2020. november 19., csütörtök

A JÁRVÁNYÜGYI KORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÁS MINDEN HATODIK BEJEGYZÉSE PROPAGANDA

ADATÚJSÁGÍRÁS / ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BÁTORFY ATTILA
2020.11.18.


...A bejegyzések legtöbbje statisztikai adatközlés, járvánnyal kapcsolatos tájékoztatás, illetve a járványt is érintő tájékoztatás. Ugyanakkor a 2286 eddigi bejegyzésből összesen 394 volt kormánypropaganda, vagyis minden hatodik bejegyzés.

Elsősorban azokat a bejegyzéseket tekintettünk propagandának, amelyekből egyértelműen a kormány politikai állásfoglalása köszönt vissza. De ide soroltuk azokat a híreket is, amelyek úgy jelentek meg a hivatalos koronavírus-tájékoztató oldalon, hogy semmi közük nem volt a járványhoz, illetve az azzal kapcsolatos intézkedésekhez. Erre jó példa Novák Katalin CSOK-kal kapcsolatos bejelentései. Néhány esetben röviden szót ejtett arról, hogy a járvány alatt sem állhat le a családok támogatása, de legtöbbször egyáltalán nem került említésre a koronavírus ezekben a cikkekben.

Ezen cikkek egy része volt csupán teljesen nyílt propaganda, többségük azonban elsőre teljesen ártalmatlannak tűnő hírközlések közé furakodott be egy-két mondat erejéig, amikor valamelyik nyilatkozó az EU-t és Brüsszelt (pl.: Hollandia betámadása, vagy Magyarország és Lengyelország megvédte a nemzeti büszkeségét), az ellenzéket vagy a Soros-szervezetek valamelyikét támadta. Akadtak fordított helyzetek is, amikor a járvány örvén közöltek nem releváns információt, mint például Szijjártó Péter üzemlátogatása, ahol a vállalkozás sikerességéről és nettó árbevételéről beszélt.

Nyilván a propagandaszövegek között is voltak trendek: így, amikor a Pesti Úti Idősek Otthonával lehetett Karácsony Gergely budapesti főpolgármestert támadni, akkor a tájékoztatóoldal is kiemelten foglalkozott az idősek otthonában tapasztalható áldatlan állapotokkal, amikor azonban a gazdaság nehézségeiről volt szó a sajtóban, a tájékoztató oldalon megszaporodtak a magyar gazdaság erejét és tűrőképességét kidomborító bejegyzések, nyilatkozatok.

Szintén többször jelentek meg olyan anyagok a tájékoztató oldalon, amelyek a migráció és a járványterjedés kérdését összemosták, összesen hétszer. Egészen friss példa továbbá arra, hogyan köszön vissza a kormánypropaganda az eredetileg tájékoztatásra szolgáló oldalon az, hogy pár nappal Karácsony Gergely bejelentetése után, miszerint a főváros saját költségén kezdi meg az iskolai dolgozók tesztelését, az NNK közleménye jelent meg az oldalon, azt állítva, hogy tömeges tesztelésre alkalmatlan az antigén-teszt.

Sokak szerint már a statisztikai adatközlés is propaganda, mivel kozmetikázott statisztikákat közöl az oldal. Erre semmiféle bizonyíték nincsen, az adatközlés anomáliái egyszerűen emberi hibákból és az információáramlás kihagyásaiból is következhet, továbbá az adatgyűjtés módszertani hibáiból. Az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóinak megítélése már nehezebb. Az Operatív Törzs újságírói kérdésekre nagyon ritkán válaszol, akkor is leginkább megkerülik a válaszadást. Konkrét adatok “rendelkezésre állását” előbb letagadják, majd egy héttel később a letagadott adatra alapuló állítást tesznek, 18-án pedig bemutatják azokat. Mindenki döntse el, hogy ezt minek nevezi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.