2020. november 19., csütörtök

ORBÁNNAK SZÜKSÉGE VAN A PÉNZRE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁSZKY JUDIT
2020.11.19.


Nem engedheti meg Brüsszel, hogy zsarolja Orbán és Morawiecki. Lapvélemény szerint a végén beadják a derekukat mindketten, mert szükségük van a pénzre. Ma dönthet a Tanács.


Több órás lapszemlét kellene tartani, ha csak az elmúlt pár órában megjelent magyar vonatkozású cikkeket ismertetném. Természetesen Orbán vétója a fő téma a nemzetközi sajtóban, már csak azért is mert ma államfők és kormányfők videó csúcstalálkozót tartanak erről. A 33. cikknél abbahagytam a számolást. A Financial Times pár óra leforgása alatt három cikkben is elemezte a helyzetet: az elsőben Varga Judit igazságügyi minisztert idézte, aki szerint a jogállam értelmezése minden ország belügye, és emiatt különböznek is egymástól, ezért nem lehet egységes uniós jogállami értelmezésről beszélni. A lengyel igazságügyminiszter kerek-perec kijelentette, hogy elvesztették bizalmukat az egységesnek mondott uniós intézményekben, s amúgy is: mit értenek a potenciális kockázaton és azt miért akarják büntetni? Ezzel együtt úgy véli a cikk, most csak verik a tamtamot, a végén beadják a derekukat mindketten, mert szükségük van a pénzre. Ugyan Brüsszel javaslattal él, amelyben a tagállamok szuverenitásának elismerésével akarja kihúzni a jogállami viták méregfogát, azonban ez sem elég a magyar és lengyel vezetőknek, akik azt követelik, hogy csak egyhangú és nem minősített többségi szavazással lehessen elfogadni a jövőben a jogállami sértések miatti szankciókat – értesült a Financial Times.

Ki az az Orbán Viktor?

A Dutch News pedig azt írja, hogy Orbánon kapott össze a holland kormányfő, Mark Rutte és Geert Wilder, utóbbi nagy Orbán-rajongó, s úgy fogalmazott a vitában, a kormányfőnek halványlila gőze sincs arról, ki is az az Orbán Viktor. Rutte határozottan kijelentette, nem fog megalkudni a jogállami kérdésben, már így is sokat engedett, és egyébként nagyon örül annak, hogy nem olyan ember, mint Orbán, aki megsérti a kisebbségek, a civilek jogait és a sajtószabadságot.

A szlovén kormányfő – akinek kampányát segítette a magyar kormány – nyílt levelet írt Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, amelyben az uniós vezetők fejére olvassa, hogy olyan eszközzel akarják fegyelmezni az Unió egyes tagállamait, amit tévesen jogállamnak neveztek el – számolt be az Euractiv. Persze a cikk rögtön meg is jegyzi, hétfőn Janez Jansa azonban nem vétózott. Mindenesetre utólag sérelmezi, hogy mások belpolitikájába ne avatkozzon be az Unió.

A második Financial Times cikk arra figyelmeztet, hogy nemcsak a büdzsét fenyegette be vétójával Orbán és Morawiecki, hanem miattuk a klímaprojektek is elbukhatnak illetve késést szenvedhetnek, hisz a vétójuk miatt nem haladhatnak előre ebben a kérdésben sem. A fő cél az lenne, hogy 2050-re Európa karbonsemleges kontinens legyen, első az összes közül.

Az angol nyelvű, de orosz Sputnik News szerint politikai gyilkosságot akar elkövetni Orbánon és Morawieckin is a baloldali ellenzék, s a folyamat még Frans Timmermans intézkedéseivel kezdődött, de ott végződhet, ahol ma a britek is tartanak. A cikk – minden bizonnyal tévesen állítja -, hogy a baloldal az uniós alapoktól akarja megfosztani őket, s nem azt állítja, hogy a jogállam visszaállítására akarja rábírni őket.

Ki rántja félre a kormányt?

Az amerikai CNBS összefoglalójában felidézik, hogy július óta folyt a vita a hétéves költségvetés, a Covid-segélyalap és a jogállam összeegyeztetésének a kérdésében, s amikor végre pont került megállapodásra, akkor gördítenek újabb akadályt a lengyelek és a magyarok. Az Eurasia Group számításai szerint, ez már most azt jelentheti, hogy leghamarabb 2021 harmadik negyedévében juthatnak a forrásokhoz a tagállamok január helyett. Danil Gros német közgazdász szerint nem lefutott játszma ez, most van az a feszült pillanat, amikor várjuk, ki fogja félrerántani a kormányt. S amúgy is Magyarország és Lengyelország sokkal többet veszít a pénzek kései kifizetésével, mint a spanyolok vagy az olaszok. Hollywoodi happy endes a cikk vége, minden megoldódik, mert Angela Merkel és Emmanuel Macron bevetik magukat és jól leülnek tárgyalni az érintettekkel.

Hello diktátor!

A brit Guardian szerkesztőségi véleménycikke szerint a nyáron rosszul mérte fel a helyzetet Angela Merkel. De 10 éve rosszul mérte fel. Hiába üdvözölte Jean-Calude Junker Orbánt 2015-ben „hello diktátor” nem lépett az EU, mert túl lassú és cselekvésképtelen. Most azonban látva a két országból indított keresztes hadjáratot a modern Nyugattal szemben – világos, ez nem mehet így tovább a végtelenségig.

Judy Dempsey a Carnegie Endowment for International Peace/Europe alapítvány elemzésében az eddigieket Angela Merkelnek rója fel és ő is felveti a felelősségét,amennyiben most sem változtat a tűrhetetlen helyzeten. Nem engedheti meg, hogy Magyarország és Lengyelország zsarolja az Uniót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.