2020. szeptember 24., csütörtök

"A SZERVEZETT ALVILÁG SZEREPET JÁTSZOTT A RENDSZERVÁLTÁSKORI POLITIKAI ELIT FINANSZÍROZÁSÁBAN"

PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2020.09.24.



A nagysikerű bűnügyi podcast két állandó műsorvezetőjét - Böcskei Balázs, Bezsenyi Tamás - hívtuk el, hogy frissen megjelenő kötetükről elsőként a Partizán nézőinek meséljenek. Hogyan szerveződött a szervezett bűnözés '89-'90 előtt? Milyen összefonódások voltak az állambiztonsági szervek és a bűnözők között? Egyáltalán: beszélhetünk-e szervezett bűnözésről, és ha igen mekkora volt ennek az országos kiterjedtsége? Minderről és még ennél is többről beszélgettünk a szerzőpárossal!

„NE VÁLJUNK CSELÉDDÉ!” – MAGYAR HANG-AJÁNLÓ

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: MAGYAR HANG
2020.09.24.



A TARTALOMBÓL:

„Minden eshetőségre fel kell készülni” – Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan: Az új „ellenzéki szavazó” már nem akar pártot választani csak kormányt váltani. Páros interjú

Ne váljunk cseléddé! – Réz András esztéta a hatalomipar játszmáiról, 2022-ről, a színművészeti elfoglalásáról és arról, hogy egyetlen rendszer sem múlhatatlan. Interjú

Nem óvatoskodom, de a vagdalkozásnak semmi értelme – Mucsi Zoltán és Bérczes László most megjelent beszélgetőkönyvükről, az SZFE-ről és a libernyák pékekről. Páros interjú

Tünetmentes gyerekek fertőzhetik meg az időseket – A legtöbb szülőnek nincs szabadsága, ha pedig a gyerek egyet tüsszent, hazaküldik az iskolából.

Trükkös autóbeszerzés a fővárosban – Újabb botrány a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeinél

Többen tekernek Pesten, mint Budán – A Teréz körúton hónapról hónapra nőtt a biciklisávot használók napi átlaga

Ha él a moratóriummal, nő a tartozása – Egy átlagosnak tekinthető lakáshitel esetén akár 800 ezer forintra is rúghat a plusz fizetési kötelezettség

„Ez a hetven munkahely is valami” – McDonald’s épül az ózdi panelek és kohászemlékek tövébe. Riport

Nem vágják a centit – Anita és Zsolt szerint nevelőszülőnek lenni nehéz, de van, aki csak így tudja elképzelni az életét. Riport

Kispesti botrány: „egy helyben toporgás és mismásolás van” – Lassan egy éve, hogy a 2019-es önkormányzati választási kampány hajrájában korrupciógyanús felvételek kerültek napvilágra

Ki húzza ki a gödörből Japánt? – Óriási kihívásokkal néz szembe az ú miniszterelnök

Mire készül az Új IRA? – Együttműködésre lépne az Irán által támogatott libanoni Hezbollahhal

Újra magyar vezetheti Marosvásárhelyt – A járvány árnyékában vasárnap megtartják a helyható-sági választásokat Romániában

Salvininek még várnia kell a visszatérésre – Bár a trend egyértelműen neki kedvez, az olasz jobboldal a hét tartományban tartott regionális választásokon sem tudott áttörni

Kaczynski megregulázza a kormányzó koalíciót – Felszínre hozta a jobboldalon belül hónapok óta gyűlő feszültséget az állatvédelmi törvényről szóló szavazás

Egy játékos gyilkos az óceánok igazi ura – Az orkák, azaz a kardszárnyú delfinek a legintelligensebb (tengeri) élőlényként félelmetes vadászok

Az utolsó oroszlán – Óriási űrt hagyott maga után az amerikai legfelsőbb bíróság ikonikus tagja, a női jogok rendíthetetlen védelmezője, Ruth Bader Ginsburg

Mi okozta az Indus-völgyi civilizáció hanyatlását? – Egyre több tudományos kutatás igazolja, hogy a történelem meghatározó eseményeit, folyamatait az éghajlati hatások is nagyban befolyásolhatták

A novicsok nyomában – Mi olyan különleges a novicsokban, miért nagyon veszélyes, miért nehéz kimutatni, és hogy sikerült mégis a német katonai vegyészeknek?

Pajzzsal védett jövevények – Az emberi környezetben élő fajok villámgyors viselkedési evolúcióba kezdenek, ami megpecsételheti sorsukat, ha ismét a vadonba kerülnek

Megebédeltünk Tiborczéknál – Foglaltunk egy asztalt a Botaniq Turai Kastély éttermében

Már annak is örülnek, ha egy-egy meccsre ki tudnak állni – Egymás után esnek el a hazai topcsapatok a vírus miatt, a legtöbb sportág esetében az egész őszi idény is veszélybe kerülhet, a labdarúgás azonban tartja magát

Publicisztika:
Puzsér Róbert: Az öntudatos szolgák rendszerkonform lázadása
Dévényi István: Utánam, srácok?
Torkos Matild: …és könyörüljön terajtad
Szerető Szabolcs: Háború újratöltve – Álláspont
Nagy Attila Tibor: Győzelem előtt az ellenzék?
Ander Balázs: Borsodban a helyzet változatlan
Pápay György: Budapest a budapestieké – Több a zászló
Reichert János: Budapest a budapestieké
Répásy Zsolt: Puszta-ötös – Helyzet-Kép
Híd Jenő rajzol: Az magyar színházrúl
Pethő Tibor: Sipka és satyak – Ószleng
Gazda Albert: Meztelen nők hegedűvel és pingpongütővel
Szerető Szabolcs: Debrecen, végállomás – Szotyola
Gulyás Balázs: Miniszterelnököm, Orbán Viktor találkozása Valóság nagybátyámmal – Maga itt a kultúrhörcsög
Marabu: Fellélegezhetünk

Tárca:
Lanczkor Gábor: Tavasz: nem ősz (Járványnapló)
Vass Norbert: Végigvive

Kritika:
– Aki új magyar önismeretet akart – Görömbei András: A minőség jegyében
– Régi korok egyedüllét elleni széruma – Borcsa Imola: Magnebéhat
– Készüljünk a válságra! – Yossi Sheffi : A rugalmasság ereje
– Az amerikai kontinens fekélyei – Vér a falon, National Geographic

KAOTIKUS BOHÓZAT A SZUPERKUPA-DÖNTŐ KÖRÜL

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2020.09.24.


„A tudatlanság és felelőtlenség tettének” minősíti a Szuperkupa döntőjének budapesti megrendezését a Yahoo sportoldalán megjelent írás, amely szerint a döntő hetek óta túl kevés figyelmet keltett. Ezzel a Yahoo is csatlakozott a nemzetközi sajtó számos orgánumához, amely hasonlóan élesen bírálja, hogy az UEFA mindenáron ragaszkodik a tervéhez. A kommentár emlékeztet rá, hogy Magyarországon a sok koronavírus-fertőzés miatt, szeptember 1-je óta beutazási tilalom van érvényben. „Őrület, hogy az UEFA az elmúlt hetekben minden kérdésre azt válaszolta: nincs szükség B tervre” – áll az írásban
.

A müncheni Allianz aréna parkolóházában hatalmas transzparenst feszítettek ki ezzel a felirattal: „Szuperkupa? Szuperbiztonság!”. Az ott felállított, ingyenes tesztelő ponthoz azok jöttek, akik jegyet vásároltak a meccsre. Az ott lévő orvos egyébként arról számolt be a Yahoo-nak, hogy ugyan sokan megcsináltatták a tesztet, de jelezték, hogy még meglátják, elmennek-e Budapestre. A beszélgetés időpontjában a 2100 bejelentkezett szurkoló közül 800 már lemondta a részvételét, és a számuk azóta tovább nőtt, nem utolsó sorban azért, mert az UEFA visszafizeti a jegy teljes árát.

Ez nem csoda a riporter szerint, hiszen a Szuperkupa-projekt már egy hónapja kudarcra ítéltetett, amikor világossá vált, hogy Budapest a jelenlegi napi fertőzésszámokkal kockázatos hellyé válik. „Tudatlanság és felelőtlenség tekintetében felülmúlhatatlan, hogy az UEFA kitart a terve mellett, hogy 20 ezer néző előtt játsszák le a mérkőzést. Ám még ennél is nagyobb őrület, hogy a szövetség az elmúlt hetekben minden kérdésre azt válaszolta: nincs szükség B tervre, mert csak olyan jegytulajdonosokat engednek beutazni, akiket előzőleg teszteltek” – írta a szerző...

JÁRVÁNY NÉLKÜL IS JÓCSKÁN SZŰKÜLT A KÖZÉPOSZTÁL - ELKÉPESZTŐ A VAGYONOSODÁS A VILÁGON

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.09.24.


Tíz éve nem látott mértékben gyarapodtak tavaly a világon nyilvántartott vagyonok – állapította meg globális jelentésében az Allianz. A középosztály tagjainak száma közben most először igen jelentősen csökkent, de más negatív folyamat is látszik.


A pénzügyi vagyon a világon 2019-ben 9,7 százalékkal gyarapodott, ami az Allianz friss jelentése (ezt itt találja) szerint a legnagyobb növekedés 2005. óta. Erre a teljesítményre a tanulmány készítői szerint pedig nincs jobb szó, mint az elképesztő. Különösen annak tükrében, hogy a tavalyi évet társadalmi zavargások, kiéleződő kereskedelmi konfliktusok és ipari recesszió is jellemezte.

A jegybankok pénzügyi könnyítéseivel megsegítve a tőzsdék a jelentés szerint a fundamentumoktól függetlenedve 25 százalékkal feljebb szárnyaltak, és a pénzeszközöket is magukkal húzták. Az értékpapírok 2019-ben hatalmas, 13,7 százalékos növekedést produkáltak. Ilyen megugrásra pedig a teljes XXI. században sem volt még példa.

Úgy tűnik azonban, hogy ez az impozáns gyarapodás ezúttal azoknak a zsebét hizlalta, akik eleve szerencsésebb környezetbe születtek. Miközben a korábbi években a regionális növekedési toplistán a feltörekvő piacok domináltak, 2019-ben megszakadt ez a trend. A leggyorsabb növekedést ugyanis tavaly a leggazdagabb régiók produkálták. Idetartozik Észak-Amerika és a Csendes-óceáni térség, ahol a háztartások pénzügyi vagyona 11,9 százalékos növekedési rekordot ért el...

KÖTÖTTFOGÁS 106. – EMBERKÍSÉRLET ORBÁN-MÓDRA

MAGYAR HANG
Szerző: Magyar Hang
2020.09.24.



Ha csütörtök, akkor Kötöttfogás, ezúttal is a hét fontos közéleti témáival. Ma este Konok Péterhez érkeznek a vendégek: Csintalan Sándor, Herczeg Zoltán, Gulyás Balázs és Kéri László.

Témáink:

- Játék a stadionban – Emberkísérlet Orbán-módra

- Mindenkit meggyógyítunk. De kik?

- Csalóknak adott teret az ATV

- Sikeresen küzdött a kormány a korrupció ellen. (Nem nevet!)

- A külügy listáz, Menczer államtitkár tisztogatna

IVÁNYIÉKNÁL EGYELŐRE NEM KAPCSOLJÁK KI A GÁZT - EGY GYÜLEKEZET PEDIG ORBÁN VIKTORTÓL KAPOTT BORT IS FELAJÁNLOTT TÁMOGATÁSKÉNT

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2020.09.24.


Jövő tavaszig mégis marad a szolgáltatás azokban a szociális és más intézményekben, amelyeket eddig a gáz elzárásával fenyegettek.


A Nemzeti Közművek „egyoldalú nyilatkozatban” vállalta, hogy egyelőre nem kapcsolja ki a gázszolgáltatást intézményeinkben – jelentette be Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője csütörtök délután, a józsefvárosi Dankó utcában tartott tájékoztatóján. 

A lelkész elmondása szerint a „kikapcsolási moratórium” jövő áprilisig érvényes: akkor majd leülnek és áttekintik a helyzetet. A közművek a gazdasági körülményekkel, a járvánnyal és a szóban forgó intézmények szerepvállalásával indokolta a gesztust...

A SZUPERKUPA NAPJA

444.HU
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2020.09.24.


- A szurkolók megérkeztek, este nemzetközi focimeccs lesz Budapesten, a járvány közepén.

- Közben újabb hét ember halt meg Magyaroszágon, köztük egy 40 éves férfi.

- Hiába a sok lélegeztetőgép, aggasztó a szakemberhiány.

- Lelőtte a Facebook a magyar vírusszkeptikusok oldalait.

- Helsinkiben kutyákkal szagoltatják ki a fertőzötteket. És úgy tűnik, működik!

- Itt a 444 járványügyi hírlevele.

Eljött a Szuperkupa-döntő napja, este Budapesten játszik a Sevilla és a Bayern München. A járvány szempontjából ez azért érdekes, mert az Európai Labdarúgó-szövetség most teszteli, hogyan lehet nemzetközi meccseken biztonságosan visszaengedni a szurkolókat a lelátóra.

Bár a bajor miniszterelnök aggódik a kockázat miatt, és a német szövetségi kapitány szerint sem jó ötlet nézőket engedni a meccsre, még mindig sokkal szigorúbbak lesznek a szabályok, mint a korlátozás nélkül látogatható magyar bajnokikon. Csak a jegyek harmadát adták el, kötelezővé tették a maszkviselést, a bejáratnál lázat mérnek, és mindenki csak a saját helyén ehet-ihat.

A külföldről érkező szurkolókat két, öt napon belüli, vagy egy három napnál nem régebbi negatív teszttel engedték be. Utóbbi esetben viszont 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Egy sevillai lap szerint a spanyol drukkerek így is élvezik, hogy Budapesten nem kell mindenhol maszkot hordaniuk, és nem szól rájuk a rendőr, ha ölelkeznek...

A KOCKÁT ELVETETTE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: VOGRONOCS ANDRÁS
2020.09.24.


Vettem a fáradságot és szemezgettem a világ egyik legnagyobb tömeggyilkos szemfényvesztőjének aranyköpéseiből. Hitler propagandaminisztere, Joseph Goebbels nevéhez fűződik a mondás: „Az átlagos ember annyira együgyű, hogy csak nyomatékosan kell hangsúlyozni valamit, és ha az állítást gyakran megismételjük, igazságként lesz elfogadva.”

Íme néhány részlet Goebbels naplójából:

- A minisztérium nyers szerkezeti terve kész. Öt nagy osztályból áll majd, amelyek átfogják a rádiót, a sajtót, a filmet, a propagandát és a színházat. (1933. március 8.)

- Mesés plakátok készültek. Főleg sikereink adatait ábrázolják. Én magam is sok szöveget írok. (1936. március 10.)

- Azt tanácsolom a Führernek, hogy a lehető legrövidebb időn belül szüntesse meg a bírói függetlenséget. (1937. szeptember 10.)

- Aki valamire alkalmas, annak német vér folyik az ereiben. (1938. augusztus 22.)

- A politikai viccet kiirtjuk. (1939. február 3.)

- Keményen megdorgálom a Deutsche Allgemeine Zeitungot. Ha nem javul meg, lecserélem a szerkesztőséget. (1940. szeptember 19.)

- Az újságírók majdnem mindig galád férgek. Alig lehet valamit bizalmasan közölni velük. (1940. december 12.)

- Annyi van már a rovásunkon, hogy győznünk kell, különben egész népünket, elsősorban bennünket, és mindazt, ami számunkra kedves, eltörlik a föld színéről. (1941. június 16.)

Ezek után mondja nekem azt valaki, hogy nincs párhuzam vagy döbbenetes hasonlóság. Mint amikor valaki megtalálja az alteregóját. Ezek megtalálták.

Ezek egytől egyig már véghezvitték, vagy ezután tervezik véghezvinni a fent leírt agymenéseket. Az egészben az a legdermesztőbb, hogy anno ezt szemrebbenés nélkül meg is csinálták. Mondjuk most is jó úton halad a miniszterelnök, mert 10/9-es átlaggal már itt is ez a helyzet mint akkor a náci Németországban volt. A kérdés az, hogy melyik nemzetiszocialista… ööö… bocsánat nemzeti keresztény agyából pattantak ki a fenti szöveghez megszólalásig hasonlító propaganda szlogenek? Árpi? Viktor? Tóni? Vagy együtt? Vagy a Laci, aki ha tehetné, már ütné a falba a szöget a kötélnek? Végül is a németet behelyettesítjük magyarra, és 1940 Németországából 2020 Magyarországán találjuk magunkat.

Ez azért jutott eszembe, mert Orbán írt a minap egy, a Mein Kampf hangvételéhez igen hasonló hangvételű esszét a Magyar Nemzet nevű propaganda lapban. Íme néhány gondolat:

„NÓRI NÉLKÜL? AZ IGAZGYÖNGY? NEM TUDOM ELKÉPZELNI!”

24.HU
Szerzők: CSERI PÉTER, FARKAS NORBERT
2020.09.24.


„Annyiszor kell felállni a padlóról, hogy érzem magamon és a csapaton is: fogy az erőnk”
nyilatkozta nemrég a 24.hu-nak L. Ritók Nóra, miután a kormány elvonta az általa vezetett Igazgyöngy Alapítvány erre a tanévre járó állami támogatásának a felét. A kissé rezignált hangvételű reakció miatt úgy gondoltuk, utánajárunk, vajon sikerült-e azóta felállniuk a padlóról az Igazgyöngy pedagógusainak? Egyáltalán: kik ők, miért kötötték össze a sorsukat L. Ritók Nórával, és mi lesz velük, ha a most 60 éves alapító egyszer majd kiszáll a napi munkából. Sőt, mi lesz az Igazgyönggyel nélküle?


"Már eldöntöttem, hogy meddig maradok: 2025-ig"

– közli érdeklődésünkre L. Ritók Nóra. Márpedig, ha eldöntötte, akkor öt év múlva tényleg kiszáll majd. Amit ugyanis egyszer elhatároz, azt végre is hajtja. Kemény nő. Pörgős, nyughatatlan, munkamániás. Az ilyen típusú főnököktől szoktak megőrülni a munkatársak.

Kivéve, ha a vezető eleve úgy válogatja össze őket, hogy csak az kerülhet be a csapatba, aki bírni fogja az iramát. Török Zita igazgatóhelyettes például húsz éve dolgozik együtt L. Ritók Nórával...

FEKETE-GYŐR: HA A MOMENTUM JÖN, 700 FIDESZES VEZETŐNEK MENNIE KELL

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2020.09.24.


A legfőbb ügyészt név szerint is említette az ellenzéki párt elnöke, Orbán Viktort pedig nemzetbiztonsági kockázatnak tartja
.

Legalább 700 fideszes kormányzati tisztviselőt kellene eltávolítani 2022-ben az esetleges korszak- és kormányváltás után – mondta az ATV Start című műsorában Fekete-Győr András. A Momentum elnöke név szerint Polt Péter legfőbb ügyészt említette (Polt hivatalosan csak volt fideszesnek számít). A teljes műsort ide kattintva lehet megnézni.
A kérdésre, hogy a legfőbb ügyészi posztra a Momentum részéről elfogadnák-e Ihász Sándort, Fekete-Győr azt mondta: biztos benne, hogy több jelölt lesz, ha megismerik Ihász munkáját, és tisztában lesznek azzal, ki a többi jelölt, erről csak akkor tudnak majd dönteni...

MÉGSEM ZÁRNÁK LE A NÉMETEK AZ ORBÁNÉK ELLENI UNIÓS ELJÁRÁST - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2020.09.24.


Folytatni kell a magyar és lengyel kormányzat ellen még tavaly előtt megindított, hetes cikk szerinti eljárást – állapította meg Michael Roth, a német kormány Európa-ügyi minisztere. Az Európai Bizottság felkészült a magyar kormány ellenkezésére az új uniós migrációs politikai irányelvvel szemben. David B. Cornstein távozó amerikai budapesti nagykövet a szolgalelkűség tökéletes példája – külföldi lapszemle a Klubrádióban.


Az Európai Bizottság minden részletre kiterjedő jelentésének alapján Michael Roth, a német kormány Európa-ügyi minisztere megállapította, hogy nincsenek meg a feltételek a Lengyel- és Magyarország ellen kezdeményezett, büntető szankciókat kilátásba helyező, hetes cikk szerinti eljárás lezárásához, ezért azt folytatni szükséges – írja az angol nyelvű lengyel The First News portál.

Ez a döntés azután született, hogy Didier Reynders igazságügyi biztos, illetve az Európai Tanács alelnöke, Vera Jourova elemezte a két országban kialakult helyzetet.

A cikk inkább a lengyel helyzetről ír, így egy névtelen forrás alapján arról is, hogy a lengyel igazságügyi miniszter nem volt hajlandó találkozni a jelentéstevőkkel, csupán annyit mondott: majd az Európai Bíróságon találkozunk, illetve hogy zárják le végre az ellenük kezdeményezett 7-es cikk szerinti eljárást. Közben újabb meghallgatást terveznek az érintettek bevonásával Brüsszelben, a lengyel kormányzatra decemberben kerül sor.

Az Orbán kormányzat ellen 2018-ban indult meg a magyar jogállamiság védelmében kezdeményezett hetes cikk szerinti eljárás. Orbán Viktor miniszterelnök augusztusban arról számolt be a parlamentnek, hogy a folyamatban lévő, hetes cikk szerinti eljárást az idén tárgyalt uniós mentőcsomag és hétéves költségvetés elfogadása előtt le kell zárni, és ennek nincs akadálya. Több cikk is arról szólt, hogy az év végéig tartó német uniós elnökség végéig ez megtörténhet, a német kormányzat partner az ügyben.

Felkészültek a magyar ellenkezésre

Frankfurtból jelentkezett az Amerika Hangja tudósítója a szerdán nyilvánosságra hozott új uniós migrációs politikai irányelv ismertetésével, amelyből elsőként Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök bejelentéséből azt emeli ki, hogy a testület szerint ezzel a megoldással az európai állampolgárok bizalmát fogják visszaszerezni.

A javaslat lényege, hogy amelyik ország nem vesz részt a menekültek státuszának közös rendezésében, menedzselésében, amelyhez anyagi támogatást nyújt Brüsszel, annak az illegálisan beérkezettek kitoloncolását kell saját költségén fedezni. A Voice of America úgy tudja, már épül az ellenkezők koalíciója. Sebastian Kurz osztrák kancellárnak kétségei vannak, hogy az ügyet így le lehetne rendezni.

A kérdés kezelésével megbízott Ylva Johansson belügyi biztos fel van készülve a magyar, a lengyel kormány és a gazdag északi államok elutasító reagálására, ugyanakkor nyitott a jobb javaslatok befogadására. Orbán Viktor magyar miniszterelnök már a hét elején a Magyar Nemzetben megjelent írásában utalt rá, hogy nem fog kompromisszumot kötni, és befogadni az ideirányított menedékkérőket, vagy éppen visszatoloncolni őket a hazájukba. Ugyanakkor a megegyezést sürgeti Brüsszel azon aggálya, hogy a 2016-os, Törökországgal kötött egyezmény működőképes lesz-e még a jövőben az Unióval kialakult feszült viszony, illetve a Törökország szerint késedelmes uniós pénzügyi támogatások híján.

A szolgalelkűség tökéletes példája

„Hogy kellene megmenteni az amerikai külügyminisztériumot?” – ebben a témában olvashatunk tartalmas elemzést az amerikai Foreign Affairs külpolitikai folyóiratban. A minisztériumi szakgárda iránti bizalmatlanság, illetve Donald Trump elnök azon nézete határozza meg a helyzetet, miszerint az állami gépezetben dolgozók áskálódnak ellene. Ebből fakad a trumpi külpolitika és diplomáciai gyakorlat több jellemzője, így a nagykövetek kinevezésének módja is. A tanulmány példaként hozza fel a szélsőjobbal kapcsolatot ápoló berlini amerikai nagykövetet, illetve a Budapestre kinevezett David B. Cornsteint is, aki a cikk szerint a szolgalelkűség tökéletes példáját adta azzal, hogy az autokrata és polgári jogokat megcsúfoló magyar kormányfőt tökéletes partnerként jellemezte.

A trumpi külpolitikát jellemzi az is, hogy a republikánus elnök sorra eltávolította azokat az „Obama-féle” karrierdiplomatákat, akik például tető alá hozták az iráni atomalkut. Vagy éppen nem engedelmeskedtek neki, amikor azon volt, ne legyen ügy abból, hogy az ukrán felső vezetésnek állítólag olyan ajánlatot tett, ami a demokraták számára inkább a saját érdekében elkövetett zsarolásnak tűnt, és végül ellene indított impeachment eljáráshoz vezetett,

A cikk, amelynek a közelgő elnökválasztás adott aktualitást, sorra veszi a lehetőségeket arra, miként kellene visszaépíteni Amerika imázsát. Pontosabban teljesen újat kitalálni neki. Merthogy az élesedő geopolitikai versenyben – amelyben Kína és Oroszország előnyt szerzett – az amerikai diplomácia képtelen lépést tartani.

Híres, rettegtek tőle, felmosórongy

A Coinworld pedig bemutatja a juhász- és vadászkutyák-érmesorozat második magyar darabját, amely a híres magyar komondort ábrázolja. A 2000 forintos pénzérme kibocsátására október 4-én kerül sor, 10 ezer darabot dobnak piacra egyenként 19, 95 USD áron. A nyugaton felmosórongyként is ismert, becézett komondor eredetéről azt írják, hogy a 12-13. században a török nyelvű népek közé tartozó nomád kunok hozták be hazánk területére, és gumandurnak hívták, ami a cuman, hun névre utal, s ebből lett a komondor szó. A második világháborúban azonban annyira féltek tőle az idegen katonák – legyen az német vagy orosz – írják, hogy sokat leöltek közülük.

KORONAVÍRUS: MEGMUTATJUK, MEKKORA LEHET VALÓJÁBAN A JÁRVÁNY MAGYARORSZÁGON

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2020.09.24.


Számos elemzés készül arról, hogy valójában miként terjed a koronavírus Magyarországon, de ennek a többsége nem nyilvános. Azt is tudjuk, hogy a napi tájékoztatókból – amelyek a napi új regisztrált esetszámokat is tartalmazzák – az nem derül ki, hogy valójában hányan fertőződhetnek meg. Amíg a járvány első hullámában viszonylag stabilra becsülték az aluldetektálási arányokat és a nagy országos felmérés is azt mutatta, hogy 15-tel kellett szorozni a napi esetszámokat a járvány kiterjedtségének bemutatásához, a második hullámban sok tényező hozott változást, és ez a mutató azon túl, hogy nőtt, bizonytalanabbá is vált. Az utolsó nagy bizonytalansági faktort a tesztkapacitások maximumának elérése jelentette.


Az elmúlt néhány napban viszonylag megnyugtatónak mondható napi új koronavírusos esetszámok érkeztek Magyarországról. Úgy tűnik, mintha a fertőzés terjedése stagnálna, azonban sokkal inkább arról van szó, hogy nem tudunk annyit tesztelni, mint amilyen gyorsan terjed a vírus...

FEGYVERÜZLET POLITIKAI SZÁMÍTÁSBÓL – REKORDGYORSASÁGGAL HOZTÁK MEG A HADIIPARI DÖNTÉST

168 ÓRA
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2020.09.24.


A második világháború óta a legjelentősebb hazai hadiipari beruházásról írt alá szerződést szeptember 9-én a Magyar Honvédség parancsnoka a német Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnökével. A magyar haderőt 218 Lynx (Hiúz) KF41-es harcjárművel szerelik fel, ebből 172 darabot a cég és a magyar állam közös vegyesvállalata gyárt majd Zalaegerszegen. Armin Papperger elnök úgy nyilatkozott: az elmúlt harminc évben nem emlékszik hasonlóan gyors állami döntésre. Alighanem sokan felhúzzák a szemöldöküket, hogy a járvány második hullámának idején a kormány sietve döntött 2,4 milliárd eurós hadiipari beruházásról. A Lynx azonban kapós, és a feltételek most alighanem kedvezőbbek voltak, mint vírusmentes időkben lennének.


A tét már a magyar haderő túlélése volt 2017-ben, amikor bejelentették a Zrínyi 2026 programot, a Magyar Honvédség 3500 milliárdos fejlesztési tervét. A honvédség fegyverzetére, felszerelésére a rendszerváltás óta az ország alig költött, így meggyengült a harci, területvédelmi és nemzetközi missziós képessége is. Ráadásul a NATO Oroszország 2014-es krími agressziója után doktrínát váltott. Ismét előtérbe került a szövetség védelmi, elrettentő képességének megerősítése. A magyar hadseregről pedig sok minden juthatott a megfigyelők eszébe, az elrettentés aligha. A Zrínyi programmal viszont az ország vállalta, hogy 2023-ra egy közepes, 2028-ra pedig egy nehézdandárt állít ki, védelmi költségvetését pedig 2024-re a NATO által mindig is szorgalmazott 2 százalékra emeli...


VÍRUS ELLEN NEHÉZ FEGYVEREKKEL HARCOLNI

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2020.09.24.


Járványhelyzetben valóban az lenne a legfontosabb, hogy a kormány meghirdetett „haditervének” pontos részleteit minél előbb megismertessék a szakmával. Pusztai Erzsébet egyetért a Magyar Orvosi Kamara elnökével, Kincses Gyulával. Már csak azért is, hiszen a tervet valakinek végre kell hajtani. És, ha a kormánynak van terve a védekezésről, de azt nem mutatja be azoknak, akiknek dolguk lenne vele, akkor elképzelni sem tudja, hogy mit gondolnak arról, ki fogja végrehajtani azt, vagy hogyan. Egyébként az infektológus, egészségügyi szakértő szerint, egy ilyen tervnek már rég, még a nyáron el kellett volna készülnie, de ha már elaludt az egészségügyi kormányzat, elővehették volna a régi ANTSZ anyagai közül a H1N1 járvány idején készült, kész pandémiás tervet, csak aktualizálniuk kellett volna.


Pusztai Erzsébet úgy véli, az egészségügyi kormányzat járványügyi intézkedéseinek késlekedését mutatja az is, hogy a nyár helyett most kezdték el felmérni, hogy egy kórházban kik is a vezényelhető személyek. Az ő számára ez azt jelenti, hogy nem gondolták végig, ha újra fellángol a járvány, mit fognak csinálni. Ez az igazi probléma!

Most végeztek felmérést arról, hogy az egészségügyi intézményeknek hány vezényelhető dolgozójuk van, és egy napon belül kérték a választ, ám azt senki nem tudja az intézményekben, hogy hová akarják az embereket vezényelni. Senki nem tudja, hogy ezzel a felméréssel mit kezdenek majd...

SZEGÉNY GYEREKEK ZSÁKUTCÁJA JÁRVÁNNYAL ÉS ATTÓL FÜGGETLENÜL

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2020.09.24.


Egy oktatáskutató ismerősöm csak erősen mosolygott arra a felvetésemre, hogy a Covid-járvány miatti iskolazárások következtében a most 1-12. osztályba járó tanulók átlagosan három százalékkal kevesebbet fognak keresni életük során, mintha a 2019/2020-as második félévet is rendesen végigjárták volna. Szerinte ezt nem lehet még tudni, de az valószínű, hogy a tudásolló a társadalom felső és a alsó része között tovább nyílik. A társadalom alsóbb szeleteiben élők, biztosan megint rosszul járnak. Mint mindig.


Különféle gazdasági műhelyek már most kalkulálják a lehetséges veszteségeket, a kérdéssel a Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD) szokásos évi oktatási jelentésében (Education at a Glance) is foglalkozott. A nemzetgazdaságok kalkulált vesztesége az OECD szerint, évi 1,5 százalékkal kisebb GDP – az évszázad végéig. A nemzetek gazdasági veszteségei már jelenleg is olyan tetemesek, hogy az iskolák 2019-es működésének visszaállítása kevés az eltüntetésükhöz: csak az oktatás javításával lehet ledolgozni ezt a hátrányt. Segíthet például, ha a tanerő készségeit minél inkább az újfajta feladatokhoz igazítják. Ha a jelenlegi járványhelyzetben sikerül hosszabb távon is fenntartani a személyes oktatást, jobban figyelembe kellene venni, hogy akár egy-egy osztályon belül is milyen nagy különbséget idézhetett elő a tanulók felkészültségében a kiesett időszak. Tehát még több, az egyéni felkészültségre alapozó módszerre lenne szükség a tantermekben.

Nézzük a számokat: Magyarországon 32 kiesett tanítási nappal a magyar gyerekek a középmezőnyhöz tartoznak, fej-fej mellett a brazilokkal, norvégokkal és a hollandokkal. Észtországban 58, a brit és a litván gyerekeknek csak 20 vagy annál is kevesebb tanítási nap maradt ki a koronavírus-világjárvány miatt. Hazánkban arról csak becslések vannak, hogy a Klebelsberg Központhoz (KK) tartozó 750 ezer diák közül hányan nem tanultak igazán otthon, ami biztos, hogy mintegy 37 ezer diák családja nem rendelkezik a távoktatáshoz szükséges digitális eszközökkel, de jóval többen lehetnek azok, akik kimaradtak a tanulásból. Ercse Kriszta oktatáskutató százezerre becsülte a számot, figyelembe véve azt is, hogy a szakképző iskolák már nem a KK-hoz tartoznak, és ezekben még nagyobb lehet a kimaradó diákok aránya. Sokan lehetnek azok is, akik egyetlen – dolgozó – szülővel és több iskolás testvérrel élnek, vagy akiknek a szülei kénytelenek voltak bejárni a munkahelyükre, és ezért a gyerekek nem sokat profitáltak a táviskolából, még ha volt is számítógépük – ahogy ezt a Qubit.hu írta...

PÖTTYÖS LABDA A SZUPERKUPÁBAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.09.24.


Lesz máma ez a meccs a Puskásban, amitől úgy igazán mindenkinek herótja van. Csak néhány elvetemült hülyének nem, akiknek a futball vallás, művészet (kedves vezető), az élet értelme és a létformák legmagasabbika. Ahogyan kameraközeliben turháznak az istenek, ürítik orruk nyúlós tartalmát az anyaföldre, vagy markolásszák a tökeiket. Ebből látszik azért, hogy őket is anya szülte, de ezt az irányt most felejtsük el. Napok óta zárva megint fél Budapest, mintha Putyin és Erdogan egyszerre jönne ide, felteszem, ha olimpia volna itt, ami esemény a mi diktátorunk óhajtása nagyon, akkor a bennszülötteket egy hónapra száműznék a Hortobágyra legelni.

De momentán ez sem annyira érdekes, mert itt vannak ezek a virgonc kis vírusok, akik elől mindenki sikítva menekül, népünk azonban más fából van, mint a hanyatló és sorvadó nyugati fajta. Mi a keblünkre öleljük a kis szőrösöket, vagy, ha nem is ez, akkor enkezünkkel tekerjük ki a nyakát az összesnek, és móresre tanítjuk a fokosunkkal vagy a karikás ustorunkkal. De mondom, a hanyatló nyugatiak, a hitetlen imperialisták ezek táposok, a németek nem is akarnának idejönni, mondván, kies honunkat megüli a dögvész. Na most, hogy tombol nálunk a kór, ezt eltagadni nem lehet, mert a napokban elkezdtünk hullani, mint a legyek, és már a spermákra is maszkot adunk.

Az MLSZ pedig tegnap, hogy így is kívánatossá tegye a látogatást az amúgy hermetikusan lezárt országba, közleményt bocsátott ki az ő kebeléből, miszerint „a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában”. Delikát. Már látjuk, amint az ojjektum kiemelkedik térből és időből, egy csámpás lépéssel átslittyan egy másik dimenzióba, ahol angyalok hárfáznak, és elfelejtődik a világ összes baja meg kínja. Visszatérve a rögvalóba azonban részletezhette volna az MLSZ, hogy a stadion mitől óv annyira, bombatámadás, földrengés vagy vízözön, mert a kórság ellen nem igazán...

MIKÖZBEN A KORMÁNYHOZ BEKÖTÖTT ÜZLETI KÖRÖK GÁTLÁSTALANUL KASZÁLNAK A NYOMORÚSÁGON

KOLOZSVÁRI SZALONNA
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.09.24.


Jó reggelt kívánok a szürreális és az abszurd határmezsgyéjén táncoló hibrid magyar valóságban! A Gődény és társai rajongói klubot külön üdvözlöm. Mint mindig, kezdjük most is az elején. Miközben Szlovákia egészségügyi minisztere éppen
arra készül, hogy járványügyi szempontból kockázatos országnak minősítse Magyarországot, és miközben az MLSZ biztonságra vonatkozó hurráoptimista ígéretei ellenére a Bayern szurkolói sem verik le egymást a mai Szuperkupa döntő miatt (én is őszintén remélem, a felcsúti kolbásztöltő különítmény hosszas tépelődés után ott lesz a Puskás Aréna VIP-páholyában, ha már az Európai Tanács rendkívüli csúcsértekezlete a víruska okán elmarad; remélhetőleg érezzük a helyzet abszurditását), Országos Cecília néni derűs gügyögésével szórakoztatja, azaz hülyíti bele a végtelenbe a populációt. Amely populáció szerintem egyáltalán nincs erre rászorulva.

Arra az ő országos tisztifőorvosi zsenialitása nem képes, vagy nem hajlandó, vagy megtiltották neki (az operatív törzs más tagjaihoz hasonlóan), hogy a sajtó több egymást követő megkeresésére megnyugtatóan és korrektül kinyögje, mi a helyzet a rendelkezésre álló intenzív terápiás orvos- és szakápoló-állomány ügyében, hogy hány szakápolóra és szakorvosra lehet számítani a gépi lélegeztetéshez, ha netán, esetleg, véletlenül úgy alakul, hogy nagyobb számban szükség lesz erre. Ellenben nagyon szívesen és hosszasan lamentál a szép fehér pamutkesztyűről, amit a menyasszony köszöntésekor viselni ajánlott, miközben a menyasszonytánctól lehetőleg jó lenne eltekinteni. Mintha ez egy kardinális, a fél országot aktuálisan érintő kérdés lenne. Hogy azt mondja:

"A menyasszonytáncot azt végképp nem is javasoljuk tehát ebben a helyzetben, de az üdvözléskor, köszöntéskor a maszkon kívül akár a kesztyű, egy szép fehér pamutkesztyű viselése is ajánlott."

Elhiszem, hogy marhára kényelmes újságírók nélküli, úgynevezett online sajtótájékoztatókon előre megszűrt, semennyire nem kínos, semennyire nem kellemetlen, és semennyire nem érdemi kérdésekre tetszőlegesen bármit összehordani. Van egy rakás kínzó kérdés viszont a tesztelések WHO-ajánlást egyáltalán nem követő alacsony számával bezárólag, amelyeket fontos, sőt kötelező lenne hülyeségek beszélése helyett megválaszolni. (Például itt is van egy másik: mi a franc értelme van annak, hogy embereket úgy helyeztek házi karanténba, hogy a velük egy címen élő családtagjaik szabadon mozoghatnak?) Ehelyett ugyanaz az infantilis bohóckodás megy, ami az első évadban is. Aztán majd még hozzávágnak a drága asszonyhoz néhány kilogrammnyi elismerő plecsnit, mert olyan áldott cuki nagymamásban tolja, hogy tényleg kenyérre lehet kenni. Csakhogy ettől nem (sem) fognak többen túlélni, nem fognak kevesebben megbetegedni, és az évente átlagosan 12 helyett 14 hónapnyi (!!!) munkát teljesítő ápolókra szorulni...

ÖT ÜGY, AMELY BIZONYÍTJA A KÖZÖSSÉG EREJÉ T - CIVILEK A TŐKE ELLEN

MÉRCE
Szerző: BLASKÓ ZSÓFIA
2020.09.24.


2020 eddig tagadhatatlanul izgalmas év volt, sokszor nem éppen a szó pozitív értelmében: jelenleg minden idők legpusztítóbb erdőtüzei tombolnak az USA nyugati partján, itthon pedig nyakig vagyunk egy pandémia második hullámában. Ami viszont a közösségiség erejét tekintve némi reményre adhat okot, az az, hogy az elmúlt negyedévben több civil csoportosulás nyert a tőke ellen lokális ügyekben, vagy legalábbis meghallotta hangjukat az országos sajtó: ezekből az eseményekből válogattunk most öt olyat, amelyet mi is részletesen végigkövettünk a Mércén:

SZABAD SZEMMEL: A MAGYAR KORMÁNY A HÍRHEDTEN ERŐSZAKOS DIÁK, AKINEK HAZA KELLENE KÍSÉRNIE MEGVERT TÁRSÁT - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.09.24.


A menekültügyi bizottsági javaslatot sokan a populisták győzelmeként értékeleik.


Washington Post

A magyar kormány szóvivője igazából nem kommentálta érdemben a Bizottság javaslatát a menedékpolitika megújítására. Kovács Zoltán egészen pontosan azt válaszolta a lapnak, hogy olyan szövetséget kell kötni a származási országokkal, amely szavatolja a megfelelő életszínvonalat és így eléri, hogy az emberek ne hagyják el szülőföldjüket. Hozzátette, hogy Magyarország nem támogatja a menedékkérők kötelező elosztását, azaz nem állt be egyértelműen a terv mögé.

Mindenesetre a tegnap előterjesztett elképzelés felgyorsítaná a kitoloncolásokat és lehetővé tenné, hogy a befogadott migránsokat az eddiginél egyenlőbben telepítsék szét a tagországok között. Ezt a területet az elmúlt években ellenségeskedés és kudarc jellemezte az EU-ban. De Brüsszel most megpróbál segíteni a fő terheket cipelő görögöknek és olaszoknak. Csak éppen nem csinál semmit a politikai megosztottsággal, és a tervezet tele van engedményekkel az olyan kormányok számára, amelyek keményen elutasították a menedékkérők átvételét, még akkor is, ha jelenleg már csupán tizedannyian próbálnak meg eljutni Európába, mint a csúcsidőszakban. Megfigyelők szerint azonban mégis van remény némi együttműködésre. Ugyanis ejtették a kötelező kvótákat, viszont az vonzó lehet a magyarok, lengyelek, szlovákok és osztrákok számára, hogy kiválthatják a befogadást az elutasított kérelmezők hazazsuppolásával. A liberális belga Guy Verhofstadt ugyanakkor arra figyelmeztette az uniót, hogy az nem építheti politikáját a szélsőséges budapesti és varsói álláspontra.

A Human Rights Watch helyettes európai igazgatója úgy látja, hogy amikor a többi közt Magyarországra bízzák a hazaküldendő embereket, az olyan, mintha az iskolában a hírhedetten erőszakos diákot kérnék meg: ugyan, vigye már haza azt a szerencsétlen, megkínzott gyereket. Emberi jogi szervezetek pedig úgy vélik, hogy ez a megoldás sok őriztbe vételen és jogsértésen kívül azt eredményezheti, hogy jó párszor olyanokat is hazapaterolnak majd, akiket nem kellene.

A brüsszeli Európai Migrációpolitikai Intézet igazgatója azt mondja, az érkezők száma alapján az EU képes volna kezelni a kérdést, ám oly mértékű a bizalmatlanság a tagok között, hogy senki sem mer mozdulni. Nehogy azt a többiek a gyengeség jelének tekintsék. Ezért azután megrekedt az egész reformfolyamat.

New York Times

Európa készpénzzel és az eddiginél több kitoloncolással igyekszik rávenni ellenkező tagjait, hogy fogadják el az új menedékpolitikát. De a terv jövője, mint ahogy sok részlet is, egyelőre teljesen bizonytalan. Vagyis túllépnének a kötelező kvótákon, amelyeket a többi közt Magyarország egyszerűen figyelmen kívül hagyott, minden büntetés nélkül. De azt most sem lehet tudni, hogy mi van akkor, ha egy kormány nem hajlandó közreműködni a közös erőfeszítésekben.

Továbbra is nagyrészt a görögök, olaszok és spanyolok állják a cechet a dokumentumok nélkül landoló migránsok után, amíg – nem egyszer jó egy év alatt – eldől azok kérelme. A Bizottság azon van, hogy 10 ezer eurót kapjanak pl. a dánok, az osztrákok, a lengyelek és a magyarok. Ez az összeg fedezné az átköltöztetés és az ellátás költségeit az elején. Ám bizonytalan, hogy a koncepció nem vész-e el a jóváhagyási folyamat labirintusában. A Bizottság mindenesetre azt reméli, hogy jövőre meglesz a megállapodás.

Az is gond, hogy idáig az érintetteknek csak egyharmadát tudták hazaszállítani, mert a származási ország nem fogadta vissza a többieket. Így azok éveken át maradnak a gyakran túlzsúfolt táborokban és a jogi bizonytalanságban. A Human Rights Watch képviselője nem hiszi, hogy ezután gyorsan meg lehet szabadulni az elutasított kérelmezőktől. Ezért félő, hogy azokra gyakorlatilag hosszú bebörtönzés vár.

Egyelőre nem derült ki, hogy miért menne bele a tervbe, mondjuk, Magyarország, amely hallani sem akar a migránsokról. Hiszen az rendben van, hogy segít kipaterolni a nemkívánatos vendégeket, de ha ez nem sikerül, akkor azok a nyakán maradhatnak.

Frankfurter Allgemeine Zeitung

A bizottsági csomag fontos eleme, hogy a többiek mikor vegyenek át menedékkérőket a déli frontállamoktól, mert itt Brüsszel igyekszik egyensúlyt teremteni a szolidaritás, illetve a tagok saját felelőssége között. Normális esetben mindenki önkéntes alapon jelezheti, hogy küldhetnek neki migránsokat. Ha erősödik a bevándorlási hullám, akkor viszont kötelező átvenni ezeket az embereket – előre meghatározott kulcs alapján. A kvótákat legalább 50 százalékig be kell tölteni.

Ha erre valamely ország nem hajlandó, akkor köteles azonban annyi hoppon maradt menedékkérő hazazsuppolásában segédkezni, amennyi a neki előirányzott kontingensben szerepel. Hanem tudja hazaküldeni őket, akkor viszont saját területén kell gondoskodnia az érintettekről. Az ajánlat a visegrádi csoportnak, ezen belül is főleg Magyarországnak és Lengyelországnak szól. Jelenleg úgy van, hogy általában négy hónapot vesz igénybe, amíg visszaviszik a kiindulási államba azokat, akik nem jogosultak a védelemre, de csak minden harmadikat.

Süddeutsche Zeitung

A vezető német lap úgy értékeli, hogy jó kompromisszumos alapot jelent, amit a Bizottság letett az asztalra a migrációs politika kapcsán. Mert ha ragaszkodott volna a korábbi, maximális követelésekhez, az csak prolongálta volna a patthelyzetet. De az embernek így is déjá-vu érzése van. Hiszen főleg a keleti tagoknak arra kell készülniük, hogy ha fokozódik a nyomás, akkor nagyobb felelősség hárul majd rájuk a menekültek ellátásában. Ám pont ez az, amit elutasítanak.

A segélyszervezetek viszont keveslik a javaslatot, szerintük tovább épül az Európa-erőd, nem felel meg a humanitárius kötelezettségeknek. Éppen ez az álláspont gátolta idáig a megegyezést, beleértve hogy az Európai Bíróság Budapest és Varsó ellen döntött. Mégis van remény a továbblépésre, az eddigi, szervezetlen csőd után. Az EU-nak azonban bizonyítania kell, hogy a humanitárius szabályok betartásával lehetséges az érkezők felvétele és ellenőrzése a külső határokon.

Frankfurter Rundschau

A baloldali lap úgy ítéli meg, hogy Európa próbál még jobban bezárkózni. Ugyanakkor von der Leyen látja, hogy a nagy terv kudarcot vallhat a 27-ek ellenállásán. Annál is inkább, mert ha úgy kiéleződik a helyzet, mint 5 éve, akkor olyanokat is át kell venniük a tagoknak, akiknek semmi esélyük az oltalomra. Kitoloncolhatják ugyan őket, de ha ez nem megy, akkor azok végleg náluk kötnek ki.

Az Európai Parlament részben élesen bírálja az indítványt, mondván, hogy az nem elég mélyreható. És arra is számítani kell, hogy az állam- és kormányfőknek szintén lesz ellenvetésük. Pl. Orbán Viktornak. Amikor tegnap megkérdezték a Bizottság illetékeseitől, hogy a magyar miniszterelnök miért menne bele a „kötelező szolidaritásba”, hiszen már most is nagy ívben tesz ez irányú kötelességére, arra Brüsszelnek tegnap nem volt válasza.

Deutsche Welle

A külföldre sugárzó német közmédia a populisták sikerének minősíti a migrációs politika tervezett változtatását. Az ugyanis véget vet a menedékkérők kötelező elosztásának, de továbbra is saját szakállukra cselekedhetnek azok a keleti országok, amelyek nem akarnak migránsokat látni a földjükön. Az unió teljesen kettészakadt a kérdésben, a dublini rendszer egyáltalán nem működik, úgy hogy a Bizottság még egyszer nekiveselkedett a reformnak. Ám ez igazából a csőd elismerésével egyenlő. Csak új ruhába öltöztették a babát.

Hiszen pl. a jövőben gyorsan és a külső határon kíván dönteni azok ügyében, akiknek nem sok reményük van a státuszra. Erről Brüsszel már évek óta álmodik, ám mindig elcsúszott a jog valóságán. Már mióta próbálkozik a kitoloncolással is, miért éppen most sikerülne neki?

A kulcskérdés azonban az, hogy az EU belátta: nem tudja a menekültek átvételére kényszeríteni a kelet-európaiakat, így kapitulált. Nagy nap ez az Orbán-fajta demagógok számára. Ő egyébként nem riad vissza attól, hogy újra felmelegítse a teljesen ostoba, szélsőjobbos propaganda mesét a lakosságcseréről. Tehát, hogy egyesek módszeresen muzulmán migránsokkal akarják felváltani a keresztény magyarokat.

Az viszont tetszhet Budapestnek, Prágának és Varsónak, hogy toloncolhat a menekültek befogadása helyett. Csakhogy ilyen körülmények között mi ösztönözné a többieket arra, hogy ne ugyanígy fejezzék ki a szolidaritásukat? Ki vágyna ezek után menekültekre? Vagyis az unió megadta magát a populisták előtt, meg nem érdemelt győzelemhez juttatja azokat. Viszont az egész javaslatból kimaradt az emberség. A válságkezelés diadalmaskodott az emberiesség fölött.

EUobserver

Elakadt a vita az EU-ban a költségvetés és a jogállamiság összekapcsolásán. A kérdésben az állam- és kormányfők a nyáron csupán egy halvány kompromisszumot tudtak produkálni, ezért maradt a megosztottság. Az egyik oldalon azokkal, akik fel akarják függeszteni az uniós támogatásokat, ha valamely kormány nem tartja tiszteletben a demokratikus normákat. A másik tábor viszont csupán a korrupcióra és a csalásra igyekszik leszűkíteni a kikötést.

Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország az első csoport tagjaként hatékony mechanizmus mellett kardoskodik, nem szeretné, ha azt felhígítanák. Magyarország és Lengyelország viszont vétóval fenyeget. Ugyanakkor a legtöbb ország számára elfogadthatatlan, hogy a vita miatt késsen a gazdasági mentőcsomag jóváhagyása.

A héten az illetékes miniszterek tanácskozásán a lengyel képviselő azt hangoztatta, hogy a júliusi csúcs már egyértelműen állást foglalt, itt nincs helye másfajta értelmezésnek. Vagyis nem elfogadható, amit a Bizottság korábban felvetett. Nem lehet olyasmiről szó, ami megkerüli a megállapodásokat, felborítja az intézményes egyensúlyt, aránytalan intézkedéseket tartalmaz, továbbá politikai nyomásgyakorlásra használható fel.

Véleményét támogatta Varga Judit, aki arra hivatkozott, hogy a minap az EU helyzetéről mondott beszédében von der Leyen is csupán a csalás megakadályozását emlegette a jogállami feltételek kapcsán. Így viszont a soros elnök Németország két tűz közé szorul. A négy nagy strasbourgi frakció jelezte, hogy csak akkor bólint rá a költségvetésre és az újjáépítési tervre, ha kemények lesznek a jogállami feltételek. 

New York Times

A vezércikk arra figyelmezteti az orosz elnököt a Navalnij-ügy kapcsán, hogy téved, ha azt hiszi, hogy bármit meg tud úszni. Hiszen német, francia és a svéd laboratóriumok által megerősített tény, hogy az ellenzéki vezetőt a szovjet időkben kifejlesztett és időközben nemzetközi egyezménnyel betiltott vegyi eszközzel, a novicsokkal akarták megölni. Azt az embert, aki nyíltan az állami korrupció leleplezésén dolgozott, ezért szembe ment a Kremllel. Úgy hogy az ügyben súlyos válasz szükséges. Nagy kérdés, amely azonban alighanem tisztázatlan marad, hogy az elnök rendelte-e, illetve hagyta-e jóvá a gyilkossági kísérletet.

Hogy az orosz vezetés alaptalan gyanúsítások ártatlan áldozatának állítja be magát, az csak még inkább elkerülhetetlenné teszi, hogy az államfő – ha nem tudja helyből – derítse ki, mi történt. Viselkedése azt mutatja, hogy szándékos akcióról van szó, amihez a politikusnak volt indoka, eszköze és lehetősége. Akik megpróbálták eltenni Navalnijt láb alól, azok tisztában voltak azzal, csak nem törődtek vele, hogy az egész támadást csupán egyféleképpen lehet majd értelmezni: egy erős és hatékony politikai hangot akartak elnémítani.

Putyin azt gondolhatja, hogy a Nyugat nem sok mindent tud tenni a már elrendelt szankciókon túlmenően. Trump – nem tudni, mi okból - becsukja a szemeit az orosz politikus súlyos jogsértései láttán. Európa úgy tudná a legjobban értésre adni felháborodását, ha leállítaná az Északi Áramlat 2-t. Ám erre Németország nemigen kapható, mert az sokba kerülne a földrésznek és úgy nézne ki, mintha meghajolna a washingtoni kormányzat nyomása előtt.

Ám itt a világ elleni veszélyről és fenyegetésről van szó, hiszen az orosz által készített vegyi eszközt vetettek be az ország egyik polgára ellen, és ezt egyértelműen meg kell értetni az elnökkel és az összeesküvés többi résztvevőjével.

Frankfurter Allgemeine Zeitung

Kockázatos lesz a ma esti kupadöntő a vírus miatt kockázatosnak számító Budapesten – írja a német konzervatív lap. A győztes egy teljesen jelentéktelen serleget vihet haza, viszont rámehet az ügyre az UEFA szavahihetősége. A magyar főváros polgármestere, aki igazán tisztában van a helyzettel, azt tartaná jónak, ha a nézőket távoltartanák az eseménytől. De előtte már sok német politikus is elmagyarázta, miért nem jó ötlet beengedni a Puskás Arénába akár 20 ezer szurkolót. De hát ezt főleg Orbán Viktor másként gondolja.

Ő valószínűleg ott lesz a díszlelátón, sok neves személyiség azonban hiányozni fog. Még a Bayern elnöke sem megy el a meccsre. Rumenigge, az Igazgatóság vezetője pedig azt fejtegette, hogy mindenki be van ijedve. Hiszen a magyar fővárosban kétszer annyi a fertőzött, mint Münchenben. A volt kiváló labdarúgó alapvetőnek nevezte, hogy a találkozó után ne legyenek tömeges megbetegedések, ellentétben azzal, ahogy az a tiroli síközpontban, Ischglben történt. (Az osztrák várost idáig 1000 fogták perbe, mert a helyi vezetők a tél végén már tudták, hogy baj van, mégsem hoztak semmiféle óvintézkedést – a szerk. megj.)

A figyelmeztetésnek meglett az eredménye: a bajor csapatot kevesebb, mint ezer drukker kíséri el. De hát Budesten már oly mértékben tarol a kórokozó, hogy a város nem alkalmas az UEFA által emlegetett kísérlet lefolytatására. Így az ügyben a politika mondta ki a döntő szót. De még a mérkőzést közvetítő német tévék nem engedik a munkatársakat Magyarországra: otthonról kommentálják a látottakat.

ÖT ÉVE ÍRTUNK A MILLIÁRDOS CSALÁSRÓL, MOST ÍTÉLTÉK EL A VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL VOLT ELNÖKHELYETTESÉT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2020.09.23.


2015-ben írtunk arról az ügyészség vádirata alapján, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal akkori elnökhelyettese által irányított bűnszervezet 100 millió forintnál több területalapú támogatást csalt el, és még bő 1 milliárd forintot akart megszerezni. Az ügyben most született elsőfokú ítélet: Drajkó Miklóst 7,5 év börtönre, kollégáját, Hörömpő Nándort 8 év 10 hónap börtönre, számos további vádlottat pedig szintén letöltendő vagy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság, de az ítélet még nem jogerős.

A Népszabadság 2013-as cikke szerint az agrártámogatási botrányt Gőgös Zoltán MSZP-s agrárpolitikus robbantotta ki, aki szerint három érdekcsoportban összesen 46 cég és 31 magánszemély próbálkozott azzal, hogy az uniós területalapú támogatásokat illegálisan felvegye. Emiatt 2013 őszén nyomozás indult a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) a jogosulatlan igénylések ügyében, ezért több ezer földhasználó nem kapta meg időben a területalapú támogatást.

2015-ben az Átlátszó birtokába került a vádirat, amelyből rekonstruáltuk a történteket.

A vádirat szerint 2012-2013-ban vette észre az MVH akkori elnökhelyettese, Drajkó Miklós, és kollégája, Hörömpő Nándor, az MVH Közvetlen Támogatások Igazgatóságának igazgatója, hogy az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott egységes területalapú támogatási rendszerben sok olyan földterület van, amelyre a jogosultak nem nyújtanak be támogatási kérelmet.

Ebből a felismerésből az az ötletük támadt, hogy ezeket a területalapú támogatásokat megpróbálják maguknak megszerezni...

AZ ORBÁN ÁLTAL VIZIONÁLT „KORLÁTLAN KÓRHÁZI KAPACITÁSOK” NAGYON IS VALÓS KORLÁTJA: A SZAKEMBERHIÁNY

RÖNTGEN BLOG / 444.HU
Szerző: KUNETZ ZSOMBOR
2020.09.24.


A miniszterelnök az elmúlt napokban többször is kijelentette: Magyarország felkészülten, „teljes fegyverzetben” várja a koronavírusjárvány második hullámát. Felkészültségünk bizonyítéka: van rengeteg lélegeztetőgépünk. (Hogy egyébként pontosan mennyi, és abból mennyi használható – ezt valójában senki sem tudja. De nagyon sok van, ez biztos.)

Vajon mit tett még a felkészülés érdekében a kormány? Tényleg felkészültebb lenne a magyar egészségügy most ősz elején, mint amilyen tavasszal volt?

Valamivel nyilván felkészültebb, mert van már tapasztalat a vírussal. Azok az orvosok, akik covidos betegek ellátásával foglalkoztak, sok mindent megtanultak a betegségről, kezelési módokról maguktól, és külföldi kollégáiktól is rengeteg információt gyűjthettek be.

De bármilyen célzott fejlesztés, direkt a felkészülés érdekében tett beruházás volt az egészségügyben a nyomorult gépeken kívül? Kihasználtuk esetleg a nyarat tömeges tesztelésre, vagy a tesztelési kapacitások, a rendszer felépítésére?

Csehországban Babis miniszterelnök éppen most ismerte el, hogy a teljes nyári kiengedés nyáron hiba volt, azonnal le is mondott az egészségügyi minisztere.

De vissza a gépekhez és a felkészültséghez. Hogy mi is a pontos helyzet, azt nagyszerűen írta le egy aneszteziológus orvos is, igen alapos Facebook-bejegyzésben: nem a lélegeztetőgép a szűk keresztmetszet, hanem a kezelő személyzet. A gép magában semmit sem ér. Lehet belőle venni százmilliárdért, ezermilliárdért tízezret, húszezret, akármennyit. Szakképzett személyzet hiányában egyáltalán nem igaz az a miniszterelnöki kijelentés, hogy „a kórházi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre”...

DEPORTÁLÓ VILÁGNEMZET - AZ UNIÓ ELSŐ FASISZTA ÁLLAMA HIVATALOS PECSÉTET KAP, HOGY FASISZTA LEHET, ÉS HIVATALOS SEGÍTSÉGET AHHOZ, HOGY EURÓPÁBAN LEGALIZÁLJA AZ EMBERTELENSÉGET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2020.09.24.


Orbán Viktor 2019. május 8-án nem először jelentette be Kolozsváron, hogy “világnemzetet építünk”. A világnemzet, mint önellentmondás, először a hungarista Szabó Albert Világnemzeti Népuralmista Pártja nevében fordult elő, s ahogy Orbán Viktor közeledett a fogaskerekes zászlókkal vonulgató Szabó Albert hungarista ideológiájához és értelmi színvonalához, a “világnemzet” is bekerült a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szótárába.

Orbán definíciója szerint ez azt jelenti, hogy a magyarok elborítják a világot, a föld minden sarkában megtalálhatók, rájuk mint nemzetrészekre tekintünk, és a NER őket szervezi világnemzetté. Orbán a magyar diaszpóra általi terjeszkedést annak kapcsán adta elő, hogy mi nem fogadunk be senkit. Az orbáni unortodox kereszténység megfordította az “amit szeretnél, hogy veled cselekedjenek, te is azt cselekedd másokkal” jelszavát. Az illiberális alternatív tények világában ez úgy hangzik, hogy amit magadnak követelsz, azt tagadd meg másoktól. Ez a speciális magyar kereszténység.

Bennünket fogadjanak be mindenhol, és sehol ne asszimilálódjunk, hanem őrizzük meg “egyedi fajta” jellegünket, de mi nem fogadunk be senkit. Ha Szabó Albert nem megy vissza Ausztráliába, megérhette volna, hogy a Világnemzeti Népuralmista Párt programja kormányprogram lett Magyarországon. Orbán Viktor azt is mondta Kolozsváron, hogy azért van jogunk a létezésre, mert olyan teljesítményt nyújtunk a világ számára, amely nélkülünk nem született volna meg. Ebből logikusan az következik, hogy akik nem nyújtanak megfelelő teljesítményt, azoknak nincs joguk a létezésre. De ilyen eszmefuttatásokon már meg sem lepődnek Tündérország lakói.

Teljesítményünket pedig kétségkívül értékeli a világ. S azt használja, amiben a legjobbak vagyunk. Az Európai Bizottság legújabb bevándorlásügyi javaslata megértette végre, hogy tisztelni kell a magyarok kultúráját, és olyan tervezetet készített, amit egyértelműen a magyar világnemzet karakteréhez igazított. A liberális uniós országok, amelyek az elavult bibliai kereszténység normáit követik, befogadási kvótát választhatnak. Az illiberális unortodox kereszténység útját járó Magyarország és a V4-ek deportálási kvótát kérhetnek maguknak. Mintha csak egy paródia lenne, de nem az. Elválnak egymástól a befogadó és a kirekesztő országok, méghozzá saját választásuk alapján...

A TÖRTÉNELMI EGYHÁZAK HALLGATÁSUKKAL TÁMOGATJÁK A KORMÁNY IVÁNYI GÁBORÉKKAL SZEMBENI BOSSZÚHADJÁRATÁT

HÍRKLIKK
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2020.09.24. 


Édesanyám élete utolsó éveiben a magyar egyházak és az állambiztonsági szolgálatok dokumentumainak feldolgozásával foglalkozott. Amikor szóba került, hogy éppen hol tart a munkájában minden alkalommal elszörnyedve mondta, hogy korábban soha nem olvasott annyira visszataszító irományokat, mint a különböző egyházak vezetőinek és papjainak egymásról és a híveikről szóló feljelentései. Bár ő világéletében meggyőződéses ateista volt, láttam rajta, hogy kifejezetten megrendíti mindaz, amivel a dokumentumok olvasása során szembesült. Mert szörnyű is belegondolni, hogy azok az emberek, akikben híveik feltétel nélkül megbíznak, és akikre legféltettebb titkaikat bízzák, nem egyszerűen visszaélnek ezzel, hanem kiszolgáltatják híveiket a diktatúra kénye-kedvének.


Mindez most arról jutott eszembe, ahogyan az un. történelmi egyházak Iványi Gábor és a MET-ügyében viselkednek, nemcsak most, hanem már 10 éve. Nemhogy tűrik, hanem hallgatásukkal támogatják a kormány Iványiékkal szembeni bosszúhadjáratát, ahogy szó nélkül tudomásul vették azt is, ahogyan az állam vindikálta a jogot ahhoz, hogy - nyilvánvalóan politikai szempontok szerint eldöntse melyik felekezet számít egyháznak, és melyik nem.

Ez nemcsak az állam és az egyház szétválasztásáról szóló demokratikus hagyománynak, hanem az egyházak küldetésének a megtagadása is. Az un. történelmi egyházak vezetői egész egyszerűen eladták a hitüket és hivatásukat, és a hatalomhoz dörgölőznek, ahelyett, hogy Istent és a hívőket szolgálnák. Aki pedig nem áll be a sorba, azt kitúrják, ellehetetlenítik...