Szerző: VOGRONICS ANDRÁS
2020.10.17.
– Jól vagy?
– Aha, igen, csak kicsit lassítsunk, mert nem bírom a tempót.
– Oké, persze! Csak nyugodtan.
– Szandi, nem emlékszel merre volt az az információs panel, amit anno még mi is használtunk?
– De. Azt hiszem, a pályaudvar bejáratánál van egy.
– Menjünk!
Még mindig kéz a kézben mentek, nem futottak, de gyorsan lépkedtek, közvetlenül a házak fala mellett, mert az utcán veszélyes volt a járdán mozogni. Többnyire már csak a lázadók voltak a térségben, erről az utcarészről visszaverték az NVH-sokat a Parlamentig, eltakart arccal és a kezükre tekert kartonpapírokkal, amivel a gumibotok ellen védték magukat. Többen síszemüveget vagy gázálarcot viseltek, és így vették fel a harcot a Nemzetiek ellen. Szandra és Laci még így is kitűntek a tömegből az elegáns ruhájukban. Bár már nagyon meleg volt, Laci nem vette le a zakóját és Szandrán is rajta volt a kosztümfelsője.
– Menjünk, ott van, látom már!
Átszaladtak az úttesten, ahol járműforgalom már nem volt, mert mindent törmelék, barikád és földön fekvő testek borítottak. Iszonyatos látvány volt, mintha egy háborús övezetbe csöppentek volna, amit eddig csak tévében láttak. Nem csak a látvány, hanem az orrfacsaró bűz is idegen volt számukra, és a káosz, ami még vérfagyasztóbbá tette a helyzetet. Laci odalépett a panelhez, és megpróbálta használni, ám hamar rájött, hogy ezzel nem mennek sokra. A LED-kijelző ripityára volt törve, és sárga festékkel egy rózsa volt ráfestve.
– Ez mi?
– Ez az ellenállók, vagyis a Libernyákok szimbóluma: a sárga rózsa.
– Miért pont az? Mit szimbolizál?
– Régen volt egy dal, azt hiszem az Illés együttes énekelte. A „Miért hagytuk, hogy így legyen” talán, annak volt a dalszövegében, majd egyszer megmutatom, csak jussunk ki innen… A mondatot már nem tudta befejezni, mert egy vascsővel a járomcsontjára egy hatalmas ütést mértek. Megszédült, azt sem tudta, mi történt, a következő pillanatban a másik oldalról egy bottal a térdhajlatát ütötték meg, amitől azonnal térdre esett.
Vér folyt a szemébe, ki akarta nyitni, de nem látott semmit. Szédült és hirtelen elhányta magát. A következő ütés a gyomorszáját érte, azonnal összekuporodott, és levegőért kapkodott. Nem ájult el, viszont iszonyatos fájdalmat érzett a fejében, meg azt, hogy valami meleg folyik végig arcán, egészen le a mellkasáig.
– Kérem ne bántsanak! Hallják? A feleségemet se! Ne bántsanak, nem tettünk semmit! – hörögte.
A következő ütés a tarkóját érte, ekkor elsötétült előtte a világ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.