Szerző: BERNAU PÉTER
2020.10.01.
Folyamatosan vizsgálja az MTSZ új vezetése a múltban történteket és minél tovább jut az ellenőrzésben, annál lehangolóbb lesz a kép az utóbbi évekről. Lapunk úgy tudja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az elmúlt négy évben 8-8,5 milliárd forint közpénzt fizetett ki az MTSZ törvénytelenül külső cégeknek. A két kiemelt kedvezményezett az A-Z Produkció volt, illetve az Open Time. Mindkét vállalkozásnak az interneten is elérhető adatok szerint Horváth Csaba volt a tulajdonosa és párja, Tamás Krisztina az ügyvezetője. Utóbbi személye azért is érdekes, mert ő volt az MTSZ kommunikációs vezetője. Később Horváth az A-Z Produkciót átadta jó ismerősének, Kovács Zsoltnak. Kovács több A-Z nevű cégnek is a tulajdonosa volt, többek között az A-Z Teniszprodukciónak, amely a Davis Kupa-mérkőzések megszervezésére szerződött az MTSZ-szel. Olyan beruházásoknál, melyeknél állami pénzt használnak fel, kötelező kiírni a közbeszerzést, így rendelkezik a törvény. A közbeszerzés kiírásáról elnökségi határozatot kell hozni, és a pályázatnak meg kell jelenni a Magyar Közlönyben is.
Ezeknek nyoma sincs az elmúlt négy év elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei között, ehelyett az MTSZ egy-két oldalas megbízási szerződéseket írt alá a partnereivel és fizetett ki nekik milliárdokat.
Ez az eljárás felveti a költségvetési csalás gyanúját, mivel tételes elszámolás hiányában ellenőrizhetetlen, hogy valójában mennyibe került egy-egy esemény, amelyet hivatalosan nem a szövetség szervezett. Az MTSZ előző vezetése pontosan tisztában volt a törvényi előírásokkal, kisebb tételeknél (például irodabútorok beszerzésénél) kiírta a közbeszerzési eljárást, amit a Magyar Közlönyben is megjelentetett. Ettől eltérni csak rendkívüli esetekben lehet, amikor nincs idő várakozni, azonnal kell cselekedni (pl: ha egy kórházban elromlik a lift, akkor a gyors javítás vagy csere a legfontosabb)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.