Szerzők: Róna Dániel, Galgóczi Eszter, Pétervári Judit, Szeitl Blanka, Túry Márton
2020.08.
Ebben a tanulmányban arra voltunk kíváncsiak, hogy az anyagi motivációnak milyen szerepe van a kormánypárt támogatásában: milyen kapcsolat van a választó egzisztenciális-társadalmi helyzete, szubjektív gazdasági helyzetértékelése és várakozásai, materiális ügyekkel kapcsolatos napirendérzékelése, illetve pártválasztása között.
Egy több mint tízezres – koronavírus-járvány előtti – közvélemény-kutatási adatbázis alapján kialakítottunk egy olyan indikátort, amely iskolai végzettség, foglalkozási beosztás, lakóhely, etnikai hovatartozás (roma vagy nem roma), jövedelem és internethez való hozzáférés alapján rangsorolja a társadalmat, a privilegizált elittől az erőforrásokban legszegényebb underclassig. A kapott indikátor alapján azt láthatjuk, hogy a magyar társadalom felső tizede döntően ellenzéki, onnan pedig lefele haladva folyamatosan csökken az ellenzék, és nő a kormány támogatottsága: a legkiszolgáltatottabbak között kiemelkedő a Fidesz népszerűsége. A tendencia igaz az egyes komponensekre is: az alacsony végzettségű, jövedelmű és vagyonú választók, fizikai munkások, falvakban élők, romák, és internethozzáféréssel nem rendelkezőek az átlagnál számottevően nagyobb arányban kormánypártiak.
Az összefüggés részben – paradox módon – éppen a gazdasági szavazásban gyökerezik: saját anyagi helyzetének alakulásával az underclass 70 százaléka nem volt elégedetlen, és más boldogulással, életkörülmények szubjektív értékelésével kapcsolatos kérdésekre sem kaptunk az átlagtól nagyon eltérő válaszokat. Márpedig a több évtizedet átfogó idősoros elemzésünk is azt mutatta, hogy a gazdasági helyzetértékelés – a fogyasztói bizalmi index – erősen meghatározta a kormány támogatottságát: minél kedvezőbbek a gazdasági várakozások, annál többen voksolnak a mindenkori kormányra. Noha az oksági viszony fordítottan is igaz, az mégis ritkábban volt jellemző 1998 óta. A gazdasági szavazás fontosságát húzza alá a választóközönség napirend-érzékelése is: a megkérdezettek jellemzően inkább anyagi jellegű ügyeket tartottak az adott hónap legfontosabb történéseinek, és a Fidesz legjobb intézkedései között is jóval nagyobb arányban említettek materiális ügyeket (elsősorban a családtámogatás, másodsorban a rezsicsökkentés), mint nem materiálisakat („migránsok”).
A legszegényebb válaszadók 30%-a érzékel romlást a saját anyagi helyzetében, ám az ellenzék még közülük sem tud több embert megszólítani, mint a kormány. A gazdasági szavazás alaplogikájára rácáfoló összefüggés azért is meglepő, mert a többi társadalmi csoportban gyakorlatilag nincs romló helyzetet érzékelő kormánypárti szavazó – és az iménti összefüggés csak vidéken áll fent. Egyik feltételezésünk szerint emögött külső kényszer, a helyi vagy az országos hatalom által felállított normák, vagy konkrét nyomásgyakorlás, lekenyerezés állhat. Erre utal az is, hogy a Fidesz azokon a településeken tudta leginkább növelni a támogatottságát, ahol sok a közmunkás, és ugyanolyan méretű és iskolázottságú települések között is átlagosan a több közmunkást foglalkoztatóban – tehát a nehezebb sorsúban – népszerűbb a kormány. Ha ez az összefüggés minden településen fennállna, függetlenül a polgármester párthovatartozásától, akkor akár azt is gondolhatnánk, hogy a közmunkások hálásak a lehetőségért, és ezért voksolnak az Orbán-kormányra. Ez azonban nincs így, a fideszes polgármesterek településein nagyobb arányban hoznak szavazatokat a közmunkások, mint a többi településen.
Azért is valószínűtlen, hogy az underclass (és azon belül akár a közmunkások) értékalapon támogatják az Orbán-kormányt, mert az adatokból az látszik, hogy az osztályhelyzet csak a legritkább esetben befolyásolja a politikai véleményalkotást. A politikai-ideológiai kérdéseket sokkal inkább párthovatartozás alapján válaszolják meg a szavazók. Még a kifejezetten gazdagok megbélyegzésével vagy jövedelmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos állítások esetében sem voltak baloldalibbak, egalitáriusabbak az anyagi deprivációban élő polgárok. Egyedül a menekültekkel voltak az átlagnál elutasítóbbak, ám ez is legalább annyira a pártválasztásuk következménye, mint okozója. A kormányzati kampánytervezés felismerte, hogy az alacsony státuszú csoportok sokkal inkább egymással, mintsem a társadalmi elittel kívánnak versenyezni: számukra a „migránsok” sokkal fenyegetőbbek, mint az ellenzék által rengeteget emlegetett korrupciós ügyek. Összességében persze az Orbán-kormány stabil népszerűsége mögött fontos az eszmei és értékalapú motiváció, csak az alsó rétegek közötti kiugró adatokat nem lehet ebben a megközelítésben értelmezni.
Az underclass kiemelkedően magas kormánypárti preferenciája társadalomlélektani megközelítésben kevéssé meglepő. A rendszerigazolás elmélete abból indul ki, hogy a tiltakozás (öltsön az testet bármilyen formában a nyílt lázadástól kezdve akár csak egy egyszerű voksig) pszichológiailag megterhelő és kifejezetten frusztráló folyamat: egyáltalán nem magától értetődő, hogy az elégedetlenség aktív protestáló cselekvésbe csap át. A rossz társadalmi helyzetű emberek inkább a mentális biztonságot, az önigazolást, a külső és belső békét keresik. Ennek következménye, hogy a fennálló – számukra előnytelen – rendszert szükségesnek, elkerülhetetlennek gondolják, amit nem tudnak befolyásolni. Ezzel a megközelítéssel fel is mentik saját magukat: magyarázatot kapnak arra, hogy jutottak jelenlegi helyzetükbe, és a változtatás felelőssége is lekerül a vállukról: ily módon nem ők tehetnek a nehéz sorsukról. Az önfelmentésre utalhat az is, hogy az alsó osztály tagjainak többsége úgy gondolja, hogy a boldoguláshoz jó kapcsolatok és jó családi háttér kell, nem pedig kemény munka vagy szerencse. Ebben a megközelítésben a kormányt hibáztatni a burjánzó korrupcióért vagy a saját sikertelenségért körülbelül olyan, mint a napot hibáztatni azért, mert lemegy. Szintén jellemző tünete a rendszerigazolásnak és az alacsony státuszú csoportok versengésének, hogy az underclass az átlagnál nagyobb mértékben gondolja úgy, hogy a szegények és a hajléktalanok saját maguk tehetnek a nehéz helyzetükről. Az attitűd különösen jellemző a kormánypárti szavazókra.
Kézenfekvő magyarázat a kormány médiafölénye is: a médiakutatók számítása szerint a kormánypárti és az ellenzéki média elérési aránya nagyjából 70-30%. A kormánypárti fölény még jelentősebb az underclass esetében, és a mi elemzésünk is azt mutatta, hogy pusztán az eltérő médiafogyasztás miatt is nagyobb eséllyel lesz valaki fideszes, mint egy másik, ugyanolyan társadalmi helyzetű állampolgár. Ugyanakkor a kormánypárti fölény nem jelent kizárólagosságot, az alacsony iskolai végzettségű, szegény és vidéki emberek nagy többsége nincs teljesen elzárva az ellenzéki hangok elől: Magyarországon minden társadalmi rétegben – így a depriváltak között is – jelentős mértékű a politikai ízléssel ellentétes média fogyasztása. Az is óvatosságra int a média-hipotézissel kapcsolatban, hogy a szegények napirend-érzékelése nem tért el érdemben a társadalom többi csoportjától.
A vírusválság előtti adatokat kiegészítettük egy májusi felméréssel, és az idősoros elemzésünk alapján tett becsléssel. A fogyasztói bizalmi index a 2020 májusához-júniusához foghatóan alacsony szinten utoljára 2013 nyarán járt - és ekkor a kormányzó párt támogatottsága a jelenleginél a pártválasztók között bő 10 százalékponttal alacsonyabban volt, mint 2020 májusában. A 2013 nyári, 45-47% körüli támogatottsági szint a jelenlegi pártrendszerben, egységes ellenzéki fellépés mellett nem biztos, hogy elegendő az Orbán-kormány újraválasztásához, ugyanakkor az általunk modellezett összefüggések megváltozhatnak külső sokk hatására, márpedig valószínűleg azzal van dolgunk. Új mintázat kialakulása attól függ, hogy a választók mit (kiket) és milyen mértékben hibáztatnak a visszaesés miatt, és hogyan értékelik saját helyzetük alakulását. A Medián májusi adatai vegyes képet mutatnak: a szűk többség nem számít romlásra a saját anyagi helyzetében, és bízik a munkahelyek újrateremtésének ígéretében. Ugyanakkor a válság a lakosság széles rétegeit érintette - kérdéses, hogy meddig tarthat ki annak a többszázezres csoportnak a türelme, akit jövedelemveszteség ért, vagy érzése szerint fog érni, ám a május végi felmérés idején mégis kormánypárti maradt. A kormány népszerűségének további alakulása jelentős részben a gazdasági és egészségügyi válság mértékén, kifutásán fog múlni...
