Szerző: ÉS
2020.10.30.
Serf András: A szenvedő ember
Nagy Lajos naplójáró
I N T E R J Ú
Nagy Lajos naplójáró
I N T E R J Ú
Beszélgetés Jo Nesbøvel
K R I T I K A
(Gaál József Trianon heraldikák című kiállítása a Godot Galériában november 14-ig látható.)
Ruff Borbála: „Tűntem el belőlem”
(Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló. Előadja Alföldi Róbert. Hungaroton, 2020)
Ebbe a szövegbe „beköltözni” nehéz. Mert valakié, aki most is benne lakik, akinek a nyoma mindenhonnan visszaköszön, aki a hiányával hívja fel magára a figyelmet. Alföldi Róbert más szavakkal, de erről beszél a naplóból készült és a napokban megjelent hangoskönyv füzetében, amikor ezt írja (az utolsó szavakat csupa nagybetűvel): „Ez a lemez tisztelgés A NAGY EMBER ELŐTT.” Az „Alföldi-féle” tisztelgéssel azonban együtt jár, hogy a Hasnyálmirigynapló az ő előadásában nem kölcsönkapott szöveg, amelyben a „65 éves, világhírű, halálos beteg személyiség” megformálása a cél, nem reálisan átgondolt és módszeresen kidolgozott, majd teljesített feladat. Egymáshoz túlságosan közelálló művészek esetében ez nem lehetséges...
Báron György: Szerelmesek a város felett
(Történetek a végtelenségről. Svéd–német–norvég–francia film. Forgatókönyvíró–rendező: Roy Andersson.)
Egy-egy újabb Andersson-mű premierje mindig ünnepi pillanata a modern filmművészetnek, s ez, amióta az aranykor klasszikusai elmentek, kevesekről mondható el. Miként az is, hogy bármely munkájára egyetlen képkockáról tévedhetetlenül ráismerünk. Andersson filmnyelve páratlanul egyedi, erős és utánozhatatlan...
Papp Lídia: Reality a mélyben
(Menszátor Héresz Attila: Underground Project, RS9 Színház, október 11.)
Az Underground Project kiindulópontja kifejezetten ígéretes, akár egy nagy költségvetésű amerikai katasztrófafilm leírása is lehetne: a világ lakosságának nagy részét már kiirtották a polgárháborúk és a COVID–19-nél jóval pusztítóbb vírusok, az emberiség maradéka pedig a föld alá menekült. Az utcára csak teljes védőfelszerelésben lehet kilépni, a kórházakban halomra állnak a halottak, az élelem véges, a szűk térben való együttélés pedig szinte lehetetlen. A tábori ágyakkal, gázálarcokkal, védőruhákkal és fertőtlenítőszerekkel létrehozott színpadkép a jelen helyzetre is reflektáló atmoszférát teremt, aminek fojtogató hangulatától nem könnyű szabadulni...
Molnár Zsófia: Személyes személytelenség
(Rimini Protokoll: Nachlass, Trafó, október 15., Kiváló dolgozók, Örkény Színház, október 24., mindkettő CAFe Budapest)
Ez történik az Örkény Színházban, amely az utóbbi időben nemcsak habitusában mutat társadalmilag felelősebb vonásokat, de műsorpolitikájában is szélesebbre tárja Thália szentélyének kapuit. Mintha közelebb szeretne kerülni a lehető legtágabb értelemben vett közönséghez, mintha fontosnak érezné az emberi gesztusokat, amivel méltán vívja ki a szimpátiánkat. És a közvetlenebb hangot nemcsak telefonon üti meg, hanem immáron a színpadon is. Ennek legfrissebb üdvös példája a független szférából érkező Boross Martin a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében bemutatott Kiváló dolgozók című rendezése...
Fáy Miklós: Giovanni Fischer
(A Fesztiválzenekar vicenzai koncertjének közvetítése a zenekar honlapján, október 25.)
Közben meg zajlik a Vicenzai Operafesztivál, ez is Fischer Iván nagyszabású vállalakozása, amelynek keretében itthon is megnézhettük, mi megy a Teatro Olimpicóban. Csak hát azt éljük, amit élünk, nem játszanak teljes operát most Vicenzában sem, hanem amolyan szimfonikusan, egy Haydn szimfónia mellé tettek részleteket az Ariadné Naxos szigetén című Richard Strauss-műből. A kalandból nem maradunk ki (vagy mégis, de erről később), a zenekar honlapján követni lehetett a koncertet...
Grecsó Krisztián: Dicsértessék
(Telex Videó: „Olyan személyiségem van, hogy az emberek könnyen befogadnak”, október 18., szerkesztő riporter: Szili Tamás)
Mert egy valódi szellemi irányadó figurát (elvétve találni ilyeneket) mindjárt tömegek kísérnek mindenfelé… De ezek az elvárások már kinövik a dokukisfilm kereteit, melynek néha kifejezetten szórakoztató vágóképeit a gyulai tévés kollégák is készítették. A nemzetközi tapasztalat meg időtlen, még ma is azt mutatja, ha egy atya betegek szentségét adná fel, jól teszi, ha hangosan kurjongat az udvaron, „dicsértessék!”, különben megharapja a kutya...
Fuchs Lívia: Színházban és utcán
(Hámor József: Agora II., Gangaray Dance Company; You are the Flow, Flying Bodies & Collective Dope – Café Budapest, Kortárs Művészeti Fesztivál)
De ha nem a kortárs táncirányzatok közös szellemi alapállását és sokféle gyakorlatát firtatjuk, hanem Hámor műveit nézzük, nyilvánvaló, hogy sok hazai pályatársával ellentétben ő olyan koreográfus, aki hagyományosan gondolkodik ugyan a táncról, de végre nem irodalmi textusok táncba nyomorításával bíbelődik, hanem mozgásban gondolkodik. Hámort mindenekelőtt és fölött a ritmus és a mozdulat, a dinamika sokszínűsége és a lendület áradása érdekli, a mozgás-szekvenciák folyamatossága és szaggatottsága, gyorsasága és csendjei, robbanékonysága és elengedettsége, s a hierarchia nélküli csoportkohézió kialakulása és módosulásai izgatják...
Csehy Zoltán: A folyó és az ég kékje
Csiszár Gábor: Faludy György. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2020, 288 oldal, 2500 Ft / 25 lej
A monográfia magabiztosan vezet végig az életmű állomásain: a költő, a műfordító és az önéletíró portréja mellett erőteljesebb a szokottnál a prózaíró Faludy-portré, kiderül, hogy A hosszú hajú fiúk című regény töredékei fennmaradtak a kanadai könyvtár és levéltár anyagai között, s az is bizonyítást nyer, hogy Erasmusról szóló könyve mellé egy History of Humanism című munkát is tervezett, melynek egyes angol nyelvű fejezetei szintén felfedezésre várnak, s remélhetőleg a monográfusnak lesz rá módja, hogy ezt a roppant emigrációs anyagot kutatóként részleteiben is áttekinthesse. Az irodalomtörténész érzékletesen mutatja be a nyelvek és kultúrák között mozgó Faludy hermészi alkatát, az emigrációs kultúrkörnyezetet és a transzkulturalizmus hozadékát, illetve korlátait is. Csiszár Gábor könyve jelen pillanatban minden kétséget kizáróan a legalaposabb Faludy-monográfia...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Laczó Ferenc: Ex libris
Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon
Pető Andrea: Láthatatlan elkövetők
Philippe Sands: Kelet-nyugati utca
Zoltán Gábor: Szép versek 1944
Mohácsi Orsolya Anna: Múzsám: a hatalom
Kerékgyártó István: Szeretett Gazdám avagy Egy vezér ifjúkora. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 352 oldal, 3990 Ft
Az elbeszélő megformálása a regény egyik legmeglepőbb, legötletesebb megoldása. Nemcsak váratlan, hogy ki is a mesélő, hanem az is szokatlan, ahogyan megosztja velünk a történetet. A mű különlegessége abban is rejlik, hogy most nem a társadalom nézőpontjából ismerjük meg egy diktátor megszületését, és nem is a diktátor felől láthatjuk a folyamatot. Ugyan a narrátor pontosan ismeri, átlátja Luko gondolatait, érti, hogyan jut egyik gondolatmenettől a másikig, mégsem ő Luko. Kétségtelen, hogy elfogult Lukóval kapcsolatban, azonban a narrátor olyan szereplő marad, aki kívülről látja a folyamatok alakulását, ő nem játszik szerepet a diktatúra kialakításában...
Hegedűs Claudia: Apa–fia tandem
Wu Ming-yi: Az ellopott bicikli. Fordította Major Kornélia. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 462 oldal, 3999 Ft
A tajvani szerző történelmi memoár-regényének szerkezete egyszerre túlméretezett és végtelenül egyszerű. Miközben egy összetett mondatban összefoglalható az elbeszélő érzelmi motivációja, cselekedeteinek következményei messze túlmutatnak az egyéni sors buktatóin. A kerettörténet főhőse kutatni kezd eltűnt édesapja és annak biciklije után, azt követően, hogy a családfő minden előzmény és magyarázat nélkül, két évtizede elhagyta a feleségét és gyermekeit. A nyomozás során a mesélő olyan segítőkész férfiakkal és nőkkel találkozik, akiknek a múltja vagy történetesen a jelene közelebb visz a nyoma veszett kerékpár megtalálásához, ennélfogva az aparejtély megoldásához...
Benedek Szabolcs: Miért éppen Fiume?
Juhász Imre: Fiume. Egy közép-európai város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában. Heraldika Kiadó, Budapest, 2020, 512 oldal, 5990 Ft
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a mai Rijeka, Horvátország harmadik legnagyobb városa nem azonos a történelmi Fiumével. Nemcsak azért nem, mert – ahogy Juhász Imre is írja – lakossága és vele együtt a funkciói teljesen kicserélődtek a titói Jugoszláviában. Földrajzi-politikai értelemben sem, hiszen Rijeka magában foglalja a környező településeket, köztük olyat, amely egykor nemhogy nem Fiume része volt, hanem a szomszédos Horvátországhoz tartozott. Fiume kapcsán tehát alapvetően egy már nem létező világról beszélünk, miközben nem tudjuk megkerülni a boldog békeidőket, az előző századfordulót övező nosztalgiát és a gyerekkorunkban belénk ivódott vonzódást a tenger romantikája iránt. (A boldog békeidők kétarcúságára jellemző, hogy Fiume legsikeresebb exportcikke ebben az időszakban az itt kifejlesztett torpedó volt, amelyért kormányok álltak sorba.)...
Forgách Kinga: A hit, a hiedelem és a hihetetlen
Ketten egy új könyvről – Szilágyi István: Messze túl a láthatáron. MMA Kiadó, Budapest, 2020, 512 oldal, 4800 Ft
Szilágyi István olyan figurát alkotott meg az idősebb Tompay Wajtha Mátyás személyében, aki azért tudja képviselni az igazságot, mert folyamatosan kételkedik. Akinek egy gazdája van, a törvény, és aki az igazságkeresés magányában egyedül áll, szemben mindenki mással, aki a bíráskodás és ítélkezés színházát szeretné látni. Aki legalább olyan elemelt figura, mint Szókratész, szinte nem is emberszerű. Akinek elképesztő tudás és tapasztalat van a birtokában, aki kikezdhetetlen, és aki a bizonyos „Nagyidejűvel” társalog...
Demény Péter: A bizonytalan tudás
Ketten egy új könyvről – Szilágyi István: Messze túl a láthatáron. MMA Kiadó, Budapest, 2020, 512 oldal, 4800 Ft
Ennek a keresésnek, ennek a vívódásnak, ennek az egyértelműség iránti harcnak a bizonyítéka az a sok párbeszéd, mely a könyv második részében, az Amerre a világban olvasható. Ezt is láttuk már a Hollóidőben, ezt a kétosztatúságot, bár ott más dramaturgia működött: a Lovat és papot egy krónikáért volt a passzívabb, meditatívabb, a Csontkorsók az aktívabb, dinamikusabb tömb. Már az öregedő Szilágyi is folyamatosan azt figyelte, ahogy a szereplők figyelik magukat, s ahhoz, hogy legyen mit figyelniük, természetesen történnie kellett velük valaminek. De a történések is mások ebben a könyvben. A Hollóidőben a hódoltság nagyon is felkavaró dúlásai, emberrablásai, túszejtései mindenkivel történtek, közösségiek voltak. Az, ami Tompayval történik, legyen bár a felesége eltűnése vagy az elítélendők sorsa, kizárólag vele történik, abban az értelemben, hogy noha mindenki tudja, mivel vádolják Rekettye Pilát, a bíró gyötrelmei pusztán őt sújtják.
I R O D A L O M
Nem csak a farmereket, a lányokat, a fodrásznők fehér köpenyét, a konyhásnéni fehér fenekét, a tanár nénik kisírt szemét, a könyvesboltok kirakatait, a könyvtárak hosszú, fantasztikus sorait, a bicikliket is figyeltem. A szocialista világot akkoriban lepték el a lehajtott kormányú szovjet versenybiciklik, de azok semmiképpen sem voltak érdekesek, még az sem keltett különösebb szenzációt, hogy sebváltójuk volt. Nem volt kóser darab. Az lett a kialakult álláspont, hogy aki ilyet használ, sznob. Ciki. Például ennek a kerékpárnak a vázán nem is lehetett lányt vinni. Akkor meg? Hanem voltak ezek az úgynevezett sportos kerékpárok, többnyire huszonhatos méretűek, szinte kiegyenesített kormánnyal, és az akkori, helyben tapasztalható esztétikai viszonyok között különlegesen szép vázformával. Na, az, egy ilyen bicikli a vágy tárgya volt nagyon. Nem tudom már a fiú nevét. Távoli ismerős volt, másik iskolába járt. A nagy, mindennapos horgászások idején egyszer valahogy összefuthattunk, és meghívhattam a szakállasi Holt-ághoz, vagy a Tengerszem nevű csodahelyhez, lepacsiztuk, oké, jött is, ahogy ígérte, ott volt reggel a nagykanyarnál, várt. Én egy rozoga Csepellel, ő egy ilyen tökéletes sportdarabbal. Nem versenyző darab, de szinte tudna versenyezni. Nem utcai darab, de az utcán is csak annyi, hogy egy előkelőbb szerkezet gurul a Moszkvics, Zastava vagy az olajban fürdő munkás kétkerekű mellett...
Tóth Krisztina: Légörvényben
A nő meg a gyerek a mögöttem lévő sorba telepszik. A kislány félig alszik, az anyja egy felfújható, rózsaszín párnát igazít a feje alá. Közvetlenül mellettük egy legalább kétméteres, fülbevalós kannibál ül. Tele van tetoválva az egész karja és a kézfeje, és akkora, hogy alig fér el az ülésben.
A szakállas apa hátrafordul és angolul megkérdezi tőle, nem cserélhetnének-e helyet, de pasas csak rázza a fejét. Azt magyarázza, hogy ő direkt ide, a vészkijárat mellé kért helyet, mert itt nincs előtte ülés, így elfér a lába. Le is mutat, a bakancsa majdnem az előttem futó üléssornál van. Nem bánom, hogy nem cserélnek helyet, és nem a jeti ül mellém: szinte kidagad az ülésből. Becsatolom az övemet, lapozgatom az előttem lévő ülés zsebében talált reklámújságot. A szakállas férfi mind a két karfát elfoglalta, össze kell húznom magam. A másik oldalon, ha lenézek, látom a kannibál cipőjét. Mindig ez van, ha férfiak között utazik az ember, a lehető legkisebbre kell összehúznia magát. Elhatározom, hogy visszaszerzem a jobb könyököm alatti karfát. Amikor a szakállas lehajol, hogy a légiutas-kísérő kérésére beljebb tuszkolja az ülés alatt a csomagját, hirtelen odakönyökölök, aztán lehunyom a szemem, mint aki elaludt. Enyém mind a két karfa.
Amikor elérjük a repülési magasságot, a mögöttem ülő kannibál mozgatni kezdi a lábfejét, jobbra-balra. Te jó ég, remélem, nem akarja levenni a cipőjét! Egyszer anyám kitalálta, hogy nyári szünetben menjek el dolgozni egy cipőboltba. Tetszett is az ötlet, mert imádom a cipőket, és úgy képzeltem, hogy majd kedvezményesen vehetek magamnak mindenféle sérült darabot. Hát, cipő az nem volt, de lábszag igen. Sose gondoltam rá előtte, hogy aki cipőboltban melózik, annak számolni kell a lábszaggal. Még ma is felfordul a gyomrom, ha arra a sok átizzadt harisnyás meg zoknis lábra gondolok...
Marton-Ady Edina: Szuperhold
Szerette a kertet. Tökéletesen egyforma hosszúságúra nyírt fűszálak, mértanilag megszerkesztett szegélyek, a kerítés mellett formára nyírt apró bokrok, soha nem magasabbak, mint ami egy felnőtt számára még átléphető. Se kutya, se vakond, nincsen madáretető, nincsenek virágok, amik a kertbe vonzhatnák azokat az undok, döngve repkedő méheket. Boldog mosollyal lépett bele az udvari cipőjébe, óvatosan húzta el a jobb oldali ajtót, nesz nélkül suhant a kifinomult szerkezet a sínben, hangtalanul zárult össze mögötte. A Hold, mint egy rendőrségi reflektor, azonnal fénybe vonta kövérkés alakját. Letapogatta az évek alatt arcára mart, keserű ráncokat, az elhízott testhez képest vékonyka lábait, amikre soha nem talált megfelelő öltönynadrágot, a pohárra feszülő, dagadt ujjakat. A férfi megborzongott ettől a hideg, erős fénytől, az apja hangjával telt meg a füle, ahogyan tizenhat éves korában leülteti maga mellé, vastag, láthatatlan köpenyként viseli magán a házipálinka rettenetes, orrfacsaró bűzét, és nehezen forgó nyelvével mesélni kezdi a történetet egy kihallgatószobáról, kápókról, verésről, árulásról, a magának soha meg nem bocsátott, öreg írógépen legépelt jelentésekről. Az írógép még ma is megvan, a vidéki, valaha volt családi ház padlására száműzve. Fázni kezd, vacog a foga, de nem akar bemenni. Leül a legközelebbi kerti székre, grimaszba ránduló arcán elégedett, de zavart mosoly szalad át. A felesége gyakran kéri, ültessenek fákat, almafát, meggyet, ropogós cseresznyét, bármit, rábízza, válasszon ő, de legyen fa, aminek az árnyékába leülhetnek, ami enyhet ad az egyre forróbb nyári napokon...
Sántha József: Epidémia
Összességében mégis az volt az érzésem, hogy nagyon is későn indultunk ki a kocsmából, mert túlságosan hosszan fejtegettem a művészetével kapcsolatos felszínes gondolataimat, s nem győztem hangsúlyozni, amíg az utolsó pohár pezsgőnket ittuk, hogy ebben a mindenféle romló, igazi szellemiség hiányában megalkotott térben lehetséges az a fajta mitológia, amelyik a műveiben szinte sorsszerűen halhatatlanná teszi a hőseit. Még talán az asztalunknál ülve fejtettem ki azon benyomásaimat, hogy a művei számomra egy ásványokban gazdag lelőhelyhez hasonlítanak, ahol a féldrágakövek, az igazi gyémánt- és aranyásványok darabjai mindenféle meghasonlás nélkül arra a legbelső üzenetre teremtettek, hogy visszaszolgáltassák az olvasók számára a már feledésbe merült önfeledt behatolást egy látszólag önmaga érvényességét megszüntetni akaró világba. A valóság reprodukálása itt elrozsdásodott vonásokkal mutatta fel a bűnt...
Molnár Krisztina Rita: Galamb
Molnár Krisztina Rita: Ravasz háború
Markó Béla: A tiltakozás értelme
Markó Béla: Hagyomány
Markó Béla: Ide-oda nyelv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.