2020. december 12., szombat

A MUNKA TOVÁBB FOLYTATÓDIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2020.12.11.


A fertődi Esterházy-kastély fejlesztése tovább drágult. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi probléma, hiszen a kastély valóban egy fontos turisztikai célpont sokak számára, viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ki felelős a fejlesztésekért. Nem azért, mert esetlegesen rosszabb munkát végeznének, mint mások – bár ez is bőven benne van –, hanem azért, mert ezzel ismét Orbánhoz közel álló érdekeltségekhez kerül több milliárd forint. Ez azt is jelenti, hogy a túlárazás szinte nem is kérdéses, vagyis újabb közpénzek fognak eltűnni és kerülnek a NER számláira. Az minden kormány idején szinte magától értetődő (sajnos), hogy hozzájuk közel álló körök is bezsebelnek állami pénzeket, azonban az, amit az Orbán-kormány művel a hazai fejlesztések és beruházások terén, nem mindennapi.

A november 19-én megjelentetett Magyar Közlöny egyik kormányhatározatából derült ki, hogy még tovább drágul a fertődi Esterházy-kastély turisztikai fejlesztése. A határozat értelmében az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 1,442 milliárd forinttal növelte a kormány. A kastély fejlesztését az uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) finanszírozzák.

A hír utolsó, kiemelt mondatára érdemes leginkább figyelni, amelyből kiderül, hogy a számlát az EU állja. Az az EU, amely nemrégiben döntött arról, hogy vezessen Orbán egy autokratikus, jogállamot már nyomokban sem tartalmazó országot, nem számít. A németeknek még így is megéri, hiszen sokkal nagyobb a gazdasági hasznuk abból, ha hagyják Orbánt „érvényesülni”, mintha szembeszállnának vele. 1,4 milliárd forintnak megfelelő euró – amely az európai adófizetőktől érkezik – tehát újonnan a maffiakormányt és köreit gazdagítja, de úgy tűnik, ezzel már nincs semmi probléma. A felújításra ugyan kiírtak egy pályázatot, de látatlanban is biztos vagyok abban, hogy úgy határozták meg a feltételeket, hogy a sajátjaik jöhessenek ki győztesen abból.

Mészáros és Tiborcz is ezt csinálja már évek óta, mindenféle probléma nélkül. Teljesen átlátszó trükk ez, de a hatóságok nem tesznek semmit, hiszen pontosan tudják, hogy kinek az érdekeit kell szolgálniuk. Nyílt titok az ma Magyarországon, hogy ilyen és ehhez hasonló fejlesztésekkel szétlopják az Európai Unió pénzét, mégsem tűnik úgy, hogy ez zavarna bárkit is. Nyilvánvalóan csurra-cseppen mindazoknak, akik fontos szereplői ennek a történetnek, ezért a hallgatás biztosított...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.