2020. október 31., szombat

VISSZASZORÍTHATJUK A JÁRVÁNYOKAT, DE ÉVENTE HÚSZ-HARMINCMILLIÁRD DOLLÁRBA FOG KERÜLNI

QUBIT
Szerző: HEGYESHALMI RICHÁRD
2020.10.30.


Új megközelítésre van szükség ahhoz, hogy a jövőbeli járványok ne végezzenek több millió emberrel – írja egy új kutatásra hivatkozva a BBC. A jelentést egy, az ENSZ által alapított szervezet, az IPBES (Kormányközi Tudományos-Politikai Platform a Biodiverzitásról és az Ökoszisztéma-szolgáltatásokról) készítette.

Az IPBES jelentése szerint fontos lenne, hogy megakadályozzák az emberek, a vadon élő állatok és az állattartás keveredését, mert csak így csökkenthető annak a kockázata, hogy a baktériumok és vírusok átterjedjenek az állatokról az emberekre. Ezenfelül egészségügyi ellátást kéne biztosítani a magas kockázatú területeken az állatok közelében élő embereknek, mert ez meggátolhatja a betegségek szélesebb körű elterjedését.

Mindehhez arra lenne szükség, hogy világszerte közös megközelítést alkalmazzunk, mert a világjárványok csak így előzhetők meg. Bár ez sok pénzbe kerülne, a jelentés szerzői szerint mindez százszor olcsóbb lenne, mint amennyibe a járványok következményei kerülnének.

A dokumentum arra is kitért, hogy

- az embereknek abba kellene hagyniuk a vadon gyarmatosítását, és kevesebb húst kellene enniük, mivel a modern ipar a fő kapcsolatteremtő az emberek és a kialakulóban lévő kórokozók között;

- a kormányoknak együtt kellene működniük a jövőben a járványok megelőzése érdekében, és gyorsan el kellene fojtaniuk a járványok kitörésének gócpontjait;

- ha nem sikerül összehangolt globális tervet készíteni, a jövőben jóval többen fognak meghalni a Covid-19-nél veszedelmesebb járványok miatt a Földön.

Az IPBES szerint a ma zajló világjárvány jövő nyárig nagyjából 16 billió dolláros kárt fog okozni a világgazdaságnak. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a megelőző intézkedések – például a vadon élő állatok kereskedelmének visszaszorítása – évente 22-31 milliárd dollárba kerülne. Bár ez nagy összeg, de mégis eltörpül a koronavírus okozta gazdasági válság költségeihez képest.

A jelentés szerzői szerint a járványkockázat évről évre növekszik: évente több mint öt új betegség jelenik meg. Ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy az emlősök és a madarak több mint egymillió, ma még ismeretlen vírust hordozhatnak. Az ebola és a zika, illetve más fertőző betegségek (influenza, HIV, koronavírus) nagyjából 70 százaléka állatoktól származik. Ezek a betegségek könnyen átugorhatnak az egyik fajról a másikra, ha az emberek a vadon élő állatállománnyal érintkeznek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.