Szerző: GÉGÉNY ISTVÁN
2020.12.15.
...Én is átestem a vírusfertőzésen, karanténban voltam majdnem 20 napig a szobámban. Megtapasztaltam, milyen rossz, hogy bár itt volt a közelemben a családom, mégsem érintkezhettem velük. Bezárkózva, híreket olvasva bizony, úgy tűnt, hogy ebben az évben a világ végleg egy sötét hellyé vált, sőt, a jövő is bizonytalanná lett. Valószínűleg még rengetegen érezhetnek így Magyarországon, de akár a határainkon túl élők is. Több százezer honfitársunk dolgozik például Nyugat-Európában, s ők valószínűleg még jobban el vannak vágva most a szeretteiktől. Úgy gondoltam, kéne valami olyasmit írni, ami valóban felemeli és egy kicsit össze is köti őket, minket, mindenkit. A dal nagyon ősi műfaj. Egy dalban tüzet lehet rakni, lángot lehet gyújtani, egy dalban nagy érzelmeket lehet megosztani. Így hívtam fel Dés Lászlót, felvetve neki, hogy mi lenne, ha írnánk egy olyan dalt, amiben valamilyen emelkedett érzés jelenik meg. Azt mondtam, hogy olyasmit szeretnék kifejezni, ami legutóbbi közös dalunkban, a "Mi vagyunk a Grund"-ban megfogalmazódott. Hogy milyen jó együtt énekelni másokkal, hogy összetartozunk, hogy igenis közünk van egymáshoz. Hogy meg kell próbálni valami szépet és nagyot érezni, még akkor is, ha ez a folyamatos sérelmeiben, gyűlöletében elvesző ország a megmondóemberein keresztül ezt kínosnak, cikinek tartja. Nálunk nem illik boldognak lenni, sem pedig illúziókat táplálni. Nálunk legyinteni szoktunk, cinikusan kárörvendeni az abszurditásba fordult sorsokon. Ez talán azért is lehet így, mert valahogy elmaradtak a történelmünkben az olyan nagy közös sikerélmények, amelyek össze tudnának kovácsolni bennünket nemzetként – vázolta fel a dal születésének háttértörténetét Péter...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.