2020. október 24., szombat

MORCSÁNYI: AZ ÖSSZES EGYETEMNEK FEL KELLETT VOLNA LÁZADNIA

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.10.24.


„Egyébként Kertész – és ezt mostanában nem szokták tőle idézni – 2002-ben, a választás első fordulója után, szinte látnokian valami olyasmit írt a Fideszről, hogy ezek a fiatal nihilisták, akik most elveszítik a választást, tudják, hogy a demokráciának nincs ellenszere a puccsistákkal szemben. Magyarországon ráadásul még demokrácia sincs, hát még ellenszer. És ezt a megfigyelését még meg is fejelte Kertész 2012-ben azzal, hogy Orbán hamelni patkányfogóként megbabonázta a népet.” – Így nyilatkozott a Hírklikknek Morcsányi Géza, aki a Magvető vezetőjeként, évtizedeken át kiadója volt Kertész Imre életművének. Morcsányi, aki főszerepet játszott Enyedi Ildikó filmjében (Testről és lélekről) arról is beszélt, hogy Orbán és Schmidt Mária ügyesebben szerette a Nobel-díjas írót, mint a baloldali hatalom, valamit arról is, hogy mennyire értelmetlen a kormány lépése a színművészetivel szemben, és, hogy az összes egyetemnek fel kellett volna lázadnia az autonómia elrablása miatt
.

A filmszerep már messze van, ugye? Nem fog visszatérni?

– Biztos, hogy nem fogok visszatérni. Nem vagyok színész, és nem is teszek lépéseket annak érdekében, hogy újabb szerepeket kapjak. Bár a Testről és lélekről óta volt egy másik filmszerepem, egy teljesen valószerűtlen helyzet: egy orosz filmben ajánlottak főszerepet, nemzetközi szereplőgárda tagjaként. Egy szerb színésznő, egy grúz meg egy litván színész között. Mellesleg a filmnek épp a beszélgetésünk napján van a bemutatója Dél-Koreában. Sajnos a filmnek meglehetősen mostoha sors jutott – a járvány miatt persze...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.