Szerző: ÉS
2020.12.11.
Forgách András: Bódy éji dala
I N T E R J Ú
Beszélgetés Kelemen Jánossal
K R I T I K A
Szöllősi Mátyás: Illegál. Két pénteki történet. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 219 oldal, 3299 Ft
Az az alapélményem Szöllősi Mátyás prózáját olvasva, hogy ugyanaz, ami miatt dicsérni lehet, egyúttal gondot is okoz. Annyira törekszik a szöveg arra, hogy trükkös, rejtélyes, szellemes legyen, hogy épp emiatt válik könnyebben felejthetővé. Azért neheztelhetünk rá, mert túlzottan technikás. Biztosra akar menni, ahelyett, hogy több kockázatot vállalna. Talán éppen azért nem tud elég eredeti lenni, mert mindig nagyon hatásos akar lenni...
Milbacher Róbert: Ex libris
Beck Zoltán: A megszólalás üres helye
Tompa Andrea: Haza
Babarczy Eszter: A mérgezett nő
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Visky András: A tisztánlátás finom kegyetlenségei
Darida Veronika: Filozófusok bábszínháza. Kijárat Kiadó, Budapest, 2020, 196 oldal, 2500 Ft
Amennyiben a színházat a társadalom közösségi percepciója közvetlen és azonnali mintázatának tekintjük – kérdés persze, milyen meggyőződés talaján állíthatjuk ezt –, akkor különös jelentőséggel bír a Beszéd eltűnése tünetegyüttesének leírása és elemzése, amit Derida Veronika a dehumanizáció és a poszthumán színpadain figyel meg, lenyűgöző finomsággal és gondolati szigorúsággal, hiszen, mint írja, „létezik egy olyan tudati kegyetlenség is, amely a tisztánlátással rokon”. Mit mutat meg nekünk önmagunkból Romeo Castellucci, Nagy József, Valère Novarina vagy Jeles András színháza? Meddig jutottak el Pasolini és Fassbinder manifeszt transzgressziói, amelyek a „létező vagy nem létező Istent” provokálták a hústest megmutatásában, a mirigyek működésére redukált kétségbeesett szerelemben, valamint a vérben és a testnedvek kitörésében megmutatott szenvedésben? Hova tűnik a Beszéddel együtt az ember a kortárs színház színpadairól: van-e olyan, még az érzékelésünk terében maradó szemlélet, amely képes túllépni „az emberi nézőponton”?
Váncsa István: A majmok már a spájzban vannak
Deák Mór: Anyakönyv. Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2019, 100 oldal, 2400 Ft
Egységes narratíva nincs, az Anyakönyv lazán összefüggő szövegek láncolata. Többé-kevésbé konstans szereplők persze vannak, de kevesen, mindenekelőtt a narrátor két felnőtt támogatója, Pityu, a nagybácsi, aki akut alkoholista, valamint Fél Imre, aki gyengeelméjű, s mint ilyen, sohase tángálja el a narrátort, ellentétben a szerető nagybácsival, aki viszont igen. Ő egyébként már a második epizódban elhalálozik, evvel együtt a későbbiek folyamán is feltűnő aktivitást mutat és brutális barom létére igazi lelki társ...
Bihari Péter: Berend T. Iván / 36 / 90 / 200
Berend T. Iván: Élj érdekes időkben! Jegyzetek, viták kulturális élményekről, politikai, társadalmi és gazdasági eseményekről. Az utószót írta Szelényi Iván. Éghajlat Kiadó, Budapest, 2020, 598 oldal, 4490 Ft
Berend T. Ivánt szinte minden érdekli, ezért a meghökkentő sokféleség: képzőművészet, építészet, zene, szakkönyvek, szépirodalom, statisztikák, életrajzok; közeli országok váltakoznak távolabbi kontinensekkel. Kedvenc magyar szerzői, Ady (kompország!) és Bartók mellett ott vannak kedvenc nem magyarjai, például Bulgakov, akinek „világáról” nemigen olvastam szebbet, jobbat, mint éppen itt és most. Bizonyos csomópontok persze erőteljesebben rajzolódnak ki, ami a szerző munkásságát ismerve nem meglepő – ilyen például Közép-Európa és benne Magyarország helyzete a történelemben és a jelenkorban, összehasonlítva más, szerencsésebb területek fejlődésével. „Mindig izgatott az európai perifériák sajátos kettős világa” – írja (bár „lehangolónak” tartja őket)...
Kőszeg Ferenc: Egy nincstelen parasztfiú kálváriája a hatalom közelében
Az ÉS könyve decemberben – Révész Sándor: Dobi István. Az elfeledett államfő – egy nincstelen parasztfiú útja a hatalomba. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 480 oldal, 5999 Ft...
Széplaky Gerda: Majmok, bohócok, kolóniák
(Ferenczy Zsolt: Klónia, MODEM)
Wagner István: Valós és fals
(Russische Avantgarde im Museum Ludwig – Original und Fälschung – Fragen, Untersuchungen, Erklärungen. A január 3-ig tervezett tárlat az országos járványrendelkezés nyomán december 20-ig átmenetileg bezárt.)
György Péter–Kőrösi Boglárka: Vidéki múzeumok – a beszámolók elé
Stőhr Lóránt: Elveszett haza
(Tomas Vengris: Anyaföld. Arte Kino Fesztivál)
Mikor jutnak el görög, szerb, litván, bolgár, grúz filmek a magyar mozikba, de akár a nemzetközi kereskedelmi televíziócsatornákra is? Ugyanakkor hogyan is képzelhetünk közös európai jövőt egymás sorsfordító történeteinek megismerése, személyes tapasztalatainak megélése nélkül? Az Anyaföld című litván film egy másik kelet-európai ország rendszerváltozásán keresztül segít rápillantanunk saját közelmúltunkra...
Ruff Borbála: „Mintha a két hallgatás beszélgetne”
A felolvasás ünnepe
(Szabó Magda: Az a szép, fényes éjszaka. Karácsonyi történetek. Előadja: Molnár Piroska. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)
Molnár Piroska otthon érzi magát a „büszke város” Debrecenből és a szoros, de szerető szülői kötelékből induló szerző műveiben, novelláinak világát éppúgy bejárta már, mint ahogy a regényei közül mondjuk a Freskóét vagy a Disznótorét. Ismeri és kész átadni a szilárd és szavakban megfogalmazott értékrendet, amelyen az életmű nyugszik, úgy sejtem, nincs semmi új, ami az érzékenységnek ezt a fokát indokolná. Csak a régi. Régi karácsonyok felidézése a gyerekkorból, vagy a Megváltó születése napjának biblikus eseménye, egy-egy ajándékozás története vagy a készülődés fokozott hangulata. Vagy egy-egy súlyos mondat: „Tizenkilencedik éve ünneplem egymagam otthonomban a karácsonyt”. Amelyek sokakat megszólítanak...
Molnár Zsófia: Money, money, money
Az év végi kasszazárás előtt „a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági nehézségek enyhítése érdekében” a kormány 13 milliárd forintot oszt még ki „kulturális intézmények, szervezetek támogatása” címen (Magyar Közlöny, 2020. december 4.). Az Operaház és az Operettszínház kap 500-500 milliót, a cirkusz 300-at, jut a múzeumoknak is 100 és 500 millió közötti összeg, az OSZK-nak 300, az önkormányzati fenntartású kulturális intézmények sem maradnak ki, az MMA pedig másfél milliárd fölött rendelkezhet, ebből a fele mehet alkotóknak és előadóművészeknek. Ennek azért örülünk, persze, még ha látjuk is a támogatottak körét, ez ennyi, más nem kap...
Fáy Miklós: Black diva matters
(Puccini: Tosca – a Metropolitan 1978-as előadásának közvetítése december 6-án)
Verrett pedig igazi díva, azt is játssza, elegáns, nemes, és az idegvégződései majdnem annyira állnak ki a bőréből, mint a nyaki erei, ha nagyon belemelegedik a szerelmetes párbeszédbe. De igyekeznie is kell, Luciano Pavarotti a partnere, ha hagyja, akkor Cavaradossi lesz az opera címe, és nem Tosca. Ha nem hagyja, akkor is...
Králl Csaba: Akkor és most
(Akkor és most – online sorozat a Magyar Állami Népi Együttes közösségi oldalán)
Hogy beszédtéma volt Európában anno a „magyar iskola” (Tímár, Kricskovics, Novák, Szigeti, Györgyfalvay)? Beszédtéma volt, de hát az is a hetvenes évek, kérem. Ami ma van, puszta vegetáció, az amatőr néptáncmozgalom fénykorában bevezetett újítások újracsomagolásával, vagy, ami még ennél is rosszabb, az ötvenes évekkel a NER köntösében, ha például az id. Zsuráfszky vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttes repertoárjára nézek...
Grecsó Krisztián: Gazdálkodj okosan
(„Évtizedes tabukat döntöget a koronavírus a gazdaságban”, Telexikon, első rész, Telex, december 7.)
A film vizuális világa a nyolcvanas évekre játszik, szellemes, és egy kicsit szemterhelő, nyilván az is alakul még, ahogy az egész sorozat formálódhat. A szándék jó, és van benne potenciál, „vannak tartalékai”, ahogy a multiknál mondják, ha valami rossz. A Telexikon összességében, szerencsére, nem rossz, arról meg igazán nem tehet, ha a tartalékokról, manapság, egészen más jut a munka nélkül maradt értelmiségi eszébe
I R O D A L O M
Fecske Csaba: Nyár van
Fecske Csaba: Nyálcsere
Parti Nagy Lajos: maszkalat
Gyukics Gábor: verseny homokban
Szív Ernő: Árvaság és bűntudat
Négyen vagyunk, én, a szorongás, a kíváncsiság és a bűntudat. Talán a szorongás a legfiatalabb testvér, de már ő sem igazán mai gyerek. Mindenesetre türelmesen kivárt, ügyesen csinálta, míg teljes pompájában föl nem léptette magát. Mintha a felnőttléttel lenne egyidős. A szorongás nagyon okos valamiség. Ravasz és agyafúrt, hogy ragyog a semmi, hogy játssza magát, ami pedig nincsen. Mintha attól fogva lenne biztos napi látogató, hogy az ember azt gondolja, amit Mészöly oly sokszor leírt, és amit magam is sokat idéztem, hogy ti. a gyerekkor elmúlt.
A gyerekkor elmúlt.
Mit jelent ez a mondat, miért olyan fontos, miért koppant akkorát szíven, lelken...
Jassó Judit: Mínusz egy nap
Az öngyilkosok éjszakáján történt. Lehetett bármelyik nap, mert államunkban – és az országban, ahol éltünk – törvény tette lehetővé, hogy a dolog akármikor megtörténjen. Az órát, a napszakot nem szabályozták, azzal indokolva, hogy az akarat szabad. Ha bárki megkérdezte, mit gondolok minderről, elmondtam, hogy amit engedélyeznek, az többé nem szabad, hanem potenciális lehetőség. Szerintem szabadnak az számított, amit az ember bármikor kitalálhatott magának. Elmenni moziba. Lefeküdni egymással. Megvenni egy napilapot. Valami, amihez zsigeri indíttatás kell, düh, vágy, éhség vagy érzelem. Amit törvény szabályoz, az puszta kitaláció. A szabad akarat számomra nem akaratszabadság. „Így is lehet csinálni.” Ez mire jó? Minek engednek meg olyasmit az embernek, amit ideális esetben szabad akaratával dönthetne el?
Potozky László: Üres, csendes, hideg
Egy óriáslabdán ülök, idegesen rugózok, és akkor újra eszembe jut nagyapám, azért dolgozunk, legényke, hogy ne unjuk magunkat, most ez a mondása fut át rajtam, és arra gondolok, vajon mit szólna hozzá, ha látna, hogy egy óriáslabdán pattogva csokikról írok háromszavas mondatokat, és ez nekem a munka. Nézem a fehér lapon villogó kurzort, mintha követelné, hogy pötyögjek végre valamit, Harapj rá az éhségre!, írom le, és próbálom nem hallani a velem átellenben ülő grafikus éneklését, fejhangon dudorászva kíséri a YouTube-ot, de legalább ma nem kérdez tőlem olyanokat, hogy van-e tartózkodási engedélyem, nem rosszból, csak hát ugye nem ebben az országban születtem...
Süli István: Nevekbe zárva
Mélységes mély a múltnak kútja, ahogy írják, föltételezve, hogy a múltat függőleges tengelyűnek gondoljuk el, és nem vízszintesen fekvőnek vagy pókhálószerűen szétterülőnek, és kutunk a szokásnak megfelelően föntről lefelé halad; mi a kávájánál állva kukkantunk le a feneketlen mélységébe. Odafönt kapaszkodunk az állandó jelen peremébe, míg a múlt fúródik egyre lejjebb. Egy ilyen kútból, természetszerűleg, a beledobott kő koppanása sem mindig hallatszik föl, így a benne lévő elmúlt alakok és események csak addig léteznek, amíg visszhangot tudnak adni, amíg valaki odafönt emlékezik rájuk...
Murányi Sándor Olivér: Medvés Jakab és az anyamedve
Szentegyházánál már az agyamon jön ki az Üljenek a fiúk ölébe a lányok (tíz lejátszás felett tartunk), pláne, hogy Jakab ordítva ráénekel: – Így van, a lányok és a macik! – Jakab, de ők tudják a szöveget, hadd, hogy ők énekeljék! – Ne mind magyarázódj, mindjárt leöntelekforma a meggypálinkával! – De azt Janinak viszed! – Akkor veszek neki útközben bolti cujkát vagy áfonyát! Úgyse veszi észre a különbséget! – Honnan tudod? Ismered? – Ösmerem, persze, hogy ösmerem! Olyan jó fiú, hogy a nyomába sem léphetsz. Tulajdonképpen. – Nem én viszlek most autóval? – Az egy dolog, de ő mutat medvét. Remélem, lesz nála, hanem megmondom, csokizza be a lessel szemben álló fatörzset...
A gyerekkor elmúlt.
Mit jelent ez a mondat, miért olyan fontos, miért koppant akkorát szíven, lelken...
Jassó Judit: Mínusz egy nap
Az öngyilkosok éjszakáján történt. Lehetett bármelyik nap, mert államunkban – és az országban, ahol éltünk – törvény tette lehetővé, hogy a dolog akármikor megtörténjen. Az órát, a napszakot nem szabályozták, azzal indokolva, hogy az akarat szabad. Ha bárki megkérdezte, mit gondolok minderről, elmondtam, hogy amit engedélyeznek, az többé nem szabad, hanem potenciális lehetőség. Szerintem szabadnak az számított, amit az ember bármikor kitalálhatott magának. Elmenni moziba. Lefeküdni egymással. Megvenni egy napilapot. Valami, amihez zsigeri indíttatás kell, düh, vágy, éhség vagy érzelem. Amit törvény szabályoz, az puszta kitaláció. A szabad akarat számomra nem akaratszabadság. „Így is lehet csinálni.” Ez mire jó? Minek engednek meg olyasmit az embernek, amit ideális esetben szabad akaratával dönthetne el?
Potozky László: Üres, csendes, hideg
Egy óriáslabdán ülök, idegesen rugózok, és akkor újra eszembe jut nagyapám, azért dolgozunk, legényke, hogy ne unjuk magunkat, most ez a mondása fut át rajtam, és arra gondolok, vajon mit szólna hozzá, ha látna, hogy egy óriáslabdán pattogva csokikról írok háromszavas mondatokat, és ez nekem a munka. Nézem a fehér lapon villogó kurzort, mintha követelné, hogy pötyögjek végre valamit, Harapj rá az éhségre!, írom le, és próbálom nem hallani a velem átellenben ülő grafikus éneklését, fejhangon dudorászva kíséri a YouTube-ot, de legalább ma nem kérdez tőlem olyanokat, hogy van-e tartózkodási engedélyem, nem rosszból, csak hát ugye nem ebben az országban születtem...
Süli István: Nevekbe zárva
Mélységes mély a múltnak kútja, ahogy írják, föltételezve, hogy a múltat függőleges tengelyűnek gondoljuk el, és nem vízszintesen fekvőnek vagy pókhálószerűen szétterülőnek, és kutunk a szokásnak megfelelően föntről lefelé halad; mi a kávájánál állva kukkantunk le a feneketlen mélységébe. Odafönt kapaszkodunk az állandó jelen peremébe, míg a múlt fúródik egyre lejjebb. Egy ilyen kútból, természetszerűleg, a beledobott kő koppanása sem mindig hallatszik föl, így a benne lévő elmúlt alakok és események csak addig léteznek, amíg visszhangot tudnak adni, amíg valaki odafönt emlékezik rájuk...
Murányi Sándor Olivér: Medvés Jakab és az anyamedve
Szentegyházánál már az agyamon jön ki az Üljenek a fiúk ölébe a lányok (tíz lejátszás felett tartunk), pláne, hogy Jakab ordítva ráénekel: – Így van, a lányok és a macik! – Jakab, de ők tudják a szöveget, hadd, hogy ők énekeljék! – Ne mind magyarázódj, mindjárt leöntelekforma a meggypálinkával! – De azt Janinak viszed! – Akkor veszek neki útközben bolti cujkát vagy áfonyát! Úgyse veszi észre a különbséget! – Honnan tudod? Ismered? – Ösmerem, persze, hogy ösmerem! Olyan jó fiú, hogy a nyomába sem léphetsz. Tulajdonképpen. – Nem én viszlek most autóval? – Az egy dolog, de ő mutat medvét. Remélem, lesz nála, hanem megmondom, csokizza be a lessel szemben álló fatörzset...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.