például Orbán vejének utcai világítási projektjét, amire az eredeti tervek szerint több millió euró uniós pénzt vettek volna föl, ám ettől végül a magyar kormányzat elállt, úgy döntött, inkább meg sem próbálja megszerezni az európai támogatást a csalásgyanús beruházáshoz.

Barley szerint komoly probléma, hogy hiába tárja fel az Unió korrupcióellenes hivatala a visszásságokat, a magyar hatóságok ülnek a babérjaikon. Ha úgy vesszük, kár volt vesződnie az Uniónak ezekkel az ügyekkel, mert Magyarországon a szemétkosárba kerültek. Nem véletlenül nem csatlakozott Magyarország az Európai Ügyészség intézményéhez, amelyik saját hatáskörben tudna eljárni és büntetni ilyen esetekben a nemzeti ügyészség tétlenkedését kiváltva – véli a szociáldemokrat

Barley arról is beszélt, a jelek szerint Orbán blokkolni akarja a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására szánt, összesen 750 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag, illetve az uniós költségvetés elfogadását. Ennek azonban – hívja fel a figyelmet, Katarina Barley – nemcsak a különösen nehéz gazdasági helyzetbe került Olaszország vagy éppen Spanyolország látja a kárát, de Magyarország is elesik hét milliárd eurótól. S ezzel együtt fennáll annak a veszélye is, hogy az uniópárti országok is elvesztik hitüket a közösségben.

A jövőben nem lesz az Európai Tanács egyedüli döntéshozó az ilyen ügyekben, mert ahogy a múltbéli tapasztaltok mutatják, a felek, mint a piaci kofák, alkudoztak, itt elvettek, ott hozzátettek, ráadásul közben másokat is megzsaroltak. A jogállam nem alku tárgya. Aki ezt vitatja, annak az Európai Bíróságon kell igazát keresnie.

Az interjúban szó esik még a felcsúti stadionról, a kisvasútról, Mészáros Lőrincről, mint Orbán barátjáról és végül arról is, hogy Orbán pártja, a Fidesz sok nagyváros elveszített az utóbbi helyközi választásokon, ami előjele lehet annak, a demokrácia – ha nem előbb, akkor utóbb – de győzni fog.

Az Euractiv „A hét tweetjei” sorozatban második helyre emelte az Orbán Viktor és Vera Jourová között elfajult vitát, amelyben a magyar kormányfő utóbbi távozását követelte, miután egy német lapnak adott interjúban betegnek nevezte a magyar demokráciát. Tweetek puffogtak egymás után, Varga Judit igazságügyi minisztertől kezdve Sophie in”t Veldig. Utóbbi holland uniós képviselőként védelmébe vette Vera Jourovát, mert szerinte a korrupt autokratákat el kell számoltatni.

A Redactions Netzwerk Deutscheland a Dúró Dórától kiindult és Orbán Viktorral végződő történet szálait fejtette ki, amelynek során a magyar kormányfő egyetértett a szélsőjobboldali Mi Hazánk párt politikusának homofób megnyilvánulásaival. Utóbbi nyilvánosan ledarált egy mesekönyvet, amely az egymás iránti toleranciával foglalkozott, és tüntetést is szervezett. Orbán szerint a magyarok toleranciát tanúsítanak a homoszexualitás irányába, de van egy vörös vonal: „hagyják békén a gyerekeinket” – idézi a lap a kormányfőt. A Meseország mindenkié című kötet több, kisebbségekhez tartozó szereplőt jelenít meg, segítséggel vagy szegénységben élőt épp úgy, mint olyanokat, akik erőszak áldozatai lettek. Az írás szerint Orbán ultrakonzervatív családpolitikát képvisel.

A massachusettsi ArsTechnika szaklap pedig arról ír, hogy a 2016-os, illetve a mostani amerikai kíbertámdások mögött álló Fancy Bear, más néven APT28 csoport – amelyik köztudottan az orosz Felderítő Főcsoportfőnökséghez van bekötve – egyik szerverét Magyarországról üzemeltették. Erre jutott nyomozásai során az infrastruktúrák kiberbiztonságáért felelős amerikai CISA ügynökség és az FBI is.

BERTOLT BRECHT: AZOKHOZ, AKIK UTÁNUNK SZÜLETNEK

MÉRCE
Szerző: BERTOLD BRECHT
2018.05.05.


Azokhoz, akik utánunk születnek

I

Csakugyan, sötét korban élek én!
A jámbor szó dőreség. A sima homlok
Érzéketlené. Aki nevet,
Még nem kapta meg
A szörnyű hírt.

Miféle kor, amelyben
A fákról csevegni kis híján bűntény
Mert megannyi gaztettről hallgatást jelent!
Aki nyugodtan megy ott az utcán azt
Bizonyára nem érhetik el barátai
Akik bajban vannak?

Igaz: még megkeresem a kenyerem
De higgyétek el: ez véletlen. Egyik
Cselekedetem se jogosít rá hogy jóllakjam.
Véletlenül megkíméltek. (S ha fordul a szerencsém, végem.)

Azt mondják: te csak egyél és igyál! Örülj, hogy van mit!
De hogy ehetném és ihatnám, ha
Az éhezőktől szedem el, amit eszem, és
Pohár vizem hiányzik a szomjazónak?
És mégis eszem és iszom.

Szívesen lennék bölcs.
Régi könyvekben leírva áll, mi bölcs:
A világ vitáiból húzd ki magad s azt a kevés időt
Félelem nélkül töltsd el.
Boldogulj erőszak nélkül
Rosszra jóval felelj
Vágyakat nem beteljesíteni hanem elfeledni
Ez a bölcs dolog.
De nem tehetem:
Csakugyan, sötét korban élek én!

II

A zűrzavar idején kerültem a városba
Akkor éhínség volt.
Fölfordulás idején érkeztem én
Az emberek közé
S velük voltam zendülő.
Így telt időm
Amely a földön nekem adatott.

Ütközetben ettem elemózsiámat
Gyilkosok közé feküdtem aludni
A szerelmet gondatlanul gyakoroltam
S a természethez nem volt elég türelmem.
Így telt időm
Amely a földön nekem adatott.

Az én időmben az utak a mocsárba vezettek.
A beszéd a hóhérnak elárult.
Kevés telt tőlem. De a hatalmasok, remélem,
Dolgukban biztosabbak lehettek nélkülem.
Így telt időm
Amely nekem a földön adatott.

Erőnk kevés volt. A cél nagyon
Távolra esett.
Kivehető volt, habár nekem
Aligha elérhető.
Így telt időm
Amely nekem a földön adatott.

III

Ti, akik majd fölbuktok az árból
Amelybe mi belevesztünk
Gondoljatok
Amikor hibáinkról beszéltek
A sötét időre
Amelyet megúsztatok.

Mert hogy mentünk, országot gyakrabban váltva mint cipőt
Át az osztályháborún, elkeseredve
Ha jogtalanság volt és fölháborodás nem.

De azért tudjuk:
Az aljasság gyűlölete is
eltorzítja a vonásokat.
A jogtalanság miatti haragtól is
Rekedt lesz a hang. Ó, mi
Akik barátságos világot készítettünk
Magunk nem lehettünk barátságosak.

De ti, ha majd egykor úgy lesz
Hogy az ember az emberen segít
Gondoljatok ránk
Engedékenyen.

Első megjelenés: Die Weltbühne, Párizs, 1939. június 15-én.
Fordította Tamás Gáspár Miklós

ÉLŐ ADÁS AZ SZFE DIÁKJAINAK DEMONSTRÁCIÓJÁRÓL

444.HU
Szerző: ÁCS DÁNIEL
2020.10.04.


Élő közvetítés a SZFE hallgatói és támogatói által szervezett fáklyás váltófutásról. Egy komplett műsorral jelentkezik a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő osztálya. Lesznek vendégek, betekintést nyújtanak az elmúlt hónap néhány eseményében és élőben jelentkeznek Szeged, Pécs, Kaposvár, Eger és Debrecen városából, és Budapestről a Szabadság térről.

„KEDVES NER! NE FOGLALJÁTOK TOVÁBB A MAGYAR ÁLLAMOT!” – TÜNTETTEK AZ SZFÉ-ÉRT. FRISSÍTVE

MÉRCE
Szerző: BERNÁTH LACKÓ
2020.10.05.


Az SZFE függetlenségéért és az egyetemi autonómiáért demonstráló egyetemfoglalók még szerdán gyújtottak őrlángot a Színmű budapesti, Vas utcai épületénél. Ezt a lángot aztán váltásban eljuttatták vasárnapig öt magyar egyetemi nagyvárosba ahol aztán egy-egy kisebb rendezvény keretében fogadták is azt.

Ezután a tervek szerint késő délután Budapesten, a Szabadság téren kezdődött demonstráció, amin olyan közéleti személyiségek szólalnak fel, mint például Grecsó Krisztián író, Závada Péter költő, vagy Harcsa Veronika énekes és Kemény Lili filmrendező.

A több száz résztvevővel zajló demonstrációt Hajós András előadóművész nyitotta meg, a kormányzati politikát erősen kritizálva, a következő generációhoz intézve szavait:

„Ez a föléhajolós sziszegés sose működött.” „Átneveznek-átszerveznek, riogatnak. (…) Gyerekek, nem kell félni, nem ilyenek az igazi felnőttek.”
...

ROGÁN-KORSZAK ÚJRATÖLTVE: TÍZMILLIÓS KEDVEZMÉNYEK, PÁR SZÁZEZRES NÉGYZETMÉTERÁRAK A BELVÁROSBAN

24.HU
Szerző: NAGY GERGELY MIKLÓS
2020.10.05.


Önkormányzati ingatlanok eladásáról döntött a Belváros a nyáron, ebből összesen 700 millió forint bevételre számíthatott. Volt olyan kedvezményre jogosult cég, amelyet pár nappal a döntés előtt adtak el.


Nem a fideszes önkormányzati képviselő, Szágerné Fazekas Éva lányának jelentős kedvezményű ingatlanszerzése volt az egyetlen figyelemre méltó eleme a belvárosi önkormányzat legutóbbi, nyári kiárusításának, amelyből 700 millió forintra számíthattak. A politikusrokon a piaci árnál sok tíz millióval olcsóbban vásárolhatott, ám ez az összeg kis tételnek tűnik azokhoz a százmilliókban mérhető üzletekhez képest, amelyekre szintén a június 25-ei testületi ülésen adta áldását a kormánypárti többség. És amelyek közül néhány a kedvezményre jogosító döntés előtt lett egy ingatlanos cégé...

ORVOSAI HAZUDTAK TRUMP ÁLLAPOTÁRÓL

NÉPSZAVA
Szerző: MTI
2020.10.05.



Az elnök lázas volt, amikor kórházba vitték. Egyik kezelője felelőtlenséggel vádolja, miután többekkel egy autóban hagyta el az intézményt
.

Sean Conley, Donald Trump amerikai elnök orvosa vasárnap sajtótájékoztatón elismerte, hogy korábban a valóságosnál rózsásabb képet próbált festeni Trump állapotáról. A 74 éves elnököt megfertőzte a koronavírus, és pénteken - az első közlés szerint - csupán elővigyázatosságból kórházba vitték. Idővel azonban kiderült, hogy magas láza volt és vérének oxigénszintje kétszer is lecsökkent. Orvosainak vasárnapi sajtótájékoztatója röpke tíz percig tartott, és az AP amerikai hírügynökség szerint többször megkerülték a választ, amikor az elnök állapotáról szóló korábbi tájékoztatások ellentmondásaival szembesítették őket az újságírók. Kitérőn feleltek arra a kérdésre is, hogy mit találtak az elnök tüdejének képernyős vizsgálatakor.

„Néhány várható jelet láttunk, de semmi olyat, amely komoly klinikai aggodalomra adna okot” - mondta Conley.

Hogy pontosan mit értett „várható jeleken”, azt nem volt hajlandó részletezni. A vírus gyakran tüdőgyulladást okoz és más károkat a légzőszervben, amelyeknek látható jelei vannak még mielőtt a fertőzött nagyon rosszul lenne. Trump ugyanakkor vasárnap este kiautózott a kórházból, hogy integetve üdvözölje az épület előtt összegyűlt híveit...

KIS, BARNA EMBEREK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.10.05.


Töményen, összehangoltan, hevesen és hangosan ömlik ránk a mocsok. A kikristályosodott fajvédő és homofób nácizmus. Tegnap megjelent egy szöveg a vasarnap.hu-n, amelyben a magyar kisdedeket a Legótól féltik, mert barna bőrű kis figurákat rakott a készletébe, és ez összezavarja fehér és keresztényi fejlődésében a kis nemzeti gyermeket. A jeles szerző, bizonyos Kaszab Zoltán hatalmas gondolati ívet húzva jut el a konklúzióig, miszerint „a másfél éveseknek szóló játékot követi az óvodai érzékenyítés, a mesekönyv, majd a nemváltó influenszer Youtube-videója.”

Ekkor, és főleg akkor, amikor Orbán Viktor is beszállt a buliba a Kossuth rádióban mondván, a meleg „jelenséget a magyarok türelmesen, toleránsan kezelik, ám van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Hagyják békén a gyerekeinket.” Bárcsak Kaletának mondott volna ilyet, de akkor nem volt érkezése megszólalni a kedves vezetőnek, míg egy mesekönyv miatt pedig igen. Olybá tűnik, hogy Dúró elvtársnő könyvdarálása csak előjáték volt, vagy indok kreálása, akárha a gleiwitzi rádióadó elleni provokáció, hogy indulhassanak a hadak a csatába.

Délelőtt ugyanis már megjelentek az utcai hordák is Budaházy vezetésével, hogy megakadályozzák a Meseország felolvasását a II. kerületben. S be ugyan nem jutottak, hogy szétverjék a bűnös eseményt, kívül azonban olyan hangosak voltak buzipropagandázva és buzilobbizva, hogy a a felolvasást online tartották csak meg arra kérve a hallgatóságot, a gyerekeknek inkább fogják be a fülét. Budaházyék ordenáréak voltak a buzizásukkal a rendőrség elnéző mosolya mellett. Nem dudáltak, mint Hadházy, hogy meg kelljen büntetni őket pár százezerre.

Dúró Dóra pörformansza tehát célt ért, élesen ki lehetett jelölni az ellenséget, akik a buzik, és mindenki, aki szimpatizál velük. S mint láttuk, ezt a folyamatot miniszterelnökünk is megengedően támogatta vörös vonalat emlegetve, buzdítva a háborúra. Dúró, Orbán, Budaházy és a négerező vasarnap.hu-s uszító ugyanaz a banda, amit így együtt épp megnyilvánulásaik és eszmeiségük miatt bízvást nevezhetünk náci csürhének. És emiatt ne tessenek a fogukat szívni, mert a dolgokat nevükön kell nevezni, ha fáj is az. A fasiszta Magyarország kis náci hajtásait látjuk itt sajnálatosan...

ELEGÜK LETT A SIRALMAS OKTATÁSBÓL, MEGCSINÁLTÁK A DEVISZONTOT

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2020.10.01.



A Deviszont közösségi tér tagjainak elegük volt a hagyományos iskolarendszerben tapasztalható alá-fölérendeltségi viszonyokból, ezért létrehoztak Kispesten egy olyan helyet, ami demokratikus és amit az odajáró, jellemzően szakképzésben tanuló fiatalokkal közösen alakítanak ki. A Deviszont alapítói ehhez a munkához a "kritikai pedagógia" eszközeit használják - hogy ez pontosan micsoda, és mit jelent a gyakorlatban, arról a Deviszont szervezőit és a résztvevő fiatalokat kérdeztük.