2020. október 24., szombat

ORBÁN ELVESZÍTETT EGY GENERÁCIÓT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.10.24.


Ha azt vártuk, hogy 2020 október 23-án valami véget ér, illetve valami új elkezdődik – és lássuk be: ezt vártuk -, akkor feltehetően tévedtünk. A kormány, a hatalom, bizonyára nagy aggodalommal figyelte, mi lesz a színművészetisek által szervezett ünnepi demonstráción, de hát nem történt egyéb: ünnepi demonstráció volt. Sok-sok ember személyes jelenlétével, és még többek távoli szimpátiájával. A hallgatók szép, és emelkedett, és ígéretükhöz híven csendes tiltakozással jelezték: ami ma történik, ami velük történik, ami az országgal történik, az elfogadhatatlan. Méltatlan október 23.-a forradalmához.


Igazán nem tudom eldönteni, hogy a kormánypárti média tudósítóinak milyen központi utasítást adtak, annyi azonban látható volt, hogy nemigen tudtak kilépni az eddigi paneljeikből. Ahogy azt kollegám már megírta, vagy igyekeztek elhallgatni a történéseket, vagy gúnyolódni rajta, viccelődni a résztvevők létszámán, de semmiképp nem legalább tárgyszerűen beszámolni az eseményről. Talán remélték, hogy a végén lesz rendbontás, talán remélték, hogy a tömeg – mert az volt – fegyelmezetlen lesz, de egyik várakozásuk sem teljesült. Megmaradtak tehát a saját ostobaságaiknál, vagyis annál, hogy felvonulást valójában az ellenzéki pártok szervezték – lehetett egy kicsit gyurcsányozni -; szegény hallgatókat tolták maguk elé, eljátszva azt, hogy itt nem egy politikai rendezvénnyel állnak szemben. Ezek a tudósítások persze a saját tábornak szóltak, azoknak az embereknek, akiknek eszükbe sem jut kontrollálni a szavak valódiságát, egybevetni a tényeket az eléjük tárt hazugságokkal. Mindazonáltal több, mint rövidlátó ez a megközelítés; ezekkel a, csak a hatalmon lévők utasításait követő tudósításokkal egyszer és mindenkorra elveszítik azokat a fiatalokat, akik ott vonultak a rakparton, akik színvonalas műsorral emlékeztek meg ’56-ról, és akik szelíd, békés szóval fordultak a hatalomhoz. Azok az egyetemisták, akik aktív szereplői voltak a műsor elkészítésének, de azok is, akik csak követték az előkészületeket pontosan tudják, hogy az ellenzék politikusainak semmi köze nem volt az immár bő egy hónapja tartó tiltakozásoknak, de azok az egyetemisták, akik nem fejezték ki szolidaritásukat, illetve azok, akik nem fejezhették ki, ők is tudják, látják, hallják a mai országvezetés hamis hangját, a médiájukra erőltetett ferdítéseket. Ezek a fiatalok pontosan tudják, hogy saját egyetemük vezetése miként viszonyult az SZFE szabadságharcához, pontosan tudják, hogy ők is hasonló cipőben járnak, vagy fognak járni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.