2020. július 24., péntek

KIVÉGEZTÉK AZ INDEXET IS, A SZERKESZTŐSÉG TAGJAI AZ ÖNKÉNY ELSŐ ELLENÁLLÓI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2020.07.24.



Voltak már tiszteletre méltó egyéni kiállások, de az Index szerkesztőségének kiállásához mérhető ellenállás még nem volt Magyarországon az Orbán-rendszer önkényével szemben. Hiába próbálják úgy beállítani, mintha a rezsimnek semmi köze nem lenne ahhoz, ami az Indexben történik, és az egy magáncégen belüli kofliktus lenne. Ez az Index elfoglalásának és kivégzésének több éve tartó folyamatának utolsó állomása. Ez annyira egy magáncég belső ügye, amennyire a Népszabadság is egy magántulajdonos döntésének következtében veszítette el létező jellegét. A sajtószabadság elleni durva támadás szemtanúi vagyunk, a legnagyobb magyar online hírportál maradék szabadságát számolják fel azokkal az aljas eszközökkel, amelyeket már megszokhattunk.

Az Index szerkesztősége az első olyan közösség, amely kiállt az elvei, a sajtószabadság és általában véve a szabadság mellett, és szolidaritást vállalt egymással. Dull Szabolcs személyében egy olyan főszerkesztő mellett tudtak kiállni, aki maga is jó példát mutatott, nem kötött elvtelen alkut, nem az állása, az egzisztenciája, a pénze volt a fontos, hanem a szabadság, az igazság, a függetlenség és az önállóság. Ez a szellemiség pedig olyan közösséggé kovácsolta az Index szerkesztőségét, amely Orbán 2010-es államcsínye óta, amikor megpuccsolta a jogállamot és megdöntötte az alkotmányos rendet, elsőként tudott lemondani az egzisztenciális érdekről, a különféle számításokról, megfontolásokról, s nem keresett semmi hamis és hazug indokot arra, hogy behódoljon a diktatúrának.

Voltak még a parlamenti ellenzéknek is fellángolásai, de ők azonnal visszasomfordoltak a rendszer keretei közé, amikor az ellenállás vagy a pénz és az egzisztencia között kellett választani, és kiváló érzékkel válastzották mindig az árulást, az elvtelenséget, a hazudozást, a képmutatást és mindenek előtt a pénzt. Az Index újságíróinak határozott, egyértelmű kiállása, majd szinte egy emberként való felmondása és távozása példátlan a magyar ugaron, amelyen Orbán mindig számíthatott a szoliodaritás hiányára, a megalkuvásra és az elvtelenségre, legrosszabb esetben az egzisztenciális érdekre. Ha Magyarországon 2010 óta így viselkednének a tanárok, az orvosok, a belügyesek, s mindenekelőtt az újságírók a többi médiumnál, akkor Orbán már csak kaberétréfákban emlegetett nevetséges bohóc lenne, aki azt képzelte, hogy kisajátíthatja az országot, a magántulajdonaként bánhat a köz pénzével, és egy gázszerelő haverja nevén lophatja el a köz pénzét. Hahahaha. S azt képzelte, hogy mindenkin átléphet, mindenki jogait korlátozhatja, a szabadságot felszámolhatja, akár még a világ egyik legjobb egyetemét is elüldözheti. Hahahaha. Hogy kepzelhette ezt?

Úgy, hogy az Index újságíróinak mostani demonstratív ellenállását leszámítva, soha senki nem mutatott sem szolidaritást, sem elvszerűséget, sem a szabadság, sem az igazság szeretetét, néhány tiszteletre méltó, általában lehülyézett embert leszámítva. Az Index munkatársainak magatartásának villanófényében nagyon kínos lehet a Klubrádió, a Népszava, a 168 Óra és leginkább az ATV munkatársának lenni, mert mindennél viulágosabban mutatta meg, hogy milyen békés átmenettel helyeztek Orbán felügyelete, kontrollja alá ellenzékinek mondott vagy hitt médiumokat, ahonnan távoztak önként vagy nem önként azok, akik nem voltak hajlandóak eljátszani azt, mintha semmi nem történne, mintha nem lehetne tudni, mit jelent az, ha az Orbánnak kampányoló Németh Sándor, az Orbán által pénzelt Köves Slomó végrehajtó emberei lesznek, vagy mit jelent az, amikor Obán pénzén élnek és amúgy azt sem lehet tudni, hogy léteznek...


TÖBB EZREN TÜNTETNEK A SZABAD INDEX MELLETT - ÉLŐ TUDÓSÍTÁS

HVG / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2020.07.24.


A Momentum hirdette meg a demonstrációt, napokkal azelőtt, hogy gyakorlatilag az Index teljes szerkesztősége felmondott volna.

Cikkünk frissül

Az Index szerkesztőségéhez közel, az óbudai Puskás Öcsi téren gyülekeztek a szabad sajtóért és az Index mellett tüntetők. Helyszíni tudósítóink szerint a tér nagyjából megtelt. A tüntetés fő szervezője a Momentum, de később csatlakozott a Jobbik majd a DK is.

A demonstrálók a Karmelita Kolostorhoz vonulnak, a tervek szerint a Szent György téren 8 körül kezdődnek majd a beszédek. Orosz Anna, Cseh Katalin, Fekete-Győr András momentumos politikusok, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gulyás Balázs publicista szólal majd fel...

MAGYARORSZÁGON CSAK AZ ELIT GYEREKEI TANULHATNAK TOVÁBB

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2020.07.24.


Megjelentek a felvételi ponthatárok, a diákokat sms útján értesítették az elért eredményükről. Az idei felvételin is maximálisan 500 pontot lehetett elérni. Ezúttal is a fővárosi egyetemek voltak a legnépszerűbbek, a bejutáshoz szükséges pontszám a Corvinus Egyetemre 430 pont, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre 400 pont, az ELTE jogászképzésére pedig 458 volt a ponthatár. Az orvosi egyetemek közül a bejutáshoz a Semmelweis-re 425, a debrecenire 399, a pécsire 402, a szegedire 402 pontot kellett elérni. Vagyis az idei tanévre szinte mindenhol kevesebb pontszámra volt szükség, aminek az oka, hogy egyre kevesebben tanulnak tovább.

Az államilag finanszírozott helyekre is kevesebb diákot vesznek fel az idén. Az elmúlt öt évben közpénzből az idén tanulhat a legkevesebb hallgató – nyilatkozta portálunknak Polónyi István oktatáskutató. A szakember szerint, ez nem teljesen azt jelenti, hogy a fizetős helyekre vezényelték át a tanulókat, hiszen oda is kevesebben jelentkeztek.

Mindez annak a következménye, hogy az idén jó tízezer diákkal kevesebb jelentkezett a felsőoktatásba, ami már a jelentkezési lapok leadása után is egyértelmű volt. Ennek csak annyi előnye van, hogy növekedett a bejutás esélye. Ezt tükrözi, hogy idén már kevesebb ponttal is be lehetett jutni bizonyos karokra...

SZABAD ORSZÁG, SZABAD SAJTÓ! - EZREK TÜNTETNEK AZ INDEX MELLETT

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2020.07.24.


Úgy tűnik megmozdult a város, a Fő utcán több száz méter hosszan hömpölyög a tömeg.

"Egy demokráciában nem történhet olyan, hogy “szervezeti átalakításokra” és “szinergiákra” hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a szerkesztőjét."

- hívta a Momentum az Index szerkesztősége elé mindazokat, akik kiállnak a szabad sajtó és egy szabad ország mellett. A demonstrációt 18 órára hirdették meg, a Puskás Öcsi térről a Karmelita kolostorhoz vonulnak, a Szent György téren beszédek hangzanak el. Felszólal: Orosz Anna, a Momentum alelnöke, Gulyás Balázs, a Magyar Hang publicistája; Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője; Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő; Fekete-Győr András, a Momentum elnöke...

A LÁNCRA VERT INDEX

444.HU
Szerző: UJ PÉTER
2020.07.24.


Úgy tűnik, tíz évnyi kínlódás, óvatos pórázrövidítgetés után az előtérhatalom elszánta magát: láncra veri az Indexet.

Index.hu nevű weboldal lesz még ezután is, valószínű. (Bár nagyon nagy összegben talán mégsem érdemes fogadni, lásd a Népszabadság esetét.) Jó esetben kormánykritikus cikkek is lesznek rajta időnként, de az állampárt közvetlen politikai kontrollja már nyilvánvaló.

Amikor a Vaszily Miklós, a Mészáros–Orbán-birodalom fő médiaembere bevásárolta magát az Index összes bevétele fölött rendelkező, minden érdemi gazdasági tevékenységét irányító Indamedia Zrt.-be a felhatalmazási törvény elfogadásának napján, a koronaválság közepén, világossá vált azoknak, akik ismerik a magyar médiát: a kormány megüzente, hogy az Index az övé. (Ha nem is az átlagos olvasónak szólt az üzenet, de az újságíróknak és a médiaügyeket jobban értőknek mindenképp.) Kész.

A neokádárizmus mélyszerkezetét is megvillantja az a szánalmas színjáték, ami ezután következett. A kiadó vezetőjének szerepét esetlenül alakító jogász, a fedősztorinak is béna átalakítási tervvel érkező „külsős szakértők”, az átlátszó álgazdasági álindokok a százmilliós haszonnal ketyegő társcég részéről és a többi. Mindenkin látszott (látszik), hogy muszájból játssza a szerepét. Ki félelemből, ki butaságból, ki anyagi érdekből, ki a három valamilyen kombinációjából. A jövő is felsejlik a már nyitott számlakönyvvel gyülekező, piacon ezerszer megbukott médiamókusok kis utóörse révén.

Egy pillanatra sem látszhat semmi annak, ami. De közben azért sejtse mindenki...

“LEGYEN VILÁGOS: AMI TÖRTÉNIK, PUSZTÍTÓ CSAPÁST JELENT AZ ÚJSÁGÍRÁSRA MAGYARORSZÁGON"

NÉPSZAVA
Szerző: HALMAI KATALIN
2020.07.24.


Egy újabb sajtótermék vált az Orbán-rendszer áldozatává, miközben a Fidesz szedegeti a pénzutalványokat Brüsszelben. Drámai hangú közleményt publikált a Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) az Index letámadása miatt.

“Ismét támadás éri a sajtószabadságot Magyarországon” - áll a világ több mint száz országának sajtómunkásait és média szakembereit tömörítő nemzetközi szervezet pénteki közleményében, amely bevezetőjében röviden vázolja az Indexnél történteket. 

“Legyen világos: ami történik, pusztító csapást jelent az újságírásra Magyarországon. Nem egy független sajtótermékről beszélünk. Az Index (volt) a hírportál, a legnagyobb Magyarországon, becslések szerint napi 1 millió látogatóval. Ez a független média összes oldalmegtekintésének közel a fele. Nem meglepő, hogy célpont lett. Sokan spekuláltak arról, hogy a Fidesz és szövetségesei mikor mozdulnak rá az Indexre. Aki figyeli a magyar médiahelyzetet, annak teljesen ismerős az Index körüli zűrzavar”. “A magyar kormány soha nem próbált nyíltan fellépni a médiával szemben” - szögezi le az IPI. 

“Magyarországon nincsenek bebörtönzött újságírók, nem szállják meg rohamrendőrök a szerkesztőségeket, nincsenek koholt büntetőeljárások és ritka a fizikai erőszak újságírókkal szemben. Orbán Viktor Fidesze ennél sokkal kiszámítottabb, rejtettebb utat választott az információáramlás irányítására. A független sajtótermékeket először anyagilag kivéreztetik a médiapiac manipulálásával, majd miután meggyengültek, szép kényelmesen átjátsszák azokat kormánybarát tulajdonosoknak, akik végső, halálos csapást mérnek rájuk: kirúgják a szerkesztőket és megváltoztatják a szerkesztői irányvonalat. A kivéreztetett médiumokat vagy bezárják (lásd Népszabadság), vagy átalakítják orbánista szócsövekké (lásd Origo)”. 

“Így szűnik meg a sajtószabadság Európában 2020-ban!” - olvasható a közleményben. "Ez a rendszer jól szolgálta Orbánt és a Fideszt. Miközben Magyarországon az elmúlt tíz évben agresszívan lerombolták a médiaszabadságot, és egy engedelmes kormányközi médiabirodalmat hoztak létre, az Európai Unió nem sokat tett annak érdekében, hogy megálljt parancsoljon egy olyan kormánynak, amely sokkal inkább hasonlít az önkényuralmi Törökországra vagy Oroszországra, mint az EU demokratikus ideáljára. Orbán stratégiáját igazolja az is, hogy az EU vezetői a héten nem tudtak megállapodni egy erőteljes mechanizmusban, amely az uniós finanszírozást a jogállamisághoz köti"...

MI, SZABADSÁGHARCOSOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: PÁVEL MELINDA
2020.07.24.


Nagyon sokan és sokszor idézik Orbán hajdani beszédeinek egy-egy részletét, amelyek mind arra mutatnak rá, mennyire másként mutatkozott hajdanában, többnyire hatalmas változáson ment keresztül, ígéretes fiatal politikusból vén szörnyeteggé lett. Mindazt, amit hajdan meggyőzően képviselt, a szöges ellentétére fordította, olyannyira, hogy ez már felfoghatatlan, ebből már csak azt a következtetést lehet levonni, hogy vagy az egyik volt hamis, vagy a másik, esetleg valamilyen abszurd magyarázatot lehetne rá találni, például, hogy menet közben kicserélték titokzatos háttérhatalmak egy nekik megfelelő hasonmásra, az igazi Orbán pedig valahol egy föld alatti titkos börtönben senyved láncra verve.

Nekem is beleégett a memóriámba egy részlet, egy mondat, amely fölött mások talán elsiklottak, még csak azt sem mondom, hogy történelmi jelentőségű, nem is mondott azóta soha olyat, ami arra utalna, hogy mégsem úgy gondolta, mégis, engem pont az a mondat ütött szíven, azt nem tudom neki elfelejteni. Felcsúton építettek egy óvodát, amelynek az átadó ünnepségén természetesen ott volt a miniszterelnök is, sőt, beszédet is mondott, amelyben kifejtette, hogy Felcsúton jobb minőségű emberek élnek, akik megérdemlik, hogy jó körülmények között éljenek. Nem fűzte hozzá, hogy másutt bezzeg nem így van, de nem is volt szükség rá, ebben a mondatban az is benne volt.

Nem tudom, készült-e valaha olyan tanulmány, amely azzal foglalkozik, hogyan változott a felcsútiak életszínvonala az utóbbi évtizedekben, pedig nagyon szívesen olvasnék róla, vannak-e ott közmunkások például. Amit tudni lehet, az is sokat elárul: az ország leggazdagabb faluja, a költségvetést elsősorban az ott adózó helyi vállalkozók gazdagítják, az ott élő mintegy másfél ezer ember számára az összes létező komfort a rendelkezésre áll, a röntgennel felszerelt fogorvosi rendelőtől kezdve a színes helyi újságig. Az lenne csoda, ha nem így lenne...

A CIGÁNYTÁBOR NEM AZ ÉGBE MEGY - ATTÓL SZÉP A NEMZET, HOGY SOKSZÍNŰ

168 ÓRA
Szerző: DALIA LÁSZLÓ
2020.07.24.


Immár a múlté a cserdi csoda, ahogy hajdan elneveztem a Bogdán László által teremtett világot, a baranyai cigányfalut, amely a semmiből emelkedett ki. Az országosan ismert polgármester a múlt héten felakasztotta magát. Alig több, mint egy hónappal a 46. születésnapja után.

Nem tudom, mi történt. Állítólag délután 3-kor még beszélt valakivel telefonon, azután hazament. Ám sosem ért haza, az egyik önkormányzati épületben találták meg másnap hajnalban. Nem hagyott levelet. És mindez egy ünnepség előtt történt. A hűtőházat avatták volna, amit évek óta tervezett, számtalan hivatallal és politikussal kellett harcolni, mert a mostani kurzus nem nagyon szerette. És végre, többhetes csúszás után a berendezés is megérkezett Olaszországból.

Persze, a cserdi csodából nyomok maradnak majd, többek között a felújított, fürdőszobás házak, és az előttük parkoló autók. A pécsi, szentlőrinci üzemekben, a vasútnál és a helesfai Boróka öregotthonban dolgozó cigány emberek sem mondanak fel holnap, s a szakiskolákban, gimnáziumokban jóra, jelesre vizsgázó gyerekek sem a putriban végzik már. Ám a falu már sosem lesz az, ami volt, a polgármestere, a kapitánya nélkül sodródik majd egy ellenséges világban. Nem lesz, aki új és új tacepaókat ragaszt ki a falra, és az utcán megállítja a gyerekeket, hogy kikérdezze őket, hanyasra feleltek, és hétvégéken nem beszélget a szüleikkel az élet nagy dolgairól...

AZ ERŐSEBBEK VÁSÁROLHATJÁK FEL A MEGROGGYANT SZÁLLODÁKAT, MÉSZÁROSÉK IS KÉSZÜLNEK

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2020.07.24.



Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy mikor és milyen mértékben, de szinte biztos, hogy hoz tulajdonosi átrendeződést a szállodaiparban és úgy általában a turizmus területén is a koronavírus-járvány. Miután a szektor jövedelemtermelő képessége látványosan visszaesett, és a kilátások is nagyon bizonytalanok, most biztosan olcsóbban lehet vásárolni, mint korábban. Ráadásul sok piaci szereplő megroppant, ami kiszolgáltatottá teheti őket a nagyobb, tőkeerős cégekkel szemben.

A nagyokban jobban bíznak, vagy bíztak

A folyamat egyáltalán nem magyar sajátosság, az idegenforgalom lényegében a világon mindenhol leállt, így mindenütt szenvednek a turisztikai szolgáltatók. A nemzetközi sajtóban már áprilisban arról cikkeztek, hogy bár rövidtávon minden szektorban, így a szállodaiparban is visszaesett a felvásárlási-összeolvadási tranzakciók száma, itt azonban akár már rövidtávon is lehet változás. Az elmúlt két-három hónap adatai pedig azt mutatják, hogy valóban felpöröghetnek az akvizíciók.

A Globaldata elemzőcég folyamatosan követi különböző szektorokban az ilyen jellegű tranzakciók számát, és a turisztika területén már május-júniusban is növekedést tapasztaltak. Korábban egy elemzőjük már előrevetítette, hogy ez lesz, mondván, a kisebb, rosszabb likviditási helyzetben lévő cégek mozgástere igencsak beszűkült...

SÖTÉT IDŐK JÖNNEK – JELLEMEZTE TÖMÖREN POLYÁK GÁBOR AZ INDEX ELESTÉT

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2020.07.24.


Pénteken koradélután az Index három vezető szerkesztője és egyúttal 70 munkatárs bejelentette a felmondási szándékát. A Mérték Médiaelemző Műhely alapítóját kérdeztük arról, hogy ezt követően, még mit akarhat a kormány, hiszen minden mértékadó média nyakára rátérdepelt. Polyák Gábor nem adott megnyugtató választ – véleménye szerint a felértékelődő kisebb portálok kerülhetnek célkeresztbe.

Részt vesz a ma délutánra tervezett, Index melletti szimpátiatüntetésen?

Nem kimondottan elvi okokból hagyom ki, hanem egyszerűen azért, mert Pécsen vagyok, bár több mint különösnek vélem azt a hirtelen impulzitást, amivel rárepül egy politikai párt az Index tragédiájára s emiatt többen jelezték, hogy akkor nem mennek el.

Reggel óta, amikor az interjú időpontját megbeszéltük, máris újabb változások történtek az Indexnél – három vezető szerkesztő és a legutóbbi hírek szerint 60 munkatárs is beadta a felmondását. Ön szerint mindezek után mi a célja a kormánynak azzal a kevés megmaradt függetlennek nevezhető médiával, amit még a sarokban össze lehet seperni...?

Egyértelmű, hogy igen nagy gond van és nem csak az Indexszel. Azzal, hogy gyakorlatilag valóban felállt a teljes szerkesztőség, hát ez a vége, ebből nincs visszaút és nem látom a „B”-tervet. Nem látom, hogy ezek az újságírók hol tudnának létrehozni egy új Indexet, miből és nem látok 60 újabb újságírót, akik az Index név alatt létrehoznának egy ugyanolyan minőségű oldalt, mint amilyen eddig volt. Itt most egy hatalmas vákuum van keletkezőben.
..

TÖMEGEK LAKHATÁSA KERÜLT VESZÉLYBE A JÁRVÁNY MIATT

INDEX
Szerző: CSEKE BALÁZS
2020.07.24.



Idén július elején járt le a kilakoltatási moratórium. A járvány és a gazdasági visszaesés miatt az eddigieknél is több ember lakhatása került veszélybe. Rengeteg ember vesztette el az állását tavasszal, és emiatt sokan megcsúsztak a bérleti díjjal vagy a közüzemi számlákkal. Van aki évtizedek óta nem tud kikerülni az adósságspirálból, más most tavasszal adósodott el. A főváros fokozatosan megszüntetné az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat, az első lépést már megtették.

Kisebb tömeg gyülekezett július 3-án a Blaha Lujza téren, az Utcajogász Egyesület több mint két hónap után tartott ismét személyes jogsegély szolgálatot. Még a szervezőket is meglepte, hogy milyen sokan érkeztek, régi és új ügyfelek is sorban álltak, hogy a lakhatási jogaikról kérdezzenek.

VOLT KÖZTÜK HAJLÉKTALAN, DEVIZAHITELES, HÁTRALÉKOS, DE OLYAN KÖZÉPOSZTÁLYBELI IS, AKIRŐL EGY KÜLSŐ SZEMLÉLŐ MEG NEM MONDTA VOLNA, HOGY LAKHATÁSI GONDOKKAL KÜZD...


A HATALOM LESZÁMOL A SOROS-BÉRENCEKKEL

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2020.07.24.


Három évvel ezelőtt nem volt koronavírus, nem volt veszélyben az Index, viszont volt Tusványos. Utóbbi helyen kérdezték meg Orbán Viktort, hogy miért nem bánnak keményebben a Soros-bérencekkel. Még bánhatunk, válaszolta akkor a miniszterelnök. Derültség fogadta a poént, taps. A jelenlévők nyilván maguk elé képzelték, amint Orbánék a mostaninál is keményebben bánnak a Soros-bérencekkel.

Nem volt előzmény nélküli ez a megszólalás, volt már hasonló néhány hónappal korábban. Akkor, amikor húsvét vasárnapján azt mondta Orbán a közrádióban a tüntetőkről – akik szerinte meg nem engedhető mondatokat skandáltak –, hogy sok békés keresztény embernek viszket már a tenyere. Vagyis – és ezt már mi tesszük hozzá –, a békés keresztény embereket onnan lehet megismerni, hogy fogytán a türelmük és viszket a tenyerük. Ha valaki tehát olyan emberrel találkozik, akinek szemmel láthatólag fogytán a türelme, jó, ha vigyáz vele, mert az illető békés keresztény ember, de viszket a tenyere.

A magyar nyelvben arra mondják, hogy viszket a tenyere, aki ütni készül, és akiről tudvalevő, hogy meg is van az ereje ahhoz, hogy üssön. Orbán nem vitatkozik az ellene tiltakozókkal, nem akarja érvekkel megvédeni az álláspontját, hanem fenyeget, és azt vetíti előre, hogy ha a tiltakozók nagyon elszemtelenednek, és még a mostaninál is jobban kihúzzák a gyufát, akkor a békés keresztény emberek még arra is képesek lesznek, hogy ne békésen, és ne keresztény emberek módján viselkedjenek...

LELEPLEZŐ SZÁMOK A BABAVÁRÓRÓL - ALULMARADNI LÁTSZIK A CSOK

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2020.07.23.


A babavárót igénylők egyharmadánál született meg, vagy van már úton a gyerek. A bármire használható kölcsönt egy éves fennállása alatt már százezren, a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) pedig öt év alatt 145 ezren igényelték. Értékben a babaváró már elhúzott 72 százalékkal.

Friss és részletes számokat tett közzé a minisztérium és a bankszövetség. Az adatok alapján érthető a büszkélkedés. Mint ugyanis Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára ismertette: a babaváró támogatást igénylő párok száma már átlépte a százezret, a bankok pedig 784 milliárd forint ilyen kölcsönt folyósítottak.

Az adatokat annak tükrében érdemes értékelni, hogy az egész ötlet, a „családvédelmi akcióterv” tavaly pattant ki a miniszterelnök fejéből. A bármire használható, kedvező kamatozású vagy éppen teljesen kamatmentes kölcsön tavaly nyáron jött, és egyértelműen győzött is. Ez különösen látványos, ha a babaváró számokat a most szintén részletesen ismertetett csokos adatokkal vetjük össze...

„MEGY AZ A KORMÁNYZATI MANTRA, HOGY SENKIT NEM HAGYNAK AZ ÚT SZÉLÉN. NA NE NEVETTESSENEK!”

24.HU
Szerző: BAKSA ROLAND
2020.07.24.


Sokan kerültek a létbizonytalanság szélére a koronavírus-járvány miatt, sokszor pedig az a kevés állami segítség is elakadt a hivatali labirintusban, amire a munkájukat elveszítő magyarok elvileg számíthattak volna. Ahol pedig fennakadás nélkül jött a segély, munkát ott sem tudtak ajánlani. Személyes történetek idegtépő helyzetekről.

"Piszok nehéz volt ez a három hónap, még szerencse, hogy a férjem kapott rokkantnyugdíjat, az sokat segített. Korábban nem így éltünk, nem kerestem rosszul, de hitel van a lakásunkon, így három hónap bevétel nélkül embert próbáló volt."

– mondja Erzsébet, aki egy budapesti ötcsillagos szállodában dolgozott, ám március 13-án közölte vele a főnöke, hogy hétfőn már be sem kell jönnie. Ennek ellenére három hónapba telt, mire megkapta a munkaügyi hivataltól a határozatot arról, hogy munkanélküli lett. (Vele együtt aznap még körülbelül 150 alkalmazottól vált meg a cég, amely szállodákba közvetített ki dolgozókat.) Mire megjött a hivatalos papír, ráadásul már le is járt az az időszak, amelyre jár az álláskeresési járadék. A pénzt azért kifizették neki, túl a 90. napon.

Tíznél is több ember osztotta meg velünk történetét, olyanok, akik elveszítették a munkahelyüket a koronavírus-járvány alatt. Cikksorozatunk első részében Géza és kolléganője kálváriája mutatta meg, hogy az állami hivatalok nagyon gyorsan a hosszabb, 60 napos ügyintézési határidejű pályára állítják át az igénylések elbírálását, és hogy sokszor olyan dokumentumokat követelnek a kérelmezőtől, amelyet már rég beadtak, ellenben az ingyenes BKV-bérlethez szükséges igazolást majdhogynem lehetetlen megszerezni a hivataltól. A második részben a korábban soha kétségbe nem eső, de most már aggódó Kriszta mesélte el, hogy a kérelem benyújtásától számítva a 96. napon kapta meg a járandóságát, Ferencnek pedig a hivatali ügyintézés lassúsága miatt rendezetlenné vált a társadalombiztosítási jogviszonya, nem tudott így igénybe venni egészségügyi ellátást.

Erzsébet hivatali labirintusban megtett útja hasonló az eddigiekhez és a cikk későbbi szereplőinek tapasztalataihoz. A hivatali némaság miatt több tucatszor telefonált, ebből egyszer-egyszer fel is vették, mondták neki, hogy nyugodjon meg, intéződik az ügye, aztán hetekig megint néma csönd. Nagyjából három hónappal a kérelem beadása után az ügyintéző azzal próbálta leszerelni Erzsébetet, hogy mintha nem le
nne minden rendben, az ő főnöke nem hagyta még jóvá a kérelmet – aztán még aznap délután visszahívták Középkorú nőt, hogy másnap menjen be, rendeződött a dolog...

ITT OLVASHATÓ

AZ INDEX ÉS A SAJTÓSZABADSÁG - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2020.07.24.


Egész Európában akadnak gondok a média szabadságával, de ami Magyarországon történik, az már az Európai Bizottság figyelmét is felkeltette.

Tegnap tették közzé az Európai Unió által finanszírozott Médiapluralizmus és Médiaszabadság Központja friss, idei tanulmányát, amely átfogó képet ad a vizsgált téma helyzetéről a 27-EU-tagállamban, valamint az Egyesült Királyságban, Albániában és Törökországban. A tanulmány azt vizsgálja, hogy milyen fizikai vagy virtuális veszélyeknek és támadásoknak vannak kitéve az újságírók. Górcső alá vette a munkafeltételeiket, de kitért olyan kérdésekre is, mint a médiapiac összetétele, a médiaszereplők politikai függetlensége és a társadalmi befogadás szintje az egyes országokban. A 174 oldalas tanulmány megállapításai fontos adalékként szolgálnak majd a szeptemberre esedékes első jogállamisági jelentéshez, amely külön fejezetet szentel a médiapluralizmusnak. Az áttekintésből az derül ki, hogy ebben a tekintetben a helyzet több vonatkozásban romlott, de legalábbis nem javult Európában. Az egyes részterületekre vonatkozó veszélyeztetettséget országonként külön-külön jelölték zölddel, sárgával, illetve vörössel. Magyarország feltűnősen sok vonatkozásban került a vörös kategóriába. Az alapvető, jórészt jogszabályokban testet öltő védettség tekintetében ugyan a közepes fokú veszélyeztetettséget mutató sárga színnel jelölték – sőt, azon belül egyes részterületek alapvető védettsége zöld, azaz kockázatmentességre utal -, de a médiapiaci pluralizmus tekintetében már a magas fogú veszélyeztetettség vörös színét kapta. Vörös az a kockázati szempont is, hogy mennyiben szól bele a tulajdonos a szerkesztőségi tartalomba. A média politikai függetlenségét illetően szintén a vörös mezőbe került Magyarország – e vonatkozásban Lengyelországgal, Szlovéniával, Romániával, Bulgáriával és Törökországgal együtt.

És akkor váltsuk most mindezt napi aktualitásokra.

Gazdasági nyomásból lesz a politikai

A Politico című amerikai portál európai kiadása terjedelmes cikkben foglalkozik az Index hírportál ügyével. Kiemeli, hogy Vera Jourová, az Európai Bizottság – vagyis a központi uniós végrehajtó intézmény - azon alelnöke, aki az európai értékek érvényesüléséért és az átláthatóságért felel, újságírók előtt súlyos aggodalmának adott hangot a portál függetlenségének megőrzését illetően, és úgy fogalmazott: nem szabad, hogy a gazdasági természetű nyomás politikai jellegű nyomásgyakorlássá változzon. A cikk megírja, hogy az Index számos újságírója távozott, a függetlenség elvesztésétől való félelmében. Előzőleg eltávolították a szerkesztőség éléről Dull Szabolcsot. Jourová azt mondta, általában is súlyos aggodalmai vannak a magyar média helyzetét illetően. A Politico szerint magyar újságírók és szakértők régóta aggályokat fogalmaznak meg amiatt, hogy a kormány növekvő ellenőrzést gyakorol a média felett. A portál emlékeztet arra, hogy 2016-ban bezárták az ország legnagyobb lapját, a Népszabadságot.

Jourová kiemelte: ahhoz, hogy szabad és tisztességes választásokat rendezzenek, garantálni kell a médiapluralizmust és a szólásszabadságot. Ezért szemléli aggodalommal a magyarországi helyzetet – mondta, és hozzátette, hogy a függetlenség magas fokú veszélyeztetettségét érzékeli Magyarországon. Ezzel a kijelentésével mintegy politikai nyomatékot is adott az imént ismertetett átfogó tanulmány megállapításainak.

A EU is figyel az Indexre

Az Európai Bizottság cseh alelnöke megjegyezte: rendkívül nehéz lehet a szerkesztőségnek ilyen bizonytalan légkörben dolgozni. Elmondta, hogy az Európai Bizottság kapcsolatban áll az Indexszel.

Vera Jourová az újságírók előtt a magyar médiahelyzetről szólva kitért arra is, hogy több mint négyszáz kormánypárti médiaintézményt fogtak össze a Közép-európai Sajtó- és Médiaalapítvány, a KESMA ernyője alatt. Közölte: az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni, hogy ez összeegyeztethető-e a versenyjogi szabályokkal.

A Politico megállapítja, hogy az Index kemény oknyomozó anyagaival tett szert elismertségre. Példaként kiemeli: ez a portál tárta fel, hogy magyar tisztségviselők vesztegetés fejében magyar útleveleket adtak orosz és ukrán állampolgároknak. Az Index szerkesztőségét ismerő személyek egyike a Politico újságírójával beszélgetve úgy vélekedett: a kollektíva belefáradt abba, hogy évek óta politikai támadásokat kell elhárítania.

Nincs demokrácia, nem lesz pénz

Végül röviden megemlítem: a Reuters hírügynökség, abban a New York Times által is átvett beszámolójában, amely az Európai Parlament tegnapi vitájáról szól, és amelynek az eredményeként nagy többséggel megszavazták a minapi EU-csúcson született költségvetési alku tartalmát erősen kritizáló határozatot, kitér arra is, hogy Manfred Weber, a Fidesz pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a frakcióvezetője a jogállamisággal kapcsolatban azt mondta (idézem): „e tekintetben világosnak kell lennünk. Útitervvel kell rendelkeznünk annak az egyértelmű elvnek az érvényesítésére, miszerint nincs pénz, ha nem tartják tiszteletben az európai szabályokat és mechanizmusokat”. A Reuters ehhez hozzáteszi: a jogállamisági vita Lengyelországra és Magyarországra összpontosul.

A SZAG NEM FOG VÁLTOZNI AKKOR SEM, HA SENKI NEM BESZÉL RÓLA

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.07.24.


Napsugaras szép reggelt! Lassan a nyár a vége felé közeledik, de ez még nem jelenti, hogy a napsugaraktól is el kell majd búcsúznunk. Ha csak Orbán Viktor máshogy nem gondolja. Ha csak oda nem adja Mészáros Lőrincnek, hogy gyűjtse egy zsákba és tegye el neki azokra az időkre, amikor kevesebb lesz belőle.

Oké, ez hülyeség. Nem azért, mert ilyet nem tennének ezek, még Orbán sem. Dehogyis nem. Simán. Szemrebbenés nélkül. De technikailag nem kivitelezhető a dolog. A sajtó eltaposása azonban simán kivitelezhető. Éppen elég azt hazudni az Unióban, hogy nem is, egyáltalán nem arról van szó, egyszerű üzleti döntés. Elhiszik. Itthon pedig elég azt állítani, hogy ez nem diktatúra, mert lámcsak, én is irkálhatok itt nyugodtan, mégsem lőttek fejbe ezidáig. És például lehet tüntetni. Általában. Most pont nem, mert a csúnya vírus veszélyes, de majd valamikor, amikor elmúlik, talán 2022 után, akkor már lehet azt is. Nincs itt semmi látnivaló, virágzik a demokrácia, sőt, sokkal demokráciább van, mint például a németeknél, megmondta a főnök.

Szép lassan bezárul a csapda. Megnyugszunk, hiszen semmi rossz nem történik. Amiről nem tudunk, az nincs is, és nem fogunk tudni semmiről, csak arról, amiről értesíteni akar minket a rezsim. Nyugodtan lehet lopni a szemünk előtt, azt már megszoktuk. Nem ügy. Elég, ha naponta ötször bemondják a tévében, rádióban, ha naponta tízszer leírják a médiában, és mindent el fogunk hinni. Valóban utolérte a vidék a fővárost. Egyenlők leszünk, már nem kell hozzá sok, hogy pontosan annyira ne tudjunk tájékozódni a valóságról, ahogy nem tud tájékozódni a közmunkás, aki annak örül, ha van mit enni és eszébe sem jut internet miatt sírni. Éppen annyira fogunk tudni a valóságról, mint a békemenetelő néni, aki annyit tud, amit az ingyenesen bedobott lapban olvas, amit az ingyenesen nézhető tévében lát, és ha van is internet otthon, addig terjed a tudása, hogy hogyan kell belépni a Facebookra, ahol minden azt fogja igazolni, hogy jól gondolkodik, hiszen azok a kommentek és cikkek kerülnek be a buborékjába, melyeket látni akar. Ez nem igaz mindenkire, de aki meg akar sértődni miatta, tegye bátran.

Itt tartunk és ez még nem is a vége a történetnek, bár már majdnem az. Nem is kell fegyveres őr a határokra, Orbán hamarosan eléri azt, amit Kim barátja Észak-Koreában. Aki érti, mi történik, az hiába ordibál, senki nem fogja meghallani. Aztán majd egyre kevesebben fogunk ordibálni. Mert aki azt tapasztalja, hogy süketeknek beszél, az előbb vagy utóbb abba fogja hagyni. Ez a terv. Azok a kicsi szigetek, ahová visszaszorult a független média vagy annak roncsai, egyre távolabb sodródnak a szárazföldtől. Abban bízhat – és abban is bízik – a maffia, hogy elfogy az erő. Aki nem bírja tovább, az dönthet, hogy keres magának egy olyan országot, ahol nyugodtan élhet, vagy marad és kussol, éli a szűkre szabott kis életét...

ORBÁN: EZEKET A LIBERNYÁKOKAT ELVISZEM A HÁTAMON

HVG ONLINE
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2020.07.24.


A fél életét edzőtáborokban és öltözőkben töltötte a miniszterelnök saját bevallása szerint, így voltak praktikái, hogyan kell egy maratoni EU-s költségvetési tárgyalást kibírni. De ellenfeleit nem győzte le, szerinte vannak, akik „gyűlölnek minket” és újra meg fogják támadni hazánkat.

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjúját adta a Kossuth rádióban, a kezdő téma az EU-s költségvetés elfogadása volt. „Egy fontos pillanat volt ez Magyarország történetében, de a másik 26 tagállam életében is” – mondta a kormányfő. Majd arról beszélt, vannak eladósodott déli államok, meg van Magyarország.

Különleges feladat volt – foglalta össze az elmúlt pár napot. „A pápaválasztás is így szokott történni.”...

A FIDESZ KIVÉGZI AZ INDEXET IS, A HÓHÉR SZOMBATHY PÁL, AZ MSZP VOLT ÜDVÖSKÉJE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.07.23.


Miután Ujj Péter távozott az Indextől, ez a lap már soha nem volt olyan, mint előtte. A függetlenség barométer soha nem volt a régi, ha a szerkesztőség nem is mutatta. Sorban távoztak a főszerkesztők, a lap egyre inkább bulvárosodott, de a kollégák még így is igyekeztek megtenni azt, amit lehetett. S a végére is jutott egy erkölcsi hős Dull Szabolcs személyében, aki keresztbe feküdt annak, hogy a Fidesz észrevétlenül hajtsa uralma alá a szerkesztőséget és egy szerkezeti átalakulásnak álcázott trükkel kivegye a lapot saját szerkesztősége kezéből és “külső beszállítókkal” a Fidesz által gyártott propagandával töltse meg az újságot, s végképp bedarálják az Indexet is.

Dull Szabolcs példát mutatott még arra is, hogy nem kell feltétlenül úgy távozni, mint ahogy az Magyarországon szokás, felvenni a hallgatási pénzt és még hősnek is játszani magunkat. Példaértékű az Index munkatársainak kiállása is Dull Szabolcs és az igazság mellett, ami még akkor is értékes, ha Szombathy Pál, az új vezérigazgató személyének ismeretében tudható, hogy aki nem hódol be, az szemrebbenés nélkül ki lesz rúgva. Szombathy csak olyanokat tűr meg, akik a személye iránt elkötelezettek és nem állnak útjában a karrierizmusának.

Szombathy már igazgatósági tagként is programbeszédet tartott egy interjúban, amelyben kijelentette, hogy Magyarországon nincs diktatúra, a sajtószabadság nem sérül, az Orbánnal kapcsolatos “hiszti” barométert le kell tekerni, nincsen jobboldali médiafölény sem. Az Amerikai Népszava “Az Index elesett” című cikkében már akkor megírta, hogy az Index sorsa megpecsételődött, a háttérből az informális irányító Szombathy Pál lesz, és mindenhova az ő emberei kerülnek, s csak idő kérdése, mikor veszi át formálisan is a lap fölötti uralmat. Bodolai László, a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke is Szombathy embere, az igazgatóságba most behívott Sztankóczy András szintén, aki még a Magyar Hírlapból Szombathy egyik “katonája”...

AZ INDEX ÚJ VEZETŐI KIÁLLTAK A SZERKESZTŐSÉG ELÉ, DE AMIT OTT KAPTAK, ARRA NEM VOLTAK FELKÉSZÜLVE

444.HU
Szerző: ÁCS DÁNIEL PLANKOG
2020.07.23.


Csütörtök délben állománygyűlést tartottak az Index szerkesztőségében. A hangulat feszültebb nem is lehetett volna: egy nappal korábban rúgták ki Dull Szabolcs főszerkesztőt, ami ellen az egész szerkesztőség egységesen tiltakozott.

Bodolai László, a lapot kiadó Index.hu Zrt. tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke és Szombathy Pál, a zrt. új vezérigazgatója azzal az ambícióval mentek be a szerkesztőségbe, hogy lenyugtassák a kedélyeket, valamiféle tekintélyt szerezzenek magunknak, és mindenkit biztosítsanak arról, hogy az Index függetlenül tud működni a továbbiakban.Ú

Nem voltak meggyőzők


Szombathy Pál a kilencvenes években a közmédiában dolgozott, a kétezres években a Magyar Hírlap főszerkesztője volt. Az utóbbi években a Digisporton vezet reggeli műsort. Különösebb internetes tapasztalatai nincsenek, a kétezres években az egy évet megélt zona.hu vezetője volt. Velük volt Sztankóczy András, aki szerdán váratlanul került be az Index.hu Zrt. igazgatóságába – ő néhány nappal korábban még a Válasz Online újságírója volt, korábban pedig Szombathyval együtt dolgoztak a Magyar Hírlapban.

Bodolai rúgta ki előző nap Dullt, Szombathy pedig annak az igazgatóságnak volt eddig a tagja, ahonnan már hetekkel ezelőtt kitették a volt főszerkesztőt. Az Index bevételei pedig változatlanul a TV2, az Origo, az Echo TV és a közmédia élén már bizonyított Vaszily Miklós vezette Indamédia kezében vannak, a NER közvetlen közelében.

Ebből az alaphelyzetből, ennek a csapatnak kellett volna meggyőznie a legnagyobb magyar online lap szerkesztőségét arról, hogy minden a legnagyobb rendben.

Mielőtt kiálltak volna a szerkesztőség elé, megbeszélést folytattak a rovatvezetőkkel és a szerkesztőkkel. Első körben őket igyekeztek meggyőzni arról, hogy együtt tud maradni a csapat, és az ő bizalmukat akarták megnyerni. Ez nem sikerült, semmi olyat nem tudtak mondani, amitől az újságírók jobban bízhattak volna a főszerkesztőt kirúgó Bodolaiban.

Arra viszont egyikük sem számított, ami az állománygyűlésen fogadta őket. (Az ott történtekről számos résztvevővel beszéltünk.)...

SZABAD SZEMMEL: AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ALELNÖKE ELKEZDETT INTENZÍVEN AGGÓDNI AZ INDEXÉRT - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELETEY LAJOS
2020.07.24.


Egyelőre nyúlós értelmezési vita zajlik azon, hogy akkor most Orbán Viktor cselezte ki az EU-t, vagy fordítva.

Politico

A Bizottság alelnökét nagyon aggasztják az Indexnél kialakult állapotok, hiszen a főszerkesztő elbocsátása után sorra mondanak fel a munkatársak, mert úgy vélik, hogy a portál immár nem független. Vera Jourová azt mondta, nem szabad, hogy a gazdasági nyomás politikai nyomásgyakorlásba forduljon át. De ezen túlmenően nyugtalanítónak tartja az egész magyar sajtó helyzetét. Merthogy a szabad és tisztességes választások nem lehetségesek a sokszínű média és a szólásszabadság nélkül, ezért adnak okot a magyar viszonyok az aggodalomra, miután igencsak kétséges a politikai függetlenség. 

Hozzátette, hogy véleményét már sokszor kifejtette, beleértve az Indexet is. Elmondta, hogy a Bizottság kapcsolatban áll a szerkesztőséggel, ő maga pedig úgy gondolja, hogy roppant megerőltető lehet ilyen bizonytalan körülmények között dolgozni. Jelezte: Brüsszel meg akarja vizsgálni versenyjogi szempontból, hogy a magyar sajtóorgánumok javarészét a kormány közeli KESMÁ-ba tömörítették. Kitért arra is, hogy nem lenne jó, ha Szlovénia követné Magyarországot, mivel az Orbán szövetségese által vezetett ljubljanai kormány a közmédia szabályozásának átalakítására készül. 

Közben egy magyar bennfentes úgy nyilatkozott, hogy a legnépszerűbb magyar hírportál dolgozói alighanem belefáradtak, mivel évek óta igyekeznek kivédeni a politikai támadásokat. Utóbbiból a kormány is kivette a részét, ám a Miniszterelnöki Hivatal most azt közölte a Politicoval, hogy nem nyilvánít véleményt a médiapiaccal kapcsolatos ügyekben. Újságírók és szakértők azonban már jó ideje állítják, hogy a hatalom egyre inkább befolyása alá vonja a sajtót. A tudósítás hozzáfűzi: az Indexnél egy nappal azután robbant ki a botrány, hogy Orbán Viktor bejelentette győzelmét, miután az uniós csúcson keményen küzdött a jogállami feltételek felpuhításáért.

Die Presse

A tekintélyelvű magyar és lengyel kormány célba vette a magánsajtót, Brüsszel aggódik, de gyakorlatilag nincs eszköze, hogy meghiúsítsa a támadásokat. Előzőleg az igazságszolgáltatás és a közmédia volt Budapest és Varsó célkeresztjében. Ám a lengyel igazságügyminiszter már Duda újjáválasztása után bejelentette, hogy „vissza akarják lengyelesíteni” a külföldi kézben lévő sajtóorgánumokat. Elsősorban a PiS-t gyakran bíráló TVN24 csatornát, amelyet az amerikai Discoveryhez tartozik. 

De Magyarországon is egyre inkább elfogy a levegő a független szerkesztőségek körül. Egy nappal azután, hogy Orbán Viktor közölte: megakadályozta az árukapcsolást a jogállamiság és az uniós pénzek kifizetése között, mennie kellett az Index főszerkesztőjének, miután többször is arra figyelmeztetett, hogy a hatalom politikai eszközökkel próbálja befolyásolni munkájukat. De aggályokra ad okot a KESMA médiaholdig is, amely az unión belül példátlan módon uniformizálja a közbeszédet. 

Ám Brüsszel keze meg van kötve, mert ahogy Jourová megvilágította: csak konkrét jogszabályokat tudnak megvizsgálni, mármint hogy azok összhangban állnak-e az uniós joggal. Azaz a lengyel visszaállamosítási elképzelésekbe nem szólhatnak bele megelőzésképpen. Viszont túl késő közbelépni, amikor már kijött a jogszabály. Ugyanakkor egyre nagyobb veszélyt jelentenek a kereskedelmi sajtó önállósága számára az állami hirdetések, valamint hogy a kormányzati szervek lemondják bizonyos lapok megrendelését. 

A vírus egyik következménye az lett Magyarországon és Lengyelországban, hogy fokozódott a sajtó ellenőrzése. Az európai piacért felelős biztos éppen ezért kijelentette, hogy a 750 milliárd eurós gazdasági szükségcsomagnak nagy figyelmet kell szentelnie a média támogatásának. Ám mivel ehhez a terveket nemzeti keretekben kell kidolgozni, nem világos, a Bizottság miként tudná megakadályozni, hogy a magyar és a lengyel vezetés menlevélnek tekintse a felhatalmazást, és még inkább az állami médiapparátust erősítse.

Le Monde
Veszélyben az első számú független magyar hírportál, miután betette oda a lábát tulajdonosként egy Orbán-közeli üzletember. Úgy hogy már menesztették is a főszerkesztőt. Mindezt egy olyan országban, ahogy szinte alig működik már önálló szerkesztőség, így az Index valósággal szigetnek számított a minőségi újságírásban. De éppen ezt a szuverenitást éri fenyegetés Dull Szabolcs brutális elbocsátásával a legbefolyásosabb és legolvasottabb site-nál. Ráadásul a forgatókönyv már ismert a korábbi esetekből. Hiszen az Origo annak idején éppen Vaszily Miklós, az Index reklámbevételeit kezelő Indamédia 50 százalékos tulajdonosa alatt lett egyik napról a másik a kormány egyszerű szócsöve. Dull akkoriban éppen az Origonál dolgozott, de jobbnak látta vagy harminc társával együtt távozni. 

Földes András, az egyik szerkesztő azt meséli, hogy a Fidesz 2013 óta már többször is megpróbálta rátenni a kezét az Indexre, ám félő, hogy ez most végzetes lesz a portálra nézve, amely ritka kivételként foglalkozik a miniszterelnök környezetében jelentkező korrupcióval, valamint a kórházak állapotával. Mindkettő roppant érzékeny kérdés. Az újságíró emlékeztet arra, hogy a gazdaság, a politika, a sajtó, egytől egyik a kormánypárt irányítása alatt áll. Működnek még a szabadság kicsiny körei, de azok egyre inkább szorulnak vissza.

Die Presse
Az Osztrák Néppárt strasbourgi frakcióvezetője szerint lényeges javításokra szorul a Brüsszelben elfogadott megállapodás, mert az nem tartalmaz kellő kikötéseket a jogállam védelmében, illetve a támogatások odaítélése kapcsán. Karas azt mondja, megint csak az történt, ami szokott: azokat ünneplik, akik kevesebb demokráciát és a jövőt célzó beruházást akarnak, ám ez így nem mehet tovább. Az Európai Parlamentnek a sarkára kell állni, mert az EU nem a nemzeti hiúságok vására. Úgy hogy az EP nem elégedhet meg egy szándéknyilatkozattal. Kötelező normákra van szükség, amelyek alapján pontosan megítélhető a jogállam helyzete az egyes tagországokban. Vagyis nem lehet ennyiben hagyni a demokratikus hiányosságokat. 

És hiába fenyegetőzött Magyarország vétóval, itt olyan dolgokról van szó, amelyek elvileg teljesen maguktól értetődőek folytatta az osztrák konzervatív politikus. Az unió jogközösség és nem pénzkiadó automata. Az elvek tiszteletben tartása – kötelező minimum. Ám nincsenek megfelelő biztosítékok, mert a tagok bíztak egymásban. Ezzel azonban most egynémely kormány visszaél. Csakhogy az egységet nem lehet azon az áron megteremteni, hogy a közösség engedékeny a jogállam ügyében.

Financial Times

A strasbourgi liberális frakció vezetője kijelentette, hogy a gazdasági újjáépítési tervbe szigorú biztosítékokat kell beépíteni a jogállam érdekében, nem elegendőek a közhelyek. Ciolos rámutatott, hogy új szabályozók kellenek, és itt nem Magyarországot, Lengyelországot, vagy bárki mást kívánnak kipécézni. Egyszerűen csak azt akarják, hogy a jövőben ne finanszírozzanak uniós forrásokból olyan kormányokat, amelyek naponta fordítanak hátat a közös értékeknek. 

Az Európai Parlament nagy pártcsaládjai úgy vélik, hogy amit ez ügyben a tagállamok vezetői tető alá hoztak Brüsszelben, az túl gyenge és vértelen. A feltételeket meg kell szigorítani. Ha nem akkor, az EP nem járul hozzá a megállapodásokhoz. Pláne, hogy nem világos, mit kell a tagországoknak tenniük, ha kiderül, hogy egy állam megsértette az alapértékeket, és ezért a Bizottság a kifizetések leállítását kezdeményezi. Az egyeztetések a következő hetekben indulnak Strasbourg bevonásával.

Süddeutsche Zeitung

Lehet, hogy Orbán Viktor túl korán örült Brüsszelben, mert igazából eltaktikázta a dolgot. Bírálók ugyan azt hozzák fel, hogy az állam- és kormányfők túl lazára hagyták a kapcsolatot a jogállam és az uniós pénzek kifizetése között, ám a Tanács és a Bizottság elnöke is azt hangsúlyozza, hogy az összes résztvevő elfogadta a mechanizmust, miszerint forrásvesztéssel jár, ha valamely ország tesz a demokratikus normákra. Ám sok EP-képviselő, illetve szakértő mégis úgy véli, hogy felvizezték a feltételrendszert. Meg hogy az EU túl hamar meghajolt Budapest és Varsó követelései előtt. De ha jobban szemügyre vesszük, akkor bőven belefér, hogy a magyar politikus elpókerezte a dolgot. 

Michel környezetében azt emelik ki, hogy Orbán nem tarthatja meg a vétójogát, mert a részleteket nem a legfelső szinten, hanem a szakminiszterek tanácsában dolgozzák ki, ott pedig a többségi döntés elve érvényes. Tehát nyugodtan lehet szavazni a magyar és a lengyel képviselőt. Az uniós nagykövetek már meg is állapodtak abban, hogy a Bizottság két évvel ezelőtti javaslatát tekintik tárgyalási alapnak, márpedig az azt tartalmazza, hogy a szankciókat csak kétharmaddal lehet megakadályozni, ha az EU végrehajtó testülete szükségesnek ítéli azokat. A kérdés, hogy megvan-e hozzá a politikai akarat. 

Amikor Orbán különleges felhatalmazást szerzett a vírusválság kezelésére, 13 tagállam kinyilvánította aggodalmát. Ha még két ország csatlakozik hozzájuk, akkor már össze is jött a szükséges többség.

Die Welt
Orbán és Morawiecki Brüsszelben megint csak átverte az EU-t. Főleg a lengyel vezetés ért mesterien ahhoz, hogy kicselezze a Bizottságot. Az uniós bírálatok hatására mindig tesz némi engedményt, de csak azért, hogy másutt tovább nyomja az ún. igazságszolgáltatási reformot. És a mostani csúcson sem sikerült fokozni a nyomást Varsóra, így az tovább dolgozhat a nyílt társadalom ellenpólusának számító illiberális rezsim kiépítésén. A magyar és a lengyel vezetés elutasítja, hogy összekapcsolják a jogállami normák betartását, illetve a közösségi támogatások folyósítását. Hogy a két miniszterelnök mennyire örült a maratoni csúcsértekezlet után, az mindennél jobban árulkodik a demokrácia hiányáról. 

A bírálók azt mondják, hogy amit az állam- és kormányfők jóváhagytak, az egy teljesen kiherélt rendszer, ezért a két ország változatlanul bedarálhatja a bíróságokat és sajtószabadságot. Az EU számára lesújtó bizonyítvány, hogy nem képes, vagy nem akarja minden tagállam esetében érvényesíteni a szabályokat. Persze nehéz a tagokat szankcionálni, de lehetne jelzést küldeni, valamint nyomást gyakorolni. Pl. a befektetések visszafogásával. Hiszen a lengyel bíróságok helyzete összeurópai probléma. Azon kívül Lengyelország turbónacionalista alternatívaként jelentkezik, miközben gazdaságilag elképesztően sikeres. 

A lengyel modell mindinkább a regresszív erők példaképe lesz Európában. Ezt azért meg kellene fontolniuk a földrész politikusainak, ha megint nem állnak ki a jogállam mellett.

Neue Zürcher Zeitung
Még nincs vége a jogállami vitának az unióban, de korántsem biztos, hogy pénzre cserélnek jogállami értékeket. A Brüsszelben elfogadott záróközlemény ugyan annyira általánosra sikeredett, hogy annak segítségével az összes érintett fél megőrizheti az arcát, ám legfeljebb csak részben igazolja a keleti győzelmi hangulatot. Magyarország és Lengyelország – a csehek és szlovénok asszisztálásával – csak annyit tudott elérni, hogy a szöveget jócskán felpuhították. 

Az EU a pénzzel kísérelte meg sarokba szorítani az új tagokat, ám a fertőzés beleszólt a dolgokba, mert a délieknek sokkal nagyobb szükségük lett a segítségre, mint a keletieknek, így utóbbiakat nem lehetett hatékonyan megzsarolni – meséli egy uniós diplomata. Azon kívül Merkelnek sokkal fontosabb volt a segélyprogram, mint a jogállami klauzula. Vagyis a reálpolitikát nézve Budapest és Varsó e pillanatban nem sokat veszített, hát még, ha hozzávesszük, hogy gyakorlatilag érintetlenül marad a felzárkózási és agráralap. Ám azt szakértők már vitatják, hogy sokkal több pénzt harcoltak volna ki maguknak. 

Persze Orbán és Morawiecki kénytelen dicsérni a maga lovát, mert azért bármennyire is vérszegény lett a jogállami mechanizmus megfogalmazása, a belpolitikában így is nehéz azt eladni. Lásd a magyar Országgyűlés határozatát. A következő hónapokban sok függ attól, hogy mit akar Németország a magyar, illetve lengyel kérdésben. Meglátjuk, hogy jönnek-e tettek, vagy szépen elhal a vita, nehogy veszélyeztesse a csúcson elért egyetértést.

AZTÁN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.07.24.


Sosem lesz vége. Úgy hírlik, az Index újságíróinak közel fele a főszerkesztő kirúgása után felmond. Derék, öngyilkos dolog, mert ennek következtében mindannyian vagy éhen halnak, vagy mehetnek katonának, iskolaőrnek, bár ezzel a múlttal még az is bajos. Ám végül is, kubikos mindenki lehet Mészáros építkezésein. Mint emlékezhetünk, Bibó is elrakosgatott a könyvtár pincéjében, de, hogy ez a tróger galeri az ő nevéből türemkedett elő, ez mindennek az arculcsapása. Vagy épp Hamvas Béla is kertészkedett és raktároskodott, mert vannak ilyen sorsok a diktatúrákban, ha épp életben marad az ember. Alkalmasint azt sem.

Láttuk már más redakciókban, hogy újságírói állás betöltetlen nem marad. Amint megtörténik egy-egy lap átállítása, átcsatornázása a kollégistákhoz, jönnek a csattogó fogú vérebek, akik alanyt állítmányt egyeztetni ugyan nem tudnak, ellenben megbízható elvtársak. Az élet más területein is így megy ez, ezt nevezik kontraszelekciónak. Vannak degenarált iskolaigazgatók, málészájú igazgatósági tagok mindenféle cégeknél, vagy épp Németh Szilárd, mint katona, és ezzel mindent el is mondtam. Momentán azonban koncentráljunk az újságírásra, mert itt folyik a dúlás, épp a szemünk előtt gazolnak ki egy brandet, egy hajdanvolt szellemi műhelyt.

Ha szertenézünk kietlen hazánkban, látjuk, mindenütt ez van kevés kivételtől eltekintve, de előbb utóbb minden és mindenki elesik. Ha másképp nem, gazdaságilag véreztetik ki a nekik nem tetsző orgánumokat, aztán megszüntetik (Népszabadság), vagy lealjasítják (Origo). Ép erkölcsű, olvasható, tájékoztatni óhajtó lapjuk nincs ezeknek, pedig van belőle nekik dögivel. Csak a KESMA-ban több száz. Majd az Index is becsatornázódik oda, és válik belőle olyan orgánum, amelyet a KESMA volt kuratóriumi elnöke egyszer minősített őszintén, hogy villámgyorsan le is kellett mondania. Azóta viszont zavartalan az üzem, a gép dolgozik, az alkotó mégsem pihen.

Ezek a sajtótermékek az oktatás mellett élénken részt vesznek a társadalom elhülyítésében, feladatuk voltaképp ez az egy, annak viszont tökéletesen meg is felelnek. Ezen az állapoton, ha vért pisálunk sem tudunk változtatni, illenék tehát azon gondolkodni, mit hagynak ezek maguk után a valamikor – nem tudni mikor – szükségszerűen bekövetkező bukásuk után. Felperzselt földet. Gazdaság, oktatás, közigazgatás nagyon sokáig képtelen lesz normálisan működni, de a hiteles tájékoztatásnak is hosszú évek kellenek a helyreállításhoz, mégpedig amiatt, ami miatt most a hiteltelen működik. Azzal a gazdasági koncepcióval és azzal a szellemi nihillel...