Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.11.14.
„Látom én a létező problémákat és zavarnak is ezek engem, s noha nem állok ki már a barikádra, mások ma már a prioritásaim, de a kritikáimat megfogalmazom a fennálló hatalommal szemben; a magam művészi módján” – így nyilatkozott a Hírklikknek Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész. Hozzátette: ma már nem megy fel a barikádra harcolni, és egyébként is, a művészeknek vigyázniuk kell arra, nehogy politikailag bekategorizálják őket. De azt fontosnak tartja, és Obama amerikai elnök egykori sikerére utalt, hogy mindig lehet változtatni.
– Mostanság egy zenész számára a legfontosabb kérdés az, miként tudja átvészelni ezt az évet. Te hogyan vészeled át?
– Az első hullám idejéről tudok beszélni, hogy most miként fog alakulni, nehéz megjósolni. Valószínűleg ugyanúgy. Nem mondom, hogy örömteli dolog, ha egy művésznek elmaradnak a fellépései. Orosz rulettet játszik az ember: hogy elkap-e a vírus engem is vagy nem, túlélem-e vagy sem. Ennek a lelki, pszichés része is borzalmas. Éjszaka sokszor nem alszom, csak kóválygok a nappaliban és az jár a fejemben, hogy ez csak egy álom lehet, és majd csak felébredünk ebből a szörnyű sci-fiből; ez egyszerűen nem lehet igaz. A penicillin feltalálása után több évtizeddel, egy banális influenza vírus ilyen módon képes tönkretenni az emberiség életét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.