2020. október 9., péntek

HATALMI SZÁMÍTÁSBÓL TARTJÁK BENT A KONZERVATÍVOK ORBÁNT A PÁRTCSALÁDBAN

HÍRKLIKK
Szerző: HírKlikk
2020.10.09.


Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke szerint „Orbán hidegfejű hatalmi politikus”, és az EU-nak ezért hatékony mechanizmust kell kialakítania, amely a jogállamiságot megsértőket pénzelvonással bünteti. „A pénz az egyetlen olyan nyomásgyakorló eszköz, amely hatással van Orbánra” – mondta a német RND portálnak adott interjújában, kifejtve: Magyarországon katasztrofális a helyzet, de a konzervatívok, kifejezetten hatalmi számításból bent tartják Orbánt a pártcsaládjukban. Tartalmilag nem bánta meg azt a korábbi kijelentését, hogy Orbánt „ki kell éheztetni”, de úgy is megfogalmazhatta volna: hogy Orbán Viktor korrupt rendszerét nem szabad tovább etetni uniós pénzekkel – szögezte le.

„Most Varsóban és Budapesten a kormányon lévők ezt úgy akarják beállítani, mintha a lengyel, vagy a magyar népről beszéltem volna, pedig nem ezt tettem, és soha nem is tenném. Éppen az a célom, hogy lehetőség nyíljon arra, hogy a pénzt megvonjuk az érintett kormányoktól, és egyenesen például a településeknek fizessük ki” – fejtette ki Barley az RND portálnak.

A riporter felvetésére, hogy az állásfoglalását éles bírálatok érték egyebek mellett a CSU részéről is, Barley kifejtette, hogy ezt igen jellemzőnek találja, hiszen a konzervatívok tíz éve körbeudvarolják Orbánt, és tétlenül nézik, ahogy a pártcsaládjuk egy tagja leépíti a demokráciát úgy, hogy már szinte semmi nem maradt belőle. „És most éppen ők mondják, hogy Orbánt nem szabad zsarolni. Ennek az ellenkezője igaz: Orbán zsarolja az Európai Uniót, de ezt ott a jelek szerint nem tekintik elítélendőnek”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.