Szerző: MILLEI ILONA
2020.11.19.
Erről Orbán Viktor 2020 júliusában a „Cenzúrázatlan Európa” konferencián ki is fejtette a véleményét. Azt mondta, míg Nyugat-Európa a 2008-as pénzügyi válságra válaszul „megpróbálta megmenteni a jóléti államot”, addig az ő kormánya Magyarországon „munkaalapú társadalmat” (workfare state) épített ki. Erre azért volt szükség, mert ebben az „új világkorszakban” a jóléti állam már nem alternatíva, és szerinte ennek a felismerésnek volt köszönhető, hogy „a vírus előtt Magyarországon három százalékos volt a munkanélküliség”. Csakhogy jött a vírus, sőt, a sokkal súlyosabb második hulláma, ami olyan ágazatokat is megrázott, mint például az oktatás, amit Orbán Viktor amúgy nem tart számon stratégiai ágazatként. S mivel a járványhelyzet komoly gondokat okozott, a kormány most megpróbál gesztusokat gyakorolni az abban dolgozóknak. Azért jó lesz résen lenni!
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.