2020. november 27., péntek

MÍG ORBÁN VÉTÓVAL FENYEGET, GŐZERŐVEL TERVEZI A KORMÁNY A PÉNZ ELKÖLTÉSÉT

444.HU
Szerző: MAGYARI PÉTER
2020.11.27.


Tele van a világsajtó azzal, hogy a magyar és a lengyel kormány meg akarja vétózni az EU költségvetését, és a bele tervezett óriási gazdaságélénkítő csomagot. Csütörtökön a két miniszterelnök találkozóján megerősítették Orbán és Morawiecki véd- és dacszövetségét a vétó ügyében, és világossá tették, hogy ameddig a többi ország és az Európai Parlament nem engedi el a jogállamisági mechanizmus sürgős bevezetését, addig blokkolják az összesen 1800 milliárd euró felszabadítását.

Orbán Viktor csütörtökön azt is elmondta, hogy Magyarországnak nincs szüksége a gazdaságélénkítő csomagból ide eső részre. "Magyarországnak semmilyen pénzügyi vesztesége nem származik abban az esetben sem, ha nem jön létre az európai válságkezelési alap" - jelentette ki, és azt is hozzátette, hogy "tévednek azok az újságírók, jogászok, politikusok, akik azt hiszik, ez pénzügyi kérdés, ugyanis ezt a vitát pénzzel nem lehet megoldani".

A hivatalos magyar kormányzati álláspont tehát az, hogy a pénz nem számít. Ehhez képest a magyar kormány bürokratái szorgalmasan dolgoznak a pénz elosztásán, és erről folyamatosan egyeztetnek az Európai Bizottság illetékeseivel. 

Orbán azt mondja, hogy a pénz nem számít, de az emberei papíron már osztják az eurómilliárdokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.