NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2020.02.21.
Spiegel
„Orbán pumpolja az európai költségvetést” – ezzel a címmel jelent meg az a kommentár, amely azt sürgeti, hogy az EU többé ne hizlalja az ellenségeit. Épp ezért fontosnak nevezi, hogy a mostani, kőkemény egyeztetéseken Angela Merkel semmiképpen se engedjen, és igenis vonjanak meg eurómilliárdokat a lengyelektől, magyaroktól, és szükség esetén a csehektől is, ha azok figyelmen kívül hagyják a jogállamot. Legfőbb ideje e kikötés érvényesítésének, mert az eltelt évek azt igazolták, hogy minden más eszköz nem sok sikerrel kecsegtet, ideértve a jogállami eljárást a 7-es paragrafus alapján. Ostoba módon az Európai Tanács elnöke olyan indítvánnyal jelentkezik, amely leginkább arra jó, hogy nevetségessé tegye az egész elképzelést. Egyszerűen megfordította, amit a Bizottság akart, hogy ti. a szankciókat csupán kétharmaddal lehessen visszavonni. Nála a minősített többség ahhoz kell, hogy elrendeljék a büntetést a vétkesekkel szemben. Ily módon azonban vicc az egész jogállami mechanizmus. Orbán Viktor már most győztesnek érezheti magát. Az a politikus, aki a menekültválság során elárulta, milyen kevésre becsüli az európai szolidaritást. A barátaival együtt bármikor megakadályozhat fontos döntéseket. Ez nem csupán az EU tekintélye miatt rossz hír, hanem az uniós adófizetők szempontjából is. Egyenesen botrány, hogy továbbra sem lehet megakadályozni a támogatások elsikkasztását. A polgároknak joguk van tudni, hogy a pénzüket jogszerűen használták-e fel. Visszaélések ugyanis vannak jócskán. Például sok jelentés foglalkozik azzal, hogy Magyarországon Orbán haverjai és családtagjai meggazdagodtak a brüsszeli alapokból. Ily módon Merkelnek mindenképpen ragaszkodnia kell ahhoz, hogy hatékony legyen a jogállami mechanizmus.
Alighanem jócskán elhúzódik a költségvetési vita a mostani EU-csúcson, mert hatalmasak a nemzeti érdekek, ugyanakkor elenyészően csekély a hajlandóság a megállapodásra. A viszály egyik almájaként Magyarország és Lengyelország meg akarja akadályozni, hogy a támogatások megvonásával büntessék őket a jogállam megsértéséért. Emiatt alighanem heves viták lesznek, mert a jövőben elvileg „honorálni” kellene a normák megszegését. Csakhogy az Európai Tanács elnöke hatalmas akadályokat épített be idevágó javaslatába, ami máris sok bírálatot váltott ki. Az EP alelnöke, a korábbi német igazságügyi miniszter, Katarina Barley sok tekintetben kiábrándítónak minősítette Charles Michel indítványát. Ezen belül különösen megrázónak tartja, hogy a politikus meghajolt Orbán és a többiek előtt a jogállam kapcsán. Mert nem elég kimondani, hogy a szubvenciók elnyeréséhez tiszteletben kell tartani az alapvető, demokratikus értékeket. A szankciókat azonban csakis kétharmaddal lehet elrendelni, ami előreláthatólag nemigen jön össze. Márpedig ez elfogadhatatlan és azzal fenyeget, hogy a mechanizmus fogatlan oroszlán lesz, tette hozzá.
A készülő uniós büdzsé lakmusztesztként mutatja majd meg, hogy hová is húz az osztrák kancellár: a takarékoskodás liberális északi bajnokaihoz, vagy netán a tekintélyelvűségre hajlamos keleti kedvezményezettekhez? De itt nem csupán az anyagiakról van szó. A hét évre szóló költségvetés pontosan rávilágít, hogy az egyes kormányok mennyire bíznak az EU-ban. (Az illúziók elkerülése végett: hát, nem nagyon.) Ráadásul a Brexit miatt ezúttal csak kevesebbet lehet elosztani, és különösen hangosan jajgatnak mindazok, akiknek a korábbinál kevesebb jut. Így persze nem lehet csodálkozni ahhoz, hogy két nappal a csúcs előtt a lengyel kormányfő hirtelen felfedezi a szolidaritás fogalmát. Amiről hallani sem akar olyan témák kapcsán, mint az éghajlatvédelem, vagy a menedékkérők befogadása. Szóval Sebastian Kurznak most színt kell vallania. Az nem megy, hogy egyformán kötődjön a nyugati nettó befizetőkhöz, a liberális kereskedelem híveihez, illetve az autoriter és mind inkább nyugatellenes visegrádiakhoz. És ha azt állítja, hogy lehet takarékoskodni a regionális alapoknál, akkor nem várhatja el, hogy a földrész keleti fele túlzottan támogassa az Ausztria számára kulcsfontosságú kérdésekben. Mert a pénznél tudvalevőleg véget ér a barátság.
New European
A Brexit átrendezte a sorokat az EU-ban és megnövelte Közép-Európa befolyását, ám ily módon csak megnehezült a kérdés megválaszolása, hogy ti. merre is tart a közösség – írja a brit uniópárti lap. Árulkodó jelnek nevezi, hogy a Nagy-Britannia kiválása utáni első napon a francia elnök útja Varsóba vezetett, ami aligha tetszik a nyúlszívűeknek. Magyarország, Lengyelország és Csehország vezeti a fordulatot, vissza a tekintélyelvűség felé. London kiválását úgy tekintik, hogy az igazolja a politikájukat: a határok lezárását, a bevándorlás elutasítását, a populista nacionalizmust, az urambátyám-rendszert, a polgári szabadságjogok és a szólásszabadság korlátozását. Mi több, felbátorodva érzik magukat, hogy csak még tovább menjenek. Az elmúlt 10 évben Orbán Viktor volt a nacionalista-populista ügy kiemelkedő harcosa. Ahogy aratta újabb és újabb választási győzelmeit, úgy szorította vissza a demokráciát, benne az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségével. Ezek az országok a Brexit következményeként nem akarják elhagyni az uniót, ami jó hír is, meg nem is a régebbi tagok számára. Utóbbi a többi közt arra vonatkozik, hogy már másutt is kezd hatni a migránsellenes álláspont. De már a V4-eknél is jelentkezik a liberális ellenhullám. A magyaroknál az októberi helyi választásokon előretört az ellenzék. A múlt év végén összefogott a négy főváros. A helyszín jelképes volt: a CEU. Egyre több jel utal arra, hogy a szövetség kezdi idegesíteni az érintett autoriter nemzeti kormányokat. Nem számít, hogy Közép-Európa merre halad a jövőben politikailag, geostratégiai jelentősége mindenképpen növekszik. Megmarad ugyan a német-francia motor, de a britek helyére harmadik hatalomként most a lengyelek pályáznak. Ezért zarándokol el Macron a régióba, ezért fogja vissza Merkel a bírálatot a jogállami normák megsértése miatt. Utódja alighanem ugyanígy jár majd el.
Nem használt a magyar művészetek jeles személyiségeinek tiltakozása, Magyarországon mostantól Kulturális Tanács szabja meg, hogy mit szabad és mit nem. Már most érezni lehet, hogy ez mit jelent a kiállítások, egyetemek, operaelőadások számára. Az Állami Opera idei programja alighanem igencsak kedves Orbán füleinek, hiszen a ház a „kereszténységet” állította középpontba, márpedig a miniszterelnöknek feltett szándéka a keresztény-nemzeti értékek ápolása. Az ellentábor attól fél, hogy innentől kezdve központi irányítás alá kerül a kultúra. A tekintélyelvű miniszterelnök előszeretettel szokott kirohanni az állítólag balliberális, sőt marxista kulturális túlsúly ellen. Hogy ez mit jelent a jövőben, azt pontosan mutatták az eddigi fejlemények: leállítottak a gender tudományok oktatását, még az Operaház is ideológiai csata terepe lett a Billy Elliot kapcsán. De hogy Orbán, Ókovács igazgató és a többi kolléga pontosan miről is tárgyalt az új Kulturális Tanácsban, azt a kormány nem kívánta a nyilvánosság orrára kötni. A tanárokat is igyekeznek ráállítani a nemzeti irányvonalra, erre szolgál a nemzeti kerettanterv, amelyet az ideológia és az agymosás hat át. A német szociáldemokrata EP-képviselő, Barley úgy gondolja, hogy sok más terület után Orbán most a szabad művészeteket igyekszik felszámolni. Az új testületben vonal hű igazgatók döntenek a támogatásokról, amit csak tetéz az oktatásban jelentkező nacionalizmus, az udvari média, és az, hogy nincsenek kritikus színházi darabok. A német politikus úgy véli, ez így, együtt erősen totalitárius vonásokat mutat, és szembemegy az európai értékrenddel. Jó egy hónapja több európai képviselői is azzal fordult a Bizottsághoz, hogy a magyar kulturális törvény mennyire áll összhangban a művészi és tudományos szabadság kapcsán az EU alapszerződéseivel. És hogy Brüsszel nem akar-e valamit tenni az ügyben. Válasz még nem érkezett, pedig a határidő már 10 napja lejárt...
