Szerző: ÉS
2020.11.13.
I N T E R J Ú
Kovács Bálint: „Elszemtelenedtem, hogy mégse fogok meghalni”
Beszélgetés Nádasdy Ádámmal
K R I T I K A
Beszélgetés Nádasdy Ádámmal
K R I T I K A
(Keith Haring, Museum Folkwang, Essen, november 29-ig. Lapzártakor közölték, hogy a járvány miatt a múzeum november 3. és 30. közt átmenetileg zárva marad.)...
Kőrösi Boglárka: A névtelenségre emlékeztet
(Szuvenír–Design kiállítás, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.)...
György Péter: Aratástól aratásig
Magyar kálvária 1918–1919
(Blinken OSA Archívum – Centrális Galéria.)
Báron György: Áldozathozatal
(Magdolna. Magyar játékfilm. Forgatókönyvíró–rendező: Buvári Tamás. Operatőr: Tóth Zsolt.)
Jobb mozisorsot érdemelne a Magdolna, mert szép film. A szépet a szó konkrét értelmében értve: régen láttunk olyan gondosan megkomponált, mívesen megformált képsorokat, mint a nagyon tehetséges operatőr, Tóth Zsolt felvételei. Nem akarom ezzel kisebbíteni a rendező, Buvári Tamás szerepét, elvégre egy ennyire céltudatos esztétikai elképzelést tükröző mű nem kizárólag a fotográfus érdeme, még ha a dicséretből ezúttal jóval több illeti is, mint a szokványrecenziók végén megszokott üres fordulatok...
Torma Tamás: Praktikus és szent égi és földi kapcsolatok
(A Szent II. János Pál katolikus templom Pátyon)
A pátyi nyilvánvalóan a rendszerváltás utáni puritán-modern templomépítészet újabb kiemelkedő darabja: semmi historizálás, semmi cicoma, az időtálló téglából Gutowskiék mégis olyan templomot teremtettek, ami Nagy Tamás dunaújvárosi vagy gödöllői templomát éppúgy megidézi, mint a pannonhalmi bencés bazilika John Pawson-féle áramvonalasítását vagy éppen az egykori mester, Ekler Dezső ellipszisformáit.
Molnár Zsófia: Hatalom, természetrajz
(Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása, Vígszínház, október 16.)
Nem, amit a színpadon látunk, nem a valóság. Valósabb lenne, ha Rudolf nem habosítaná rózsaszínre a becketti párhuzamot, a vak eunuchokat, ugyanakkor a szerepkettőzéssel, hogy a heréltekből lesznek a képeket manipuláló tévés tudósítók, húz egyet a történeten a napi abszurd irányába. Minden oldalról bepillantást enged az egymás mellett létező párhuzamos valóságokba. A forgószínpad folyamatosan mozgásban van, játszik a nézőtér, játszik a híd, játszik a tér minden szintje és pontja. A tobzódó jelmezek (szado-mazo szerelés, a sok fekete és fehér) és kellékek (szőrös-bőrös kofferek, esernyők, koszorúk) pedig a szimbolikus jelentéseket emelik ki igen plasztikusan.Tovább
A szerző további cikkeiFáy Miklós
Diana a skatulyából
(This Dream of You – Diana Krall, Verve, 2020)
A régi skatulya az volt, hogy itt ez a szőke cicababa, és nahát, énekelni is tud. Nahát, zongorázni is tud. Zenél. Olyan érdekes a hangja, van egy kis smirgli a felszínén, de közben mégis közelről szól, susorászik a mikrofonba, intim és mégis kemény, magának való, az örökké meghódíthatatlan nő. Nem is rossz szerep, csak az idő azért közbedumál, az örökké meghódíthatatlanokat is meghódítja valaki. Megmarad az emléke, ahogy a hangfelvétel ugyanaz marad, csak nem tudni, kinek jó. Magányos férfiak vele siratják a régi szerelmes párjukat? Van néhány Krall-lemez, amelynél azt érzem, hogy már pimaszság ennyire unatkozni az előadónak, megy, mint a hatos villamos, megállótól megállóig, maga sem tudja, miért. Ezt várják, ezt kapják...
Grecsó Krisztián: Végre az élet
(A vezércsel, Netflix, bemutató: 2020. október 23.)
Régen az ilyesmire azt mondták, a moziplakátokon az szerepelt műfaji meghatározásként, „film”. Ez ma nyilván nem jelent semmit, ráadásul nem lehet hinni abban, hogy az élet lehet érdekes, mindig a halálról kell beszélni, akkor is, ha családi dráma a keret, akkor is, ha a szerelem vagy a megbocsátás van a fókuszban, a szervezőelv mindig a krimi, a fontos karakterek örökké megölnek valakit, egyetlen rendező sem hiszi el, hogy egy félrenézésről tud érvényeset mondani. Pedig sokan tudnak, engem meg, bevallom, már a végletekig idegesítenek a hiperrealista környezetbe hozott, legalizált gyilkosságok, de Scott Frank végre meggyőzte a legnagyobb „filmszolgáltató” nagyhatalmú urait, hogy öldöklés nélkül is megél egy sorozat, mert láthatóan tudta, hogy amiről beszélni akar – egy lány élete –, az lehet érdekes...
Králl Csaba: Féreggé át, kutyába le
(Feledi Project: Metamorfózis és Fehér Ferenc: Tofu P. Potter – Nemzeti Táncszínház)
Feledi tíz éve készít koreográfiákat, a Nemzeti Táncszínház legtöbbet foglalkoztatott fiatal koreográfusa, akit sokan a jövő nagy ígéretének tartanak. Vele ellentétben a nemzetközi porondon jelentős karriert befutó Fehér Ferencet nem hordozza tenyerén a magyar táncszakma, talán már el is felejtették, hogy kicsoda. Ki ő és mit tud. Merthogy valamit nagyon tud, az tagadhatatlan, nem (csak) másról, nem (csak) a világról, hanem elsősorban önmagáról. Az önátadás, az önmegmutatás képességéről, arról az ösztönös és vadzseni énről, aki sorozatosan felülkerekedik a civil életben oly szemérmesen visszahúzódó Fehéren, amikor színpadra lép...
Károlyi Csaba: „Az égen néhány csillag”
Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 257 oldal, 3699 Ft
Az Aludnod kellene szociológiai, antropológiai, teológiai értelemben is elhagyatott világa, a szereplők szegénysége, kiszolgáltatottsága itt még általánosabb dimenzióba kerül (miként például Krasznahorkainál). Nem a társadalmi nyomornak, inkább egy létállapotnak, világállapotnak a leírása a cél. A Beláthatatlan táj fő ambíciója az emberi kiszolgáltatottság megmutatása. Mintha már az Aludnod kellene is azt sugallta volna, hogy nem ártana elaltatni ezt a világot (a menekülni akaró Szandra rejtélyes gyilkosság áldozata lesz, miután azt mondja neki az egyik pasi, hogy: „aludnod kellene”). Az a mű is nagyon „szépen” beszélte el a legszörnyűbb dolgokat. A Beláthatatlan táj pedig már címével is azt mondja, nem sok remény van akkor sem, ha nem olyan szörnyű körülmények közt élünk. S ha lehet, az új mű még inkább „szépen” meséli el ugyancsak titokzatos történetét...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Földi Bence: Ex libris
Rae Carson: Star Wars – Skywalker kora
Deepa Anappara: Dzsinnvadászok
Bergsveinn Birgisson: A fekete viking
Botár István: Havasok keblében rejtező szép Csík
Bacsó Béla: A helyes érvek kereséséről
Rüdiger Bubner: A dialektika mint topika. Fordította Weiss János. Typotex Kiadó, Budapest, 2020, 140 oldal, 2500 Ft
Bubner könyve az élet racionális alapjainak megfontolásával arra int, hogy a filozófia, amennyiben módszer és a tudományeszme szentsége elé járul, akkor éppen azt a lehetőséget nem veszi figyelembe, hogy kiindulni abból kell, ami van, aminek megértése és megértetése csak akkor lehetséges, ha képessé válunk a helyesen és a megfelelő helyen alkalmazott érvek által megcélozni azt, ami a lehető legjobb, ami nem maga a jó – és ezzel a dialektika nem önelvű használata lebeg a szemünk előtt. „A dialektikának valamire jónak kell lennie, ami maga nem dialektika.” (85.)
Bárdos Judit: A visztulai hajós
Radó István: Egy filmdramaturg emlékei. A bevezető tanulmányt írta, a visszaemlékezés szövegét válogatta és szerkesztette Buza Péter. MMA Kiadó, Budapest, 2020, 187 oldal, 3800 Ft
A szórakoztató történetek írójának nem volt olyan könnyű élete, amilyet ez az elbeszélői hang sejtet. Radó riporterként, újságíróként kezdte pályáját. Amikor filmfeliratozóra volt szükség, filmemberré vált. A Tanácsköztársaság idején a mozis direktórium vezetője lett. Ezután természetesen letartóztatták. 1922-ben folytathatta pályáját. Egy másik „szórakoztató” epizód az életéből, melyet éppoly könnyed hangon mesél el, mint a fentieket: 1941-től 1942-ig internáltként élt Nagykanizsán. Itt a „tizennégy kicsi négernek” még viszonylag tűrhető élete volt egy humánus táborparancsnok jóvoltából, Radó például irodai munkát végzett. Azért nevezték magukat így, mert az volt a „bűnük”, hogy az 1939-es zsidótörvény után stróman neve szerepelt a filmek stáblistáján, melyekben dolgoztak. Később a koalíciós időkben és azután sem ismerték el, nem jutott jelentős pozícióhoz a filmszakmában, mint Buza Péter alapos bevezető tanulmányából kiderül. (1972-ben halt meg...
Csepeli György: Lehet-e ornitológus, aki nem madár?
Ladányi János: Hanyatló világok. Szubjektív tudományos önéletrajz. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020, 176 oldal, 2490 Ft
Ladányi szenvedélyesen, ugyanakkor a szociológiai szakmai tudás teljes vértezetében kutatta és kutatja ezt az osztályok alatti osztályt, melynek titkait kevesen értik annyira, mint ő. Ő maga kérdezi magától, hogy neki, mint a társadalom felső rétegéből származó, polgári velleitások vonzásában felnőtt úrifiúnak, van-e joga a gorkiji mélyben élők kutatására? Madárnak kell-e lennie annak, aki ornitológus? – teszi fel ironikusan a kérdést, melynek feltevése a politikai korrektség által megbűvölt egyes amerikai szociológiai tanszékeken életveszélyes lenne...
„...az ember nem olvassa, hanem fizikailag átéli”
Krasznahorkai László Sátántangó és Az ellenállás melankóliája című regényeinek orosz nyelvű kritikai fogadtatásából
Szataninszkoje tango. Vjacseszlav Szereda fordítása, AST: CORPUS, 2018, 352 oldal
Melanholija szoprotyivlenyija. Vjacseszlav Szereda fordítása, AST: CORPUS, 2020, 448 oldal
Amit rajta kívül talán senki nem tesz meg (két évszázaddal korábban hasonlót művelt Gogol), az, hogy nem egyszerűen bemutatja, hanem érzékelhetővé, átélhetővé teszi, amint a nemlét benövi a létet... Előttünk a vereség esztétikája, poétikája és ontológiája: az emberi fajé, az emberi nemé mint gondolati vállalkozásé. (Olga Balla - „Drugoj Kiev” internetes folyóirat)
Rae Carson: Star Wars – Skywalker kora
Deepa Anappara: Dzsinnvadászok
Bergsveinn Birgisson: A fekete viking
Botár István: Havasok keblében rejtező szép Csík
Bacsó Béla: A helyes érvek kereséséről
Rüdiger Bubner: A dialektika mint topika. Fordította Weiss János. Typotex Kiadó, Budapest, 2020, 140 oldal, 2500 Ft
Bubner könyve az élet racionális alapjainak megfontolásával arra int, hogy a filozófia, amennyiben módszer és a tudományeszme szentsége elé járul, akkor éppen azt a lehetőséget nem veszi figyelembe, hogy kiindulni abból kell, ami van, aminek megértése és megértetése csak akkor lehetséges, ha képessé válunk a helyesen és a megfelelő helyen alkalmazott érvek által megcélozni azt, ami a lehető legjobb, ami nem maga a jó – és ezzel a dialektika nem önelvű használata lebeg a szemünk előtt. „A dialektikának valamire jónak kell lennie, ami maga nem dialektika.” (85.)
Bárdos Judit: A visztulai hajós
Radó István: Egy filmdramaturg emlékei. A bevezető tanulmányt írta, a visszaemlékezés szövegét válogatta és szerkesztette Buza Péter. MMA Kiadó, Budapest, 2020, 187 oldal, 3800 Ft
A szórakoztató történetek írójának nem volt olyan könnyű élete, amilyet ez az elbeszélői hang sejtet. Radó riporterként, újságíróként kezdte pályáját. Amikor filmfeliratozóra volt szükség, filmemberré vált. A Tanácsköztársaság idején a mozis direktórium vezetője lett. Ezután természetesen letartóztatták. 1922-ben folytathatta pályáját. Egy másik „szórakoztató” epizód az életéből, melyet éppoly könnyed hangon mesél el, mint a fentieket: 1941-től 1942-ig internáltként élt Nagykanizsán. Itt a „tizennégy kicsi négernek” még viszonylag tűrhető élete volt egy humánus táborparancsnok jóvoltából, Radó például irodai munkát végzett. Azért nevezték magukat így, mert az volt a „bűnük”, hogy az 1939-es zsidótörvény után stróman neve szerepelt a filmek stáblistáján, melyekben dolgoztak. Később a koalíciós időkben és azután sem ismerték el, nem jutott jelentős pozícióhoz a filmszakmában, mint Buza Péter alapos bevezető tanulmányából kiderül. (1972-ben halt meg...
Csepeli György: Lehet-e ornitológus, aki nem madár?
Ladányi János: Hanyatló világok. Szubjektív tudományos önéletrajz. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020, 176 oldal, 2490 Ft
Ladányi szenvedélyesen, ugyanakkor a szociológiai szakmai tudás teljes vértezetében kutatta és kutatja ezt az osztályok alatti osztályt, melynek titkait kevesen értik annyira, mint ő. Ő maga kérdezi magától, hogy neki, mint a társadalom felső rétegéből származó, polgári velleitások vonzásában felnőtt úrifiúnak, van-e joga a gorkiji mélyben élők kutatására? Madárnak kell-e lennie annak, aki ornitológus? – teszi fel ironikusan a kérdést, melynek feltevése a politikai korrektség által megbűvölt egyes amerikai szociológiai tanszékeken életveszélyes lenne...
„...az ember nem olvassa, hanem fizikailag átéli”
Krasznahorkai László Sátántangó és Az ellenállás melankóliája című regényeinek orosz nyelvű kritikai fogadtatásából
Szataninszkoje tango. Vjacseszlav Szereda fordítása, AST: CORPUS, 2018, 352 oldal
Melanholija szoprotyivlenyija. Vjacseszlav Szereda fordítása, AST: CORPUS, 2020, 448 oldal
Amit rajta kívül talán senki nem tesz meg (két évszázaddal korábban hasonlót művelt Gogol), az, hogy nem egyszerűen bemutatja, hanem érzékelhetővé, átélhetővé teszi, amint a nemlét benövi a létet... Előttünk a vereség esztétikája, poétikája és ontológiája: az emberi fajé, az emberi nemé mint gondolati vállalkozásé. (Olga Balla - „Drugoj Kiev” internetes folyóirat)
I R O D A L O M
Stermeczky Zsolt Gábor: Tánc
G. István László: Példázat koronavírus idején
G. István László: Háromfa
G. István László: Életszövetség
G. István László: Ugaron
Gergely Ágnes: Az árnyék
Szív Ernő: Ájulás
Ötvennyolc éves vagyok, hátul a kertben már zörög a kóró. Sok minden történt velem, de azt hiszem, soha nem ájultam el. Elájulni, nahát. Tudom, milyen, amikor elaltatják az embert. Elég gyors folyamat, számolsz, egy, kettő, paff. Azt hiszem, tudom, milyen a boldogság. Ismeretek a reménytelenségről. Ennyi a kis pénz. Ilyen lyuk a hiány. A díj ezt jelenti. A kedves levél így szól. A rossz levél így habzik. A szégyen így fáj. A születés ilyen kicsi, ez a nagy lesz belőle. Tudom, milyen a haldoklás. Többtonnányi szorongás tolat fel s alá az arcon. Jászberényben egyszer kivédtem egy tizenegyest – hamis igazolással. Aztán az íróválogatottban Bécsben is. Nem olyan kivételes dolgok. Semmi esetre se olyanok, amik miatt kivagyiskodni kellene, vagy magasabb homlokhordást abszolválni...
Egressy Zoltán: Vologya
Legközelebb két év múlva találkoztunk. Ezúttal meztelenül állt az ajtóban, a testén kék-zöld foltok. Erősebben lihegett, mint múltkor, az volt az érzésem, hogy az ajtómig kergették. Nem tévedtem nagyot, pár száz méterrel korábban szakította le az utána futókat. Álljak félre, kérte, és már zúdult is be, üldözik, mert ruha nélkül fürdött egy halastóban. Akkor kezdett rosszat sejteni, amikor meglátta a parton gyülekező embereket. Mindenki őt bámulta. Egyedül úszkált, és egyáltalán nem kívánkozott ki, de aztán fázni kezdett, kénytelen volt kimászni. Körülállták, mint éhes oroszlánok a kafferbivalykölyköt, az esélye is annyi volt, mint a kis prédának, szerencsére csak lassan bátorodtak fel a támadók. Határozott léptekkel indult a ruhái felé, aztán egy nagypofájú ráordított, egy másik pedig odafutott hozzá, és megütötte. Erre a többiek is rávetették magukat. Nagy nehézségek árán tudott elmenekülni. Amikor visszanézett, akkor látta meg, hova mászott be, a lezárt terület bejáratán a felirat valami keresztény szekta birtokát jelezte. Ahogy menekült, eszébe jutottam. Mint legközelebbi ismerős. Hogy hogy jött be a városba? Így. Meztelenül, futva. Nemrég maradtak le a keresztény üldözők...
Molnár Lajos: Az emlékmű
Mindig idegesítette ez a nő. Nem ilyen lányt képzeltek a fiúk mellé, Annusnak félárvaként nem volt semmije. Bezzeg ők mindig igyekeztek. Bár apósa hentesüzletét államosították, de a fiával, Károllyal alkalmazottként tovább dolgozhattak benne. A faluban ismerték és szerették őket. Karcsi, a fiúk még gimnáziumba járt, már akkor elhatározták, hogy a széles portájuk udvarán házat építenek neki. Ez volt az első emeletes ház a faluban, felül nappali és három szoba, alul meg konyha, ebédlő, fürdőszoba és kamra. Az alap betonozásához, a falazáshoz, a cserepezéshez jöttek a rokonok, ismerősök. Főzött nagy fazék tyúkhúslevest, Károly birkát vágott, megfőzte azt is. A segítőknek két liter pálinkát és három láda sört vettek. Ez az Annus meg épp akkor jött ki az egyetemről, épp hogy felvették a tsz-be agronómusnak...
Egressy Zoltán: Vologya
Legközelebb két év múlva találkoztunk. Ezúttal meztelenül állt az ajtóban, a testén kék-zöld foltok. Erősebben lihegett, mint múltkor, az volt az érzésem, hogy az ajtómig kergették. Nem tévedtem nagyot, pár száz méterrel korábban szakította le az utána futókat. Álljak félre, kérte, és már zúdult is be, üldözik, mert ruha nélkül fürdött egy halastóban. Akkor kezdett rosszat sejteni, amikor meglátta a parton gyülekező embereket. Mindenki őt bámulta. Egyedül úszkált, és egyáltalán nem kívánkozott ki, de aztán fázni kezdett, kénytelen volt kimászni. Körülállták, mint éhes oroszlánok a kafferbivalykölyköt, az esélye is annyi volt, mint a kis prédának, szerencsére csak lassan bátorodtak fel a támadók. Határozott léptekkel indult a ruhái felé, aztán egy nagypofájú ráordított, egy másik pedig odafutott hozzá, és megütötte. Erre a többiek is rávetették magukat. Nagy nehézségek árán tudott elmenekülni. Amikor visszanézett, akkor látta meg, hova mászott be, a lezárt terület bejáratán a felirat valami keresztény szekta birtokát jelezte. Ahogy menekült, eszébe jutottam. Mint legközelebbi ismerős. Hogy hogy jött be a városba? Így. Meztelenül, futva. Nemrég maradtak le a keresztény üldözők...
Molnár Lajos: Az emlékmű
Mindig idegesítette ez a nő. Nem ilyen lányt képzeltek a fiúk mellé, Annusnak félárvaként nem volt semmije. Bezzeg ők mindig igyekeztek. Bár apósa hentesüzletét államosították, de a fiával, Károllyal alkalmazottként tovább dolgozhattak benne. A faluban ismerték és szerették őket. Karcsi, a fiúk még gimnáziumba járt, már akkor elhatározták, hogy a széles portájuk udvarán házat építenek neki. Ez volt az első emeletes ház a faluban, felül nappali és három szoba, alul meg konyha, ebédlő, fürdőszoba és kamra. Az alap betonozásához, a falazáshoz, a cserepezéshez jöttek a rokonok, ismerősök. Főzött nagy fazék tyúkhúslevest, Károly birkát vágott, megfőzte azt is. A segítőknek két liter pálinkát és három láda sört vettek. Ez az Annus meg épp akkor jött ki az egyetemről, épp hogy felvették a tsz-be agronómusnak...
Baráth Miklós: Levél a meghalt kisfiúhoz
Rögök nyomják kicsit tested – látod, csak földet vehettem neked. Éhes gyökerek nyúlnak le érted, s mint levél zöldellsz ki, hogy ősszel rám perdítsen téged a szél. Dajkálok hullott lombokat, hallgatom zizzenésüket, mintha üzennél az időből, amit elmos a percek cseppenése, nem értem, csak tudom, kiáltasz, fiam, és közben írja neked elküldhetetlen leveleit az apád...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.