Szerző: NVZS
2020.10.21.
Meglehetősen érdekes eredményt hozott egy, a Politico által megszerzett európai felmérés. Az Európai Parlament által a Kantar által készített közvéleménykutatás keretében azt vizsgálták, mennyire támogatja (vagy nem) az európai közvélemény azt, hogy jogállamisági kritériumokhoz kössék az uniós pénzek kifizetését. Annak fényében pedig, hogy a szinte teljes médiát kézben tartó – kétharmados többséggel kormányzó – Orbán-kormány hónapok óta ördögtől valónak tartja ennek a két dolognak az összekapcsolását, s vétóval fenyegeti a következő hét év uniós költségvetését és az azonnali segítséget hozó uniós segélyalap felállítását, több mint biztató, hogy a magyarok több mint kétharmada támogatja a jogállamisági kritérium kikötését:
Teljesen egyetért az összekapcsolással: 36 százalék
Részben egyetért az összekapcsolással: 36 százalék
Hajlik arra, hogy ne értsen egyet az összekapcsolással: 13 százalék
Elutasítja az összekapcsolást: 5 százalék
Nem tudja: 10 százalék...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.