Szerző: NÓGRÁDI W NOÁ
2020.12.05.
A magyar társadalomban a nők elleni erőszak mindennaposnak számít: a nők több mint negyede élt át fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta, és hasonló arányban tapasztaltak szexuális, fizikai és lelki bántalmazást felnőttek részéről 15 év alatti lányként.
A magyarok közel fele „bizonyos esetekben” elfogadhatónak tartja a nemi erőszakot, és nem támogatná, hogy illegálissá váljon a munkahelyi szexuális zaklatás (jelenleg sem az, nincs erre vonatkozó tényállás a magyar Btk-ban). A nők elleni családon belüli erőszakot már nagyrészt elítélik a magyarok, vagy legalábbis nem tartják ildomosnak azt válaszolni, hogy az erőszak elfogadható; de azért 17% úgy véli, hogy „a családon belüli erőszak magánügy, amit otthon, a családon belül kell lerendezni”. Hiába képezi 1982 óta a magyar jogrend részét a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) minden formájának felszámolásáról szóló ENSZ Egyezmény, az EU-ban Bulgária után Magyarországon a legjellemzőbb a nemi előítéletek elfogadottsága.
A szexizmus (a nők hátrányos megkülönböztetése nemi alapú előítéletek és elvárások alapján), ami a nők és lányok elleni nemi alapú erőszak gyökeréül szolgál, az oktatási rendszerben is megjelenik. Időről időre ugyan kiveri a biztosítékot egy-egy szexista tankönyv, de a közösségi médián végigsöprő felháborodáson túl nem történik semmi. A tankönyvek és tantervek által közvetített elavult és korlátozó szemlélet rendszerszintű felülvizsgálatára és megváltoztatására nincs döntéshozói szándék, sőt: az úgynevezett családi életre nevelés (CSÉN) ernyője alatt százával képzik a tanárokat arra, hogy hogyan verhetik bele az egyenlőtlen szerepeket és homofóbiát a gyerekek fejébe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.