Szerző: MAJTÉNYI LÁSZLÓ
2020.12.17.
Orbán az évek során kétségkívül a szerénység valóságos bajnoka lett. Találtam példát arra, ami szerintem is nagy dolog, hogy egyetlen bekezdésben kétszer is nevezi magát szerénynek. A 2010-es győzelmi beszédében egyenesen „szerénységgel és alázattal” szólalt meg. A 2014-es győzelem alkalmából is „kellő alázattal és méltósággal” emelkedett szólásra. A 2018. áprilisi győzelem után meg így szólt: „most kell szerénynek lenni, mert most van mire”.
Amikor a magyar miniszterelnök összefüggő eddigi tízéves miniszterelnökségét, saját teljesítményét magasztalja, nos ott is felismerhetjük elrejtett szerénységét. Mostanában azzal kérkedik, hogy az elmúlt tíz évünk volt a legjobb a Trianon óta eltelt százból. Persze, mondhatná valaki teljes joggal, hogy ez egyszerű hazugság, mert az elmúlt tíz év átlagos 2,8 százalékos növekedésénél nem csak a hasonló hátterű szomszédaink közül többen fejlődtek jobban, hanem 1996-tól 2006 végéig vagy 1996 és 2006 között Magyarország is sokkal jobb adatokat produkált. A jogállamiságot lebontó Orbán orra alá is van mit dörgölnünk, a mai önkénnyel szemben 1990 és 2010 között Magyarországon európai szabványokat jól teljesítő jogállam működött, a jogbiztonságban bízhattak a polgárok.
Orbánnak a hallgatósága elől eltitkolt szerénysége azonban itt, a százból kiválasztott, általa állítólag megnyert tíz év ügyében is tetten érhető. Az összehasonlítás alapjául dicsősége bázisaként a magyar történelemnek a török hódoltság mellett talán a legszörnyűbb száz évét sikerült kiválasztania, amely két világháborút, vörös- és fehérterrort, országvesztést, eleven európai anakronizmusként létezhetett Horthy-rendszert, nyilas hatalmat, Rákosi-rendszert és az 56-os forradalmat követő kádári megtorlást, akasztófaerdőt is hozott ránk. Jó, elismerem, hogy itt nem szimpla szerénységgel, inkább számítással van dolgunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.