Szerző: KEMÉNY ÁDÁM
2020.10.29.
Az előzőek teljesülése esetén lényegében a ’89-es Alkotmány hatálya állna vissza, ami átmenetileg továbbra is alkalmazható volna, és annak alapján megkezdhetővé válna egy új alkotmányozási folyamat. Ennek mikéntje, a törvényhozás szerepe, az alkotmánybíróság bevonása, esetleg alkotmányozó nemzetgyűlés létrehozása természetesen további elemzéseket és súlyos döntéseket igényel.
A fenti jogelvek gyakorlati alkalmazhatósága, akár a „nürnbergi elvekről” akár egyszerű jogtechnikáról van szó, azonnal felvet egy sor politikai bizonytalanságot. Komoly dilemma ugyanis, hogy mekkora társadalmi támogatottság, beágyazottság adja meg azt a biztonságot, amelynek alapján ilyen horderejű, az egész társadalmat megrengető döntések hozhatók. Ugyancsak alapos elemzést igényel, hogy milyen reakciók valószínűsíthetők az akkorra már ellenzékbe szorult, de továbbra is komoly választói bázissal rendelkező jobboldal részéről, mekkora mozgósító képességre kell számítani, kizárhatók-e a 2006-os zavargásokhoz hasonló, de akár jóval nagyobb volumenű megmozdulások.
Végezetül, nem hagyható ki az a szempont, hogy a „rendkívüli helyzetben”megszületett új alkotmánynak alapvetően stabilnak kell lennie, még egyszer nem fordulhat elő, amit a Fidesz művelt a ’89-es alkotmánnyal. Ennek több biztosítéka is lehetséges, például a két egymást követő parlamenti ciklusban történő jóváhagyás, a népszavazással való megerősítést, valamint a német alkotmányossági gyakorlatban meglévő, megváltozhatatlannak minősített, „örök klauzulákat”. Mindezek alkalmazása mellett egy további, ritkán említett biztosítékot tartok szükségesnek: az alkotmánymódosítási folyamat megkezdését a későbbiekben az 1995-ben bevezetett, majd törvénytelenül eltörölt 4/5-ös parlamenti jóváhagyás intézményéhez volna indokolt kötni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.