Szerző: EKINT
2020.10.19.
A kormány az elmúlt napokban tehetetlenségét és tanácstalanságát leplezve, afféle félszegerőszakkal, az egyetem feletti hatalomhoz ragaszkodó bénázó cselekvéssel, újabb fejezetet nyitott a lassan nemzetközi botránnyá szélesülő SZFE autonómiaküzdelmének letöréséről szóló általa rendezett szomorújátékban.
A támadó éppen nem érzi vesztét, nem hallja a vészcsengőt, hiszen hozzászokott, hogy az elmúlt évtizedben a szabadság fészkeit könnyedén, érdemi ellenállás nélkül, sikerrel verte le, egyenként. Azért, tegyük hozzá, tette ezt néhány figyelmeztető kivétellel (ilyenek voltak pl. a kormánykritikus független szervezetek ellen íródott úgynevezett Civiltörvény áterőszakolása utáni hasra esése, és ilyen a Szabadság téri Eleven Emlékművel szembeni szerencsétlenkedése is), de, korábban sem a megsértett csoportok elszántsága, sem a társadalmi szolidaritás mértéke rendszerint nem volt elég erős a sokszor saját kényelmüket a szabadság elé helyező áldozatok (a sor az Alkotmánybíróságtól a Rektori Konferenciáig eléggé hosszú) megmentéséhez. De a fordulat bármikor bekövetkezhet, hiszen – a történelem erre a tanúnk – az autonómiaigény kitörölhetetlen vonása az emberi nemnek, ezért véglegesen nem legyőzhető. Az SZFE szabadságmozgalma átlagosnak mondható tanügyi autonómiakövetelésként nem rendszerkritikus színezettel indult, folyton emelve a tétet, szorítva a prést, maga a kormány tette érthetetlen ostobaságában, lázadóvá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.