Szerző: Az Én Pénzem
2020.10.02.
A 2008-as pénzügyi világválság idején sem vettek ki annyi pénzt a magyarok a bankokból, mint amennyit a járvány miatti pánik idején – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most megjelent elemzéséből. A kezdeti intenzív készpénzkereslet fokozatosan enyhült, majd erőteljesen hatott a karantén.
Átfogó elemzést tett közzé az MNB arról, hogy milyen hatással volt a koronavírus-járvány a hazai fizetési szokásokra. Elsőként a készpénzforgalom 2020. január és augusztus közötti alakulását vették górcső alá (ezt teljes terjedelmében itt nézheti meg). Sokan – írtuk meg a hitelintézetektől származó információk alapján – a járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetését követően egyéb megtakarításaikat is készpénzbe menekítették. Eddig azonban konkrét számokat nem ismertünk.
Most a jegybank pótolta ezt a hiányt. Mint leírták: március vége előtt 8 munkanap alatt a forgalomban lévő készpénzállomány értéke mintegy 250 milliárd forinttal, azaz 3,9 százalékkal emelkedett. Ez a korábbi trendek alapján 5-7 hónap normál növekményének felel meg. A járvány hatásai az MNB elemzése szerint egyéb készpénzforgalmi mutatókban (például hitelintézetek fióki és ATM-en keresztüli készpénzkifizetési forgalma, pénzfeldolgozói adatok) is egyértelműen látszottak.
A történtek – nyomatékosította a jegybank – nem tekinthetőek példa nélkülinek, hasonló készpénzkiáramlási csúcsok a múltban is voltak. Az adatok szerint a 2008-2009-es gazdasági világválság idején csekélyebb volt a pénzkivétel a mostaninál. 2008 októberében 16 nap alatt 180,3 milliárdot vettek ki a bankokból a magyarok. Az MNB felhívja azonban a figyelmet arra, hogy míg 2008 októbere után 4 hónap alatt összesen a korábbi többlet pénzkiáramlás 62 százaléka, 2020-ban áprilisban és májusban „csupán” 34 százaléka zúdult ki. (Arról nem ejtettek szót, hogy már járvány előtt is nagyot változtak – felfelé lendültek – a készpénztartási szokások.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.