Szerző: ÉS
2020.10.22.
Gyenge Zoltán: Goebbels doktor intelmei
I N T E R J Ú
K R I T I K A
(Decolonize Your Mind Society: A Courteous Invitation To An Uninhabited Anabatic Prism; Qiyan – mindkettő Hunnia Records, 2020)
A két lemez különböző, mégis van – a zenészek mindenféle egyéb kapcsolódásai mellett –, ami összeköti azokat: az ismeretlen terep bátor vállalása és egy vitális saját világ felépítése. A Decolonize… tudatosabb törekvések nyomán halad, még saját fejlesztésű hangszert is alkalmaznak (Váczi Dániel a glissonicot), külön idiómát teremtenek, a Qiyan pedig hagyományokat gyúr össze energiákkal, tapasztalatokkal, amik végül ellenállhatatlan sodrássá alakulnak...
Wagner István: Chagall kései nyomatai
(Marc Chagall – Von Witebsk nach Paris, Kunsthaus Apolda Avantgarde. Megtekinthető december 13-ig élőben és online a művészház honlapján.)
Kőrösi Boglárka: Csodaszőnyegek
Határtalan design a múzeumban
(Határtalan design. Kiscelli Múzeum, Templomtér, megtekinthető november 15-ig.)
Stőhr Lóránt: Alezredesek
(Szalay Péter: Nincs parancs – magyar dokumentumfilm)
Bella Árpád és Harald Jäger. Bella a 1989. augusztus 19-i Páneurópai piknik alkalmával vele szemberohanó németek ellen nem alkalmazott erőszakot, hagyta, hogy a tömeg benyomja a kaput, és átzúduljon osztrák földre. Jäger pár hónappal később, november 9-én Berlinben a Bornholmer strassei határátkelőnél engedte át a keletnémeteket Nyugat-Berlinbe. Alezredesek világos parancs nélkül ott állnak szemben a szabadság felé rohanó tömeggel – Szalay Péter ezt a párhuzamot látja meg a két ember sorsában és hozza össze őket egy film erejéig...
Csengery Kristóf: Megragadott pillanatok
(Annie Fischers Secrets. Hungaroton)
Fischer Annie rendkívüli művész volt: elmélyült, nagy muzsikus, költői interpretátor, akinek produkcióit kivételes inspiráltság jellemezte. Elhivatott előadója a klasszikus és romantikus repertoárnak, leginkább talán Mozart és Beethoven, Schubert és Schumann műveinek – de sok mást is játszott Chopintől Debussyn át Lisztig, Dohnányitól Kodályon át Szabó Ferencig. Ma, amikor hangversenyen többé nem találkozhatunk játékával, azok számára, akik valaha hallották, felidézhetők az emlékek – ám ezek elhomályosulnak és torzítanak...
Herczog Noémi: Szegény Salieri
(Peter Shaffer: Amadeus, r.: Koltai M. Gábor, József Attila Színház)
A József Attila Színház kommersz repertoárjából ez az Amadeus feltétlenül kiemelkedik mint minőségi bulvár a maga népszerű dallamaival és extra lehetőséggel a saját irigységeinken való derültségre. Amit zavarba ejtőnek éreztem, az a koreográfia: Blaskó Borbála munkáit ismerve meglepő, hogy művészieskedő, hanyatt vágódó táncosnőiből pontosan az említett önirónia hiányzik. Különösen, amikor egyiküket mint lenézett feleségét löki artisztikusan a földre Salieri: otromba poénjának is derültség a jutalma. A különösebb értelem nélkül, annál jelentőségteljesebben vonagló testek etűdjei gőgös mázat képeznek a populárisan őszinte darabon...
Fáy Miklós: Az ős bemutatója
(Szörényi–Bródy–Gyöngyösi: István, a király – Erkel Színház, október 17.)
Akkor mire is megy a játék? Új nemzeti klasszikus operát teremteni? Vagy bevezetőt a dalszínházba, aki ide eljön, beleszeret a természetes hangerőbe, és wagneriánussá válik? Még az is lehet, hogy akad, aki bejárja ezt az utat. Mindenesetre Wagnertől visszafelé ez már nem tűnik annyira természetesnek, még ha rázom is a lábam a ritmusra. Valószínűleg a régi ritmusra, amikor még István király elűzte asztalától a törleszkedőket. Ma már tudja, hogy ilyesmit nem szabad csinálni. Ez is egy tanulság, bár ehhez nem kell feltétlenül szimfonikus zenekar...
Károlyi Csaba: „Dzsesszes”
(Jazzy rádió, 90.9)
„A jazzy szó »dzsesszes«, »dzsessz-szerű« jelentéssel is bír a szótárak szerint. És ez a rádió néha tényleg jazzközeli, mondjuk swingközeli zenéket ad, de csak nagyon óvatosan, nem merész, hanem eléggé konszolidált muzsikát, amely inkább pop. (A »vájtfülű jazzt« igyekeznek kerülni, mondta egy műsorvezető, sajnálatomra – annyit tennék hozzá, hogy pontosabban mindenféle jazzt igyekeznek kerülni.) És azért túl sok intellektuális műsort se keressünk errefelé.”
Siba Antal: Három kisfilm
(Orbán Viktor kórházakban – híradós kisfilmek)
Nem igazán tudni, hogy ezek a rövid riportfilmek vagy inkább kampányfilmek miről és kinek szólnak. Az influenzaoltásos kisfilm arról-e, hogy oltassuk be magunkat az influenza ellen, mert könnyebben elkerüljük a koronavírust? Ez helyes, bár több hír szerint a készletek a végük felé járnak. Vagy ha nem erről szólnak, akkor miről? Hogyan kell injekciót beadni? Aligha. Talán inkább kampányfilmek...
Csuhai István: Akárcsak mi
Ian McEwan: Mi, gépek. Fordította Lukács Laura. Scolar Kiadó, Budapest, 2020, 319 oldal, 3999 Ft
A kortárs angol próza talán legnagyobb élő mestere újra olyan regényt írt, amilyenek az elsőrangú McEwan-regények szoktak lenni. A szöveget és magát a fikciót újfent nem valamilyen nyíltan bevallott vagy nagy műgonddal szem elől rejtett és megfejtésre váró teoretikus elképzelés működteti, hanem az a pofonegyszerű és igen evidensen megvalósított elbeszéléstechnikai tény, hogy a regény fő szálába, a Charlie és Miranda kibontakozó kapcsolatába óhatatlanul konfliktusként belépő Adam történetéhez további négy-öt nagyobb történetegység van szervesen, különösebb zökkenők vagy átmenetek nélkül hozzáillesztve, összeszőve, oly módon, hogy az előző bekezdésben részletesebben ismertetett diszkrónia, az alternatív történelem eszközeit felhasználó eljárással és ironikus részletezettséggel megrajzolt nagyobb háttér igen szellemes mozgatásával ezekben az egységekben minduntalan a regény nagy témája szólal meg és van mindvégig evidenciában tartva. Ez a nagy téma pedig nem röstell az az egyszerű végső kérdés lenni, hogy mi is valójában az ember...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Szilágyi Zsófia: Ex libris
Cserháti Éva: A Sellő titka
Jussi Adler-Olsen: A 2117. áldozat
Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve
Lapis József: A katt után
Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló! A szerző rajzaival. Pozsonyi Pagony Könyvkiadó, Budapest, 2020, 64 oldal, 4590 Ft
A Nincs itt semmi látnivaló! akkor kezdődik, amikor a szülők számára – jó esetben – véget ér az aznapi közös történet, és elkezdődik a késő esti énidő. Az anya által leoltott villany, a bizonyos „katt” után vagyunk, és maradunk is a gyerekszobában. A gyermek szemszögéből éljük meg az időt, az elalvás kísérleteitől a fantázia éjjeli száguldásán, a szoba sötét titkain át végül az elszunnyadásig. Mégpedig a szerzőtől megszokott élénk, kicsit lökött ötletekkel teli utazáson vehetünk rész. „A sötétben minden tehén fekete” mondás (illetve, mint a gyermek „elemzéséből” precízen megtudjuk: mondat) többoldalas kibontása ugyan egy picit talán már fárasztó lesz, „sok”-nak érződik, de annyi baj legyen...
Váncsa István: Be a szervezetbe
Tódor János: Börtönhakni. Dodeskaden Kiadó, Budapest, 2020, 300 oldal, 1950 Ft
Tódor azon lepődött meg először, hogy a fogház területét bejárva fegyőrt egyet se látott. Nyolcvanas évek, munkaerőhiány mindenütt, mért épp a tömlöcben lett volna másképp. A kapuban és az őrtornyokban azért az elítéltek teljesítenek szolgálatot, mert még mindig jobb, ha ők vannak ott, mintha senki sincs. Mi a szocialista demokrácia?, hangzott a korszak kedvenc találós kérdése, válasz: a munkásosztály önuralma. Mutatis mutandis Baracskán a fogvatartottak önuralma valósult meg, egyfajta demokrácia, abból is a legkiforrottabb változat, amelyet manapság illiberálisnak nevezünk...
Smid Róbert: A vissza(nem)térő Sziránó
Nyerges Gábor Ádám: Mire ez a nap véget ér. Prae Kiadó, Budapest, 2020, 334 oldal, 3490 Ft
Már az első ötven lapon érződik, hogy a szerző hallgatott a Sziránót ért kritikákra, ugyanis az előző regény hibrid narrátorát lecserélte egy sokkal átláthatóbb szólamúra. Bár az egyes szereplők megszólalásai szabad függőbeszédekként ékelődnek a narrációba, az elbeszélő annyira közel megy a megszólalókhoz, hogy átveszi azok szófordulatait, nyelvhasználati jellegzetességeit. Ez a regény legfőbb humorforrása is: például miután a tabunak számító Görcsegér ragadványnéven szólítja Katit az egyik barátnője, már a narrátor sem képes elkerülni ezt a bakit: „Kuka mondott még valamit?, érdeklődött inkább. Hát ez az, hogy semmit, csak ott állt, […], de képzelheti a Kati (képzelte), tudja ő is, milyen az, amikor az Ildi megpróbál nem röhögni (Kati tudta, milyen az, így járt minden alkalommal, ha Ildi társaságában Görcsegérként emlegette magát). De végül is mondtál valamit, faggatta Mónit. Ja, valamit biztosan, de nem emlékszem már, tök ciki volt, érted. Görcsegér értette.”...
Kulcsár-Szabó Zoltán: „Mindanyiunkat érdekel a grammatika”
Az ÉS könyve októberben – Markó Béla: Egy mondat a szabadságról. Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 184 oldal, 3500 Ft
Már a kötetcím is kapcsolódik azonban az életmű más rétegeihez: az Illyés-utalás mellett ugyanis egy korábbi életműválogatás címét is felidézi (Egy mondat a szeretetről, 2013), és tulajdonképpen közvetlenül csatlakozik az előző kötet kompozíciójához, amely a szonettek hosszú sorozatát egy Szabad szonettel fejezi be, olyan formulát a címbe emelve, melynek, vagyis a sonnets libertins-nek a paradox mivoltára Théophile Gautier mutatott rá kissé rosszallóan híres Baudelaire-tanulmányában. Ebbe az utalásrendszerbe lép be az új kötet önmegjelölése: egy (a romániai forradalom idején elhangzott) mondat a szabadságról ugyanis tárgya lesz a címadó versének: ez „egy tizennégy éves kamasz szavaira” is céloz tehát(„Apu, én mostantól fogva szívesen tanulom majd a románt”). Ennek felidézése itt egy olyan forradalom jelentésének vizsgálatára teremt módot, amely, mivel nem teljesítette be azt, amit ígért, a kategória pusztán politikai alkalmazásával nemigen juthat érvényes értelemhez. Legalább ilyen fontos mindezenközben, hogy ezzel és a kötet számos hasonló gesztusával Markó nyelvi egységekre, mondatokra, szavakra, grammatikára és persze a jelentésre irányítja a figyelmet, mintegy ezek tisztázásától támpontokat remélve akár a társadalmi-politikai, akár a személyes értelemben vett közeli vagy távolabbi múlt emlékezetének feldolgozásához.
I R O D A L O M
Svébis Bence: Mandarin
Darvasi László: Vidám vers az égről, Kántor Péternek
Grecsó Krisztián: Karodon vittél évekig
(...) két szomjas, bódult szerelmes, akik Óbánya kocsmájában, mikor bedobták az első húszforintost a bakelitlemezes zenegépbe, és leültek a pattogó cserépkályha mellé, már tudták, hogy együtt fogják leélni az életüket, erre Pataki Attila fennkölt lágéja volt a garancia, benyomtad a gombot, a férfi a pultnál megszólalt, „negyvenhármas”, mondta, és kortyolt a söréből, „Edda blúz!”, én meg nem akartam elhinni, hogy tényleg Eddát választottál, pedig akkor még nem is gondoltál rá, hogy elhagyod a várost, és nem volt abban az avas slágerben semmi metaforikus, csak mi voltunk ott, meg a törzsvendégek, velünk meg a meztelen, szemtelen boldogság, hogy egy elhagyott falu egyetlen kocsmájában Eddát hallgatunk a zenegépből, és ez olyan jó, hogy ezt már nem lehet fokozni, fulladoztunk a nevetéstől, aztán csend és újra csend, és én arra gondoltam a mosdóban, a piszoár mélyébe nézve, hogy meg kell változnom, nem lehet mindig, minden boldog pillanatban a bekövetkező rosszra várni, nem lehet az baj, hogy túlzottan stimmel a kulcs, vagy, hogy egyszer az életben ilyen könnyen jött ki valami, mondjuk egy egész életen át vágyott eredmény;...
Tallér Edina: Néhány szó az igaz szerelemről
Akkor még fel sem fogtam, mennyit kaptam tőle, az ilyesmi mindig csak utólag derül ki. Most már tudom. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam, lett célja az életemnek. Talán tíz vagy húsz évvel járt előttem. A példaképem lett. A nőideálom. Én is olyan szép akartam lenni, mint ő. Azt akartam, hogy engem is olyan sokan rajongjanak körül, mint őt akkor, amikor először láttam. Körülrajongták? Erre már pontosan nem emlékszem, de mindegy is, most így képzelem. A következő években sok mindent megpróbáltam, hogy hasonlítsak rá. Nem tudom, mennyire sikerült. Ötvöztem a tőle hallottakat anyám tanításaival, és varázsigéket szajkóztam, mint imákat, mindennap. Befestettem a hajam, kék kontaktlencsét viseltem, tánclépésben jártam, egyet előre, kettőt hátra, jobbra egy, balra egy, hogy szebb, titokzatosabb és különlegesebb legyek. Férfiakkal, nőkkel, akinek épp kedve volt táncolni, azzal én táncoltam és szeretkeztem, hogy minél nagyobbra tudjon nőni bennem a szeretet...
Szekrényes Miklós: Pszichopuzzle
(A labirintus kijárata)
A mozi után elsétáltunk a Fő tér sarkán álló csemegeboltba, ahol üvegezett fa lengőajtón lehetett be- és kijutni. A legelegánsabb üzlet volt az egész városban. Vettünk egy-egy csomag Limót. A haverom epreset, én narancsost. A bolt előtt kibontottuk, benyálaztuk a mutatóujjunkat, a zacsiba kotortunk vele, aztán leszopogattuk a felséges ízű port az ujjainkról. Talán egymást is megkínáltuk. Limózás közben megálltunk a sportbolt előtt, a haverom a cangákat bámulta, én a pingpongütőket és az igazi bőr focilabdát. Szerettem volna bemenni, hogy megkérdezzem, érkeztek-e stoplis cipők (akkoriban stopnisnak mondtam), mert volt ugyan egy vászon focicipőm, de az álmom egy olyan bőrstoplis volt, amilyenben az igazi focisták játszottak a Szpari meccsein. Szóval szerettem volna megkérdezni, de nem mertem. Mióta hazajöttem a kórházból, sokkal félénkebb, visszahúzódóbb és bizalmatlanabb voltam. Ezt mondták az összes ismerős felnőttek, s addig mondták, hogy már én is így gondoltam magamra. Átsétáltunk hát a játékbolt kirakatához, megbámultuk a szomszéd gyerekéhez hasonló terepasztalt a vasúti modellekkel, a csomagban kapható indiánokat és cowboyokat és a társasokat...
Aknai Péter: Alfa és ómega
Én atlétának látlak. A gát tövében felágaskodsz a nyeregben, és teljes súllyal adod a nyomatékot. Nincs váltó, ide erő kell. Lassulunk, de nem kell leszállnom. Erős vagy. A gumiabroncs megmintázza a forró aszfaltot. Énekelünk: Jobb kettesbe’ véled, csak így szép az élet, nélküled bánat borul rám.
A csomagtartó még évekig elbír, igaz, alig hízom valamit. Az iskola első osztályába is alig akartak felvenni; úgy értem el a felvételi határt jelentő tizenhét kilót, hogy méreckedés előtt megitattak velem egy liter vizet. Akkortájt kezdtek Hangyamacskának hívni. A csomagtartón ülve nyalogattam a hátad, mire te megkérdezted, hogy valami macska utazik-e ott hátul. Erre persze mindig nyervogtam. Névadásban mindig erős voltál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.