2020. november 18., szerda

SZÁMUNKRA ÁTHALLÁSOS AZ, AMI AMERIKÁBAN ZAJLIK

HÍRKLIKK
Szerző: N. VADÁSZ ZSUZSA
2020.11.18.


„A tét óriási: ha Trump és a republikánusok nem fogadják el a választási eredményt, akkor megkérdőjelezik az amerikai demokrácia alapját, a szabad, átlátható és általalános választást, s ezzel magának az amerikai demokráciának a legfontosabb intézményét... ha Trump nem hajlandó elismerni a vereségét, akkor szélsőséges esetben akár polgárháború is lehet ebben az ugyancsak megosztottá vált országban” – véli Simonyi András Amerika-szakértő, korábbi washingtoni, illetve NATO-nagykövet. A demokratáknak pedig van min elgondolkodniuk: ugyanis nem ők, hanem Joe Biden nyerte meg ezt a választást, ő volt az, aki képes volt négy éve elveszített rétegeket – például a külvárosi nőket és a „kékgalléros” munkások egy részét – maga mögé állítani. „Merthogy a választások valahogy így működnek, nálunk sem igen lesz másként, ha az ellenzéknek nem sikerül megtalálni azt a közös jelöltet, aki képes bevonzani új vagy régen elveszített szavazói rétegeket” – szögezte le. S hogy mire számíthatunk mi a Biden-elnökség alatt? Simonyi erről is beszélt, s amit mondott, nem hízelgő Orbánra nézve.


Vannak olyan vélemények, hogy Donald Trump már nem is igazán azzal törődik, hogy a maga javára átfordítsa egyes államokban a győzelmet, azaz nem arra játszik igazán, hogy neki legyen meg az elnökséghez szükséges 270 elektora, nem is igazán bízik az eddig a számára amúgy is sorozatos kudarcot hozó jogi eljárásokban, hanem arra játszik, hogy végül ne az elektorok, hanem egy bonyolult eljárással, a kongresszus válasszon elnököt, ahol az ehhez szükséges testületekben megvan a pártja, a republikánusok többsége – amire egyébként a 19. század óta nem volt példa az Egyesült Államokban. Erről a Harvard Egyetem nagy hírű jogász emeritusa, Alan Dershowitz nyilatkozott a minap. Mi folyik Amerikában?

– Előrebocsátva: Dershowitz valójában egy nagyon felkészült, okos ember, de közismerten Trump támogatója, tehát érdemes ezen a szűrőn keresztül értelmezni a véleményét. Az tény, hogy az amerikai választási rendszer furcsaságának egyik eleme, hogy ha a választás eredményét vitató fél be tudja mutatni, hogy egyes államokban nem volt rendben a szavazás, és egyik jelölt sem kapja meg a szükséges 270 elektori szavazatot, akkor a kongresszus úgynevezett „tagállami delegátusai” (tehát nem a teljes képviselőház) döntik el a választási eredményt. Ott a republikánusok vannak többségben. De hát ezek fenyegetések, és a másik oldal sincs híján felkészült jogászoknak. Az biztos, hogy Trump támogatói, és sajnos a republikánus szenátorok döntő többsége a falig is elmennek a törvények csűrése-csavarásában, hogy megpróbálják semmissé tenni a választás eredményét. De szögezzük le, ez nem alkotmányjogi, hanem politikai kérdés, a tét pedig óriási: az amerikai demokrácia integritása forog kockán. Ha Trump nem hajlandó elismerni a vereségét, akkor szélsőséges esetben, akár polgárháború is lehet ebben az ugyancsak megosztottá vált országban, s meggyőződésem, hogy előbb-utóbb ezt a republikánusok is belátják, s tudják, hogy ezen a vereségen túl kell lépni. Trumpnak el kell fogadnia a helyzetet és el kell hagynia a porondot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.