2020. november 26., csütörtök

ORBÁN, A BUKOTT SLAPAJ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.11.26.


Az Unió most készül folyósítani – függetlenül a vétótól – a járvány leküzdésére hivatott segély első részletét, kies országunk miniszterelnöke pedig mindeközben tele pofával szidja őket. Ennél lejjebb menni már nehéz, de a jövőben majd sikerülni fog Isten és a Párt segedelmével az is. Nem tudhatni mi folyik. Kármentés, tébolyda a köbön vagy a hívek szokásos cukkolása, de a civilizált világ megint röhöghet a magyar kormányzaton – és kizárólag rajta –, ha van még kedve hozzá. Ám minden bizonnyal ez a készség odaveszett már rég, mert eszementekkel vitatkozni, az minden életerejét föleszi az embernek. Főleg, ha már a saját bőrére is megy a méltatlan cirkusz.

Itt tartunk.

Soros György elmondta a véleményét az egész Uniót veszélybe sodró magyar és lengyel vétóról, és egy, a Project Syndicate-n közzé tett írásban kifejtette, hogy a Fidesz – élén Orbánnal – a járványt és a vészhelyzetet az ország kirablására és az ellenzék ellehetetlenítésére használja. Ezt mi is látjuk, számunkra ez nem újdonság. Ezen túl arról beszélt még Soros a két lator állam kapcsán, hogy: „Tisztában vannak azzal, hogy példátlan módon sértik meg a jogállamisági normákat, és eszük ágában nincs megfizetni ennek a következményeit.” Illetve rámutat arra, hogy Orbán és Kaczynski számára a jogállam nem elvont fogalom, hanem a személyes és politikai korrupció korlátja. Majd sorra veszi Orbán utóbbi hetekben elkövetett gazemberségeit.

Migránsokról nem ír Soros egy betűt sem.

Ellenben kijelenti, az EU nem engedheti meg magának, hogy kompromisszumot kössön a jogállamiság kérdésében. A magyar származású üzletember szerint az, hogyan reagál az EU a magyar és a lengyel kormány ellenállására, meghatározza azt is, képes lesz-e fennmaradni alapértékei mentén. Soros csak arról beszél, amiről az egész világ, amiről a magyar ellenzék és a gondolkodásra még képes magyar emberek. Arról beszél, amiről Orbán propagandájában szó nem esik. Orbán propagandájában most George Clooney a napirend, aki hasonlókat fejtegetett, s emiatt ő most Soros barátja, illetve lefizetett harsonája. Soros, ez a mantra, amibe beszállt Orbán is egy írásművel (levéllel).

És bár ne tette volna.

Akit érdekel az egész nyüszítés, a kedves vezető Facebook oldalán – illetve már szerte a széles neten – elolvashatja, és meglátja, hogy igazam van akkor, amikor arról mesélek, hogy Orbán Viktor nagy valószínűséggel elvesztette az eszét. Ha mi volnánk ő, akkor elsomfordálnánk a sarokba, hogy ne lássanak. Orbán migránsozik, háttérhatalmazik, keresztény szabadságozik, és az egész Uniót lesorosozza: „Számos magas rangú uniós bürokrata Soros György hálózatával közösen egy egységes birodalom létrehozásán dolgozik.” – írja a kedves vezető, és, miközben megvétózza a költségvetést, ezt is: „Soha nagyobb szükség nem volt az európai szolidaritásra, arra, hogy az európai nemzetek egymás megsegítésére összefogjanak.” A plafon pedig zavartalanul lóg fölötte, és az erdők sem indulnak meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.