Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2020.11.19.
„A naiv idegenek és az irigy osztrákok azt mondják, hogy Budapest a kontinens leglumpabb városa, züllöttség dolgában túltesz Párizson és Bukaresten; holott itt mindenki csak keresni akart, amikor lumpolt, éjszakai nők körül forgolódott, reggelig tanakodott, számjegyekkel írta tele a márványasztalt, bablevest früstökölt, és a gőzfürdőt látogatta. Ez volt a város élete, és az okos emberek alkalmazkodnak a szokásokhoz” – olvassuk Krúdy Gyulánál az Őszi utazások a vörös postakocsin című regényben. Noha az író saját életét és szeretett Budapestjét is előszeretettel legendásította, Sal Endre Mi, magyarok a századelőn. 51 szenvedélyes történet című könyvét elolvasva úgy véljük, Krúdy pontosan ragadta meg a korszellemet. A dualista Budapest olyan lendülettel mulatott, hazudott, evett-ivott, élvezkedett, csalt, párbajozott és élt, mint egy a felnőttkorba éppen csak belépett heves fiatalember. Tulajdonképpen az is volt: nem sokkal a kiegyezés után, 1870-ben még csak 300 ezer ember lakta a javarészt még mindig német várost, amelyet évszázados patrícius hagyományok igazgattak. Harminc évvel később, 1900-ban már több mint 800 ezer ember köszöntötte az új évszázadot, s nemcsak a lakosságszám, hanem a város képe, nyelve, szokás- és idegrendszere is megváltozott.
A Facebookon nagy népszerűségnek örvendő, 150 ezer ember által követett Újságmúzeum szerkesztője előző kötetében a huszadik században külföldön hírnévre jutott magyarok életútját idézte meg. Új, a boltokba november 24-én kerülő kötetében itthon marad. A Libri kiadó gondozásában megjelent könyv a századelős Magyarország, s azon belül is leginkább Budapest múltját idézi meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.