MORITURI TE SALUTANT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.11.06.

Ceci nénnye tegnap megint gondoskodott mirólunk, mert nélküle hülyék volnánk, de nagyon. Arra intett kicsit és nagyot, götheset és még jó karban lévőt egyaránt, ha kórházba vetne a jó sorsunk manapság, mert készülünk épp megmurdelni vagy mert nincsen jobb dolgunk, csak ez a passziónk, úri kedvünk, akkor több hétre elég motyót vigyünk magunkkal. Hogy mennyi alsógatyát és zoknit, arra nézvést nem kaptunk útmutatást, mert mindenki másképp szereti, ki kicsit szarosan már, ki nem annyira, ez gusztus dolga és neveltetésé, vagy a beletörődésé, hogy már úgyis minden mindegy.

Azt azonban megtudtuk, legyen az úti törődésben taj-kártya mindenképp, hogy világos legyen, kaphatunk-e oxigént a gépből, miközben ladikozunk Kharonnal a Styxen. Azt elfelejtette megemlíteni Ceci nénnye, hogy a kisdedek mindenképp vigyék a nyunyókájukat is a nagy utazásra, hogy legyen mit szorongatni, mikor szurkálják őket tudós doktorok. Jó érezni valaki nagyanyai törődését a kegyetlen világban, amikor jönnek a ködök, mert ilyen féltő gondoskodást egy zupás őrmester sem tudna adni minékünk sem itt, sem Fokföldön sem Ázsiába’.

Nem is biztos, hogy érdemeljük ezt a szívbéli jóságot, vagy csak nem vagyunk szokva hozzá. Az iskolaőr, amikor kizárólag a lábunkat üti a gumibottal, hogy megsántuljunk, de azért okosak maradjunk, de nagyon, nem törődik vele, szaros a gatyánk vagy sem. A rendőr az utcán, midőn észrevesz éji órán osonni, és visz is el, vagy épp a kórházparancsnok, aki előtt állunk kis motyónkkal, tatyónkkal, benne a taj-kártya, és eldönti, jár-e nekünk a zoxigénből, szlopálhatjuk-e idvezülten. A kórházparancsnok nem egy Behrens udvari tanácsos, és mi sem vagyunk Hermine Kleefeld kisasszonyok.

Ez itt nem a léha Varázshegy, hanem a mi nagybüdös életünk, fogjuk hát a motyónkat indulva az egészségügyi intézménybe oxigént vételezni, s közben tartásunk mégsem erős és nemes. Ave Victor, morituri te salutant. – Ezt mondjuk, és lúdtalpas, csámpás lábainkkal lépnek egymásra talpaink, reszkető térdünk olykor összeakad. Futballistának sem vagyunk jók, szurkolónak meg pláne, mert nem vagyunk hozzá ideológiailag eléggé képzettek. Mi, mint tömegek lesprickoljuk Bástya elvtársat, és bávatagon nézzük a magyar narancsot, ami nagy is, rohad is, de a miénk...

ITT OLVASHATÓ