Szerző: Azénpénzem
2020.11.18.
A honatyák megszavazták, így már aláírásra vár a jövő évi adócsomag (ezt itt nézheti meg). Az indoklásokkal együtt 154 oldalas irományban számos korábban már beharangozott módosítás szerepel. A Niveus Consulting Group értékelésében azt emelte ki, hogy bár sokan bíztak abban, hogy a kisadózók tételes adója (kata) sokak által kifogásolt szigorításán az utolsó pillanatban enyhítenek, ez végül nem történt meg. Maradt tehát, hogy jövőre az egy vevőnek számlázott 3 millió forintot meghaladó bevétel után a vevő (külföldi vevő esetén a vállalkozó) 40 százalékos különadót kell fizetni.
Az eredetileg benyújtott javaslathoz képest amúgy (ha nem is a katára vonatkozóan) terjedelmes módosításokat fogadtak el. A Niveus szerint a cégeket érintő legnagyobb változás az lesz 2021-ben, hogy az önkormányzati adókat központilag, az adóhatóság (NAV) által kiadott egységes bevallás segítségével kell bevallani minden telephelyre. Annak a cégnek is csak egy adóbevallást kell benyújtania, amelynek több településen van iparűzési adó telephelye. Erre eddig is volt korlátozott lehetőség, de most már ez lesz a főszabály. Az átállás nehézségeit jól mutatja, hogy a bizottsági módosító indítvány nyomán az informatikai rendszerek összehangolására nyitva álló határidőt 2023. április 1-jére halasztották.
Az adóbevallás központosítása ellenére a helyi adókat továbbra is az önkormányzatok számlájára kell utalni. Mint a tanácsadó cég hangsúlyozza: nemcsak a NAV-on belül nem sikerült tehát az egységes utalási számlát kialakítani – bár ezt évek, lassan évtizedek óta ígérik – hanem az önkormányzatoknak is külön-külön kell az iparűzési adót megfizetni. Mint kiderült, a gépjárművek adóztatását is nehézséggel veszi át a NAV. Egy módosító javaslattal a gépjárműadó tavaszi bevallási határidejét egy hónappal el kellett tolni annak érdekében, hogy a NAV ténylegesen is át tudja venni ezt a feladatot. Jövőre tehát elég lesz április 15-ig megfizetni a gépjárműadót...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.