BÖDŐCSÖLÉS, AVAGY A FANYALGÁS ESZTÉTIKÁJA

24.HU
Szerző: KÁCSOR ZSOLT
2020.12.26.

Kácsor Zsolt írásában elmagyarázza a Bödőcs Tibor nevéből alkotott fogalmának lényegét, egyúttal tudatja: a járvány után hatkor találkoznak a humoristával a kocsmában, hogy közösen igyák el szerzőnk egyik honoráriumát.

Eszembe sem jutott volna, hogy Bödőcs Tibor író-humorista eddigi irodalmi munkásságának kritikai fogadtatása alapján a közjó érdekében, továbbá az emberiség hasznára és boldogulására megalkossam a fanyalgás esztétikájának elemeit, ha pár héttel ezelőtt nem szembesülök egy meghökkentő felismeréssel. Azzal, hogy az Élet és Irodalomban Bödőcs Tiborral készített Állandó figurales című interjúmra jóval több visszajelzést kaptam, mint az ÉS-ben eddig megjelent írásaimra összesen. Pedig nem most kezdtem: 2021-ben lesz harminc éve, hogy az első írásom az Élet és Irodalomban megjelent.

Tízpercenként jött egy sms vagy egy e-mail, ismerősök és ismeretlenek gratuláltak a cikkhez, holott az az interjú nem az én érdemem volt, hanem Bödőcs Tiboré. (Ez az oka annak, hogy a honort is közösen fogjuk elinni: abban egyeztünk meg, hogy a kocsmában járvány után hatkor találkozunk.)

Beszélgetés közben igazán elemében volt: sziporkázott és brillírozott, úgyhogy az egy órásra tervezett találkozó csaknem három órásra sikeredett, s közben néha úgy röhögtem, hogy majdnem leestem a székről. Pár nappal később, amikor egy társaságban elmeséltem, hogy mennyi ideig volt alkalmam egyszemélyes közönségként Bödőcs poénjait hallgatni, egy multicégnél dolgozó nőtől megtudtam: ők valamiféle céges rendezvényre akarták meghívni a humoristát, de azt hallották, hogy fél órára elkér 250 ezret. Ha az én három órás szórakoztatásomat beszorozzuk, akkor igen jól jártam – feltéve, ha Bödőcs tényleg elkér 250 ezret egy céges fellépésért.

Az ÉS-interjú után tapasztalt visszajelzés-cunamiból két következtetést vontam le: egyrészt azt, hogy Bödőcs elementáris erejű népszerűségével és közismertségével lényegében minden cikket el lehet adni, talán még egy olyat is, ami azt a különös címet viseli, hogy „Bödőcsölés, avagy a fanyalgás esztétikája”; másrészt pedig azt, hogy egy kortárs magyar regénynek, amely a kortárs magyar világban játszódik, nem csak az olvasókért kell megküzdenie, hanem egyúttal a Rosszindulat, a Gyanakvás és az Irodalmi Sznobéria ellen is.

Ezt a három nagybetűs érzemény-jelenséget egészen közelről pillantottam meg akkoriban, amikor Bödőcs Meg se kínáltak című, 2019-ben megjelent, második könyvéről először hallottam. Az első kötetét, amelyben klasszikusokat parodizált – Addig se iszik, Helikon, 2017 – egyszerűen csak imádtam, Karinthy Frigyes Így írtok ti című remekművéhez hasonlítottam, s Cserna-Szabó Andrással sörözések közben együtt lelkendeztünk érte.

Az első kötet kritikai fogadtatása szinte teljes egészében pozitív volt, így hát eléggé meglepődtem, amikor a második kötet megjelent. Az kihozta többekből a Rosszindulat, a Gyanakvás és az Irodalmi Sznobéria első csíráit...

ITT OLVASHATÓ